Madeline Charry

Madeline Charry

   alapok

jelszó || „A Reggeli Próféta úgyis világgá kürtölte”
teljes név || Madeline Charry
becenév || Made, Charry
nem || nő
születési hely, idő ||London, 1981. június 3.
kor || 16
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || 5.

   a múlt

Az a vicces, hogy velem semmi nem történt. Semmi olyan, amitől a lelkem sérült volna, semmi olyan, ami hihetetlenül megrázott volna - azt hiszem, csak simán elcseszettnek születtem. Egyszerűen szükségem volt az önrombolásra, hogy újra és újra talpraálljak; meg arra, hogy találjak magamnak valamit, ami magyarázat lehet a viselkedésemre és a gondolkodásomra.
Kisebb koromban aranyos kislány voltam, talán kissé komoly, de amúgy semmi különös. Sokat voltam felnőttek körében, az anyám bevezetett az előkelő társaságba, ahol, bár ő nem vette észre, sokszor kaptunk lenéző, gúnyos pillantásokat. Mivel nagyon... buta, nem nagyon tűnt fel neki ez a dolog.
   Nagyon ritkán sikerült beszélnem anyámmal bármiről, a családunkról meg különösen. Átlagon aluliak az észbeli képességei, az emlékezete sem a legtökéletesebb, persze azért a fontosabb dolgokra emlékszik ő is. Nagy vonalakban, apránként, lassan adagolva megtudtam mindent, amire kíváncsi voltam.

   Roselle éppen az ebédlőben üldögélt, és olvasott. Amíg nem voltak itthon, felhalmozódtak a leveleik, Deal pedig még nem tért vissza a fürdőből. Szép sorjában kezébe vette a leveleket, válaszolt rájuk vagy megsemmisítette őket. A kezébe akadt egy Sean Trush-nak szóló boríték, de nem tudta mire vélni a dolgot. Abban a hitben, hogy tévedésből került hozzájuk, kinyitotta.
"Kedves Sean, nem tudom, hogy kerültél a Próféta főoldalára..."
Roselle keze megremegett, miközben tovább olvasta a levelet.
"...nem is tudtam, hogy időközben előbukkantak a mágikus képességeid..."
Roselle nem mert levegőt venni.
"...hiszen úgy tudtam, nem nagyon jutottál ilyesminek birtokába."
Roselle elejtette a levelet. A tenyerébe szorította az arcát.
"...Furcsa, hogy így találok újra rád. Nem értem, miért is tűntél el akkor régen..."
Lépteket hallott. Dübörgő lépteket. Csakis Dealé lehettek. Vagy Seané?...
"...de én mindig jó öcséd maradtam..."
Mindjárt nyílik az ajtó.
"Nem is tudom, hogy sikerült beilleszkedned a varázsvilágba, hisz mégiscsak mugli vagy..."
Roselle felugrott. Deal - illetve Sean - mosolyogva fordult felé, de abban a pillanatban a terhes nő eltűnt a szeme elől. Sean az asztalhoz sietett, elolvasta a levelet. Döbbenten meredt egy darabig a papírra, majd kirohant a házból.

-----------

   December van, jeges és hideg havas idő. Anyám megint nincs itthon. Nem is tudom, hanyadika van, de közeledik a karácsony. Egyedül vagyok az óriási házban, kurvára egyedül. Nem tudom, mit keresek itt pontosan. Miért nem maradok a Roxfortban az ünnepekre?
Lesétálok a lépcsőn, aztán a közepén megállok. Nem kapcsol fel a villanyt; a sűrű félhomályban leülök. Lassan előveszem a cigisdobozomat, kiveszek egy szálat, pálcámmal megbököm a végét, mire felparázslik. Aprót beleszippantok. Lassan fújom ki a füstöt, ami azonnal eltűnik a ködszerű sötétben.
   Hirtelen kivágódik az ajtó, anyám tántorog be. Részeg, megint, és egy ismeretlen férfi kíséri be. Felállok, hogy jobban lássak.
- Semmi szükség arra, hogy felkísérj, Phil!... - sziszegi anyám, idiótán mosolyra torzult szájjal.
- Ugyan, szivem, tudod, hogy képtelen lennél felmenni a lépcsőn. És van a szép kis ágyikód... - kezdi a férfi.
- Nem fogok veled dugni, Phil. Nagyon jól tudod, hogy nem!
Csodálkozva felvonom a szemöldökömet. A férfi még a sötétben is jól néz ki, és anyám nem olyan fajta, mint aki gyorsan felfogja, mit akarnak tőle. De úgy látszik, hogy a gyakorlottság segítette ebben.
- Húzz már el! - kiált anyám, amikor Phil elkezdi csókolgatni a nyakát. Kitépi magát a karjából, és lendületesen pofonvágja. A pasi felhördül, és teljes erejéből rázni kezdi az anyámat a vállánál fogva.
- Roselle, térj már észhez! Mi másért hívtál volna randira? Tudom, hogy férjet keresel, megint, illetve még mindig! Tökéletes lennék, nem érted, hát tökéletes...!
Elegem van az üvöltözésükből. Egy egyszerű hátráltató ártással kilököm a csávót az ajtón, anyám meg összeesik, nekiütődve az ajtónak, ami így rögtön becsukódik. El van intézve az egész.
Anyám azonnal hányni kezd. Elmotyogok egy invito-t, hívom az ilyenkor szokásos gyógyszert, és beletuszkolom.
- Jaj, Madeline... annyira hasonlított apádra... az az istenverte csőcselék mugli!... Annyira ostoba voltam.... és csak felcsinált... meg elmenekült...
Még jó, hogy sötét van. Egy pillanatra elsötétült előttem a világ. Az apám... egy egyszerű mugli volt?... Még perceken át kérdezgettem ájuldozó anyámtól a nevét, mire nagy nehezen elsuttogta, hogy "Sean Trush. Vagy Deal Corner..."

-------

   Így jöttem világra június harmadikán reggel hét óra harmichárom perckor, én, Madeline Charry. Mivel Roselle addig nem talált még férjet, anyám vezetéknevét kaptam. Nagyon szép és komoly kislánynak születtem, keveset sírtam, és keveset kérdeztem. Nem foglalkoztak velem túl sokat, néhanapján az anyám elvitt sétálni, ilyenkor elhalmozott szeretettel és ajándékokkal, túlzásba esve ecsetelte jó tulajdonságaimat, abajgatott; de ezek a napok ritkák voltak, és akkor is csak rövid ideig tartottak. Roselle tovább kereste a férjét, de már olyan bizalmatlan volt, hogy ostobasága miatt mindenkiben hazudozót vélt felfedezni.
Anyámmal való kapcsolatom így kiegyensúlyozatlan volt, a hamarosan csak tőmondatokban válaszoltam neki, nem igényeltem azt, hogy Roselle foglalkozzon velem.

   Mivel Roselle a saját korcsoportjában igyekszik férjet találni magának, engem pedig nem mindig tudott hova tenni és amúgy is szeretett velem dicsekedni (pedig félvér vagyok, de ezt gondosan eltitkolta), sok alkalommal vitt magával partikra, fogadásokra, bálokra. Minket azonban sok incidens érte a félvérség miatt, amikről anyám igyekezett nem tudomást venni, mégis rosszindulatú pletykák terjedtek rólam. Roselle-t kevésbé érintették ezek, lévén túl buta volt ahhoz, hogy eljussanak az agyába a lenéző pillantások.
Mindenesetre nagyon sokat voltam felnőttek között kiskoromtól kezdve, amikor pedig felvettek a Roxfortba, másodéves koromra a hétvégéket már a Szükség Szobájában töltöttem alkohol, némi fű és cigaretta társaságában. Barátaim nem nagyon vannak, egy-kettő aki közelebb került hozzám, de nem érzem annyira szükségét. Kortársaim körében amúgy is idegennek érzi magam, érettebbnek, tapasztaltabbnak. Unokatestvéremmel érdekes, kissé ambivalens a viszony, de egyre javul.
Párkapcsolataim elég érdekesek: nálam jóval idősebbekkel is kezdtem már viszonyt, még tizennégyéves koromban, és pár halálfalóval is ágybakeveredtem nyaranként. Veszedelmesek a szívügyeim, összevissza mindenkit megcsókolok, de ezt leszámítva hidegen hagynak az általam megcsókolt emberek. Ilyen esetekben a vágyaim vezérlik, nem az érzelmeim. Mégis, általában beleszeretek valakibe, aki tökéletesen reménytelen, és akár éveken át vágyakozom utána.

   jellem

Made a buta anyja mellett kissé háttérbe szorult, mert Roselle megállás nélkül új férjet keres magának. Ettől Made elég morcos lett, amolyan szülőknek tőmondatokban válaszoló lány. Nem lehet könnyen feldühíteni, mert nem túl érdeklődő. Az egykorúakkal lekezelően viselkedik, mindenkire rávillantja a te-egy-kis-kakamanó-vagy tekintetét. Nagyon bunkó tud lenni, beszól bárkinek. Cigizik, mert anyucit nem érdekli, meg tökéletesen beleillik az imidzsébe; a barátai előtt idősebbnek tűnik. Szeretne a háttérből manipulálni és irányítani, de eléggé bénák az erre irányuló próbálkozásai, ugyanis általában kitör belőle a bunkósága és a haragja.
Úgy szeret bele valakibe, hogy észre sem veszi. Amikor azonban bevallja magának, akkor évekig képes a kiszemelt után vágyakozni, mert az illető általában a lehető legelérhetetlenebb, Made-től a lehető legtávolabb álló személy, vagy ennek ellenkezője: egy közelebbi barát, szóval "barátságból" szerelem lesz. (Mert nem igazi barátság, inkább csak ismerős-viszony.)
Szokása, hogy csak úgy véletlenszerűen megcsókol embereket, nemtől függetlenül. Imádja látni az összezavarodott arcukat, miután otthagyja őket. Általában amikor ilyeneket csinál, épp a zakkant állapotában van: nagyjából önkívületben, és úgy viselkedik, mint egy ribanc; mindössze a vágyai vezérlik.
Nem tud túl könnyedén közel kerülni valakihez, egyszerűen nem megy neki. Sokszor kell megkérdezni, hogy "mi a baj", mire válaszol, de akkor elmondja. Nem szereti sajnáltatni magát, mégis sokszor látványosan borul ki, akarata ellenére: egyszerűen mások előtt lenni, amikor rosszul érzi magát, összezavarja.
Amióta az apjáról megtudta az igazat, azóta feltűnően aranyvérmániás, de elbizonytalanosik: ha az ő csodás, aranyvérű anyját így át tudta verni egy egyszerű mugli (tisztességtelenül, persze, de akkor is), akkor most ki a jobb? Ezek a gondolatok elég sok belső harcot okoznak benne.

   apróságok

mindig || kalapok, gúnyolódás, smink, magassarkú, eső, hideg
soha || nap, hőség, fóka, körömlakk, SVK, sárvérűek
dementorok || a legutóbbi családja körében töltött karácsony, amikor fókát kellett ennie
mumus || fóka
titkok || nem biztos abban, hogy az aranyvérűek valóban felsőbbrendűek (hiszen az anyját be tudta csapni egy egyszerű mugli); vannak időszakai, amikor teljesen megzakkan, alig emlékszik arra amit csinált; mindig rossz emberbe szeret bele és vágyakozik utána nagyon hosszú időn keresztül, és titokban tartja a szerelme kilétét (mert.. bocs, titok)
rossz szokás || megállás nélkül dohányzik; bárkit gondolkodás nélkül megcsókol, ha úgy akarja, aztán nem foglalkozik a dologgal többet; finnyás és folyton turkálja az ételt

   a család

apa || Sean Trush, 40, mugli
anya || Roselle Cathrine Charry, 37, aranyvérű
testvérek || nincs, csak unokatestvére: Melore Lainey
családi állapot || egyedülálló
állatok || macska (vörös kandúr, Nagyocska)

   külsőségek

magasság || 168 cm
tömeg || 51
rassz || európai
szemszín || kék, általában pirossal vagy lilával, vagy valami efféle fura színnel van kihúzva
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || a negatív aura, ami körülveszi, piros szemek (a fura smink tehát), kalapok
kinézet || nagyon nőies az alakja, különös a kisugárzása: sötét, és valahogy megmentési kényszere lesz az embernek. Haja általában furcsa frizurába rendezve, kalappal. Rövid ruhákat hord a talár alatt, furcsa színekben.
egészségi állapot || megállás nélkül dohányzik (rá azt asztmájára persze), mentális problémája meg az, hogy teljesen zavarodott

a tudás

varázslói ismeretek || nagyon kreatívan használja a tanultakat, csak a Sötét Varázslatok Kivédését utálja meg unja. Nem túl szorgalmas, inkább halogat, de általában még éppen időben elkezd tanulni. Házi feladatot néha nem ír, főleg olyan tárgyból, ami szerinte felesleges.
mugli képzettségek || nincs, soha nem érdekelte az ilyesmi, talán csak a rajzolás
pálca típusa || kilenc és fél hüvelyk, bodza, rókaszőrrel
különlegesség || nincs

   szerepjáték-példa

Már hajnali kettő múlt, amikor egyáltalán észreveszi, hogy még mindig itt van. A Szükség Szobájában, valami esetlen, unalmas bulin. Nagyjából a szokásos alkoholadagját itta meg, talán kicsit még kevesebbet is; annyira unalmasnak találja az egészet. A sarokban üldögél egy valahonnan ismerős fiú. Talán az évfolyamára jár? Vagy Made házába? Nem tudja eldönteni, de odamegy hozzá beszélgetni.
- Szia - köszön rá egyszerűen, és leül mellé. - Kérsz?
Az orra alá dugja a poharat, a srác meg megrántja a vállát, és belekortyolva az italba a lányra néz.
- Téged ismerlek. - Visszaadja a poharat.
- Én is téged. Madeline vagyok - mutatkozik be. Várja, hogy a másik reagáljon, de nem mozdul. - Nagyon szép vagy...
A pasi felkapja a fejét, és a nevető lányra pillant.
- Várj, Madeline? - riad fel. - Nem te vagy az, aki néha...
Made nem várja meg, hogy az ismerős valaki befejezze az elkezdett mondatot, sietve közel hajol hozzá, és megcsókolja. A srác visszacsókol, és már nem is zavarja, hogy a lány valószínűleg az, aki néha teljesen megzakkan. Úgy érzi, kell neki a lány, akár most rögtön, itt. Made azonban sietve elhúzódik, mosolyogva feláll.
- Na szia - mondja, és arrébb sétál, majd egy idő után beáll táncolni.

- Szia Carla! - kiabálja túl a zenét Madeline. A szőke lány kissé zavartan pillant a lányra, furcsállja, hogy ismerik a nevét.
- He-helo - tátogja zavartan. Aztán amikor megfordul, és szembetalálja magát Made-el, megnyugszik. - Mi az?
- Semmi. Nem akarsz táncolni? - kérdezi vigyorogva, és már húzza is Carlát a kezénél fogva, aki esetlenül követi.
Lassan táncolnak, Made kicsit különösen, Carla pedig félénken, de táncolnak. Madeline közben kitartóan bámulja Carlát, aki zavartan pislog rá néha vissza, de egy idő után kerüli a lány tekintetét. Alig várja, hogy vége legyen a számnak, és visszamehessen a barátaihoz.
Az utolsó akkordoknál Made lelassít, és gúnyosan elmosolyodik.
- Köszönöm a táncot - mondja Carlának, lehajol hozzá, és egy nem elég gyors, de határozott csókot nyom az lány ajkára. Az elfehéredve, döbbenten bámul a lány után, majd visszarohan a barátnőihez, hogy elmesélje, mit csinált már megint az a lány.

   egyéb

   Az unokatestvérem is játszik itt az oldalon, Malore Lainey néven.