...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Nem vicces, Nott. De ezek szerint téged szórakoztató élet reménye vár.
- Remény az mindig van, az hal meg utoljára. Hacsak meg nem gyilkolják. Mezteenséggel nem viccelünk - kacsintok még rá, a fújása meglibbenti a képembe lógó rakonátlan tincseim egyikét, és kellemese végigborzongok tőle.
Aztán már nem kellemesen borzongok, ahogy a kis galád a másik tükörhöz lép. Szemet szemért, mi? Hát, pedig ez itt pont, hogy szemtelenkedés akart lenni. De ő mindig tudja, hogy szorongassa meg a tökeimet. Képletesen. Is.
- Na, na, na…
Mélyen dörmögök, mint valami bamba medve, és odakullogok hozzá, kezemben a darabbal, bár nem tudom, azt látja-e benne, amit én. De akkor már bevallom.
- Az esküvőnket láttam. Szép menyasszony voltál - sóhajtok szabadjára engedett szentimentalizmussal, és megpróbálom átölelni, meg elvenni azt a tükröt. De csk nem ejti el, mert velem ellentétben ő pontosan tudja, hogy az egy fontos darab, mi több, lehet, hogy tárgyi bizonyíték is.
- Szórakoztató élet, az egyszer biztos. Nézz bele, hátha Te is látod, miről maradtunk le - mondom, és felé nyújtom. De ha belenéz, ő talán egy másik esküvőt lát majd… Egy olyat, amelyikben nem vagyunk matt részegek, ahol hosszú hónapokig válogattuk a ruhát, meg a virágokat, meg a többi csajos izét.
Én meg hosszú évekig válogattam a megfelelő nejt. Csak nem tudtam róla, mit is csinálok. Végülis összeszedem minden bátorságom, és merek felelni még pontosabban a ki nem mondott kérdésére.
- Szóval, ha volna kedved… Ez akár lehetne egy biztosabb jövő, nem csak egy sunyi törött tükör mutatta bizonytalan jóslat képe…
Rávillantom kissé tanácstalannak álcázott félmosolyom, amolyan: “Nekem mindegy, de nem lenne rossz” üzenettel.

edward

heart of darkness
outfit

-...Én a kézzel fogható, tapasztalható, racionális dolgokat szeretem, meg a földi dolgokat. A babonák, horoszkópok, csillag meg teadzsuva olvasás, meg a többi csajos izé maradjon csak jóslástanra járok roxfortos kislányoknak.
Hát én kérek elnézést hogy mást merészeltem feltételezni. Ezt az egy tömény szarkasztikus mondatot fejezi ki nagyon is hűen az arcom fintora, amit vágok a szavaira. De teljesen mindegy, mert nem reagál csak pakol majd mikor felállunk az újabb neki szegezett kérdésemre is megfontolt már már óvatosnak mondható választ ad.
- Hm... Te kísértesz engem, asszony…
Nem tudom az engem illető jelző, az a hangsúly amivel kiejti vagy a felelsz-vagy mersz másabb kivitelű játékának izgalma és élvezete okozza-e de az előző fintorom helyét ravasz somolygás veszi át. Egészen addig amig el nem vigyorodik a tőle megszokott könnyed stílusban, mert így én is vele vigyorgok.
- És mint mindig, nem bírok ellenállni.
Meglep még engem is mennyire beleszédülök ebbe a nem várt fordulatba. Eddig a túlzó, féltő és óvatosból átcsapott vissza a rakoncátlan kamaszba és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nekem most pont ez kell. Hogy ne atyáskodjon felettem hanem legyen partnerem a bűnben. Na meg mert rettenetesen kíváncsi vagyok legyen bármi is, amit mutat neki a tükörszilánk.
Visszafojtott lélegzetem ott lebeg köztünk a millió kérdésemmel, amit egyelőre ugyanúgy visszatartok de szinte tapintható. Ahogy felemeli a tükröt picit közelebb húzódom hozzá. . Ennyire közel az illata bekúszik még a bőröm alá is. Magassarkú nélkül csak épphogy felérem a nyakát, pipiskedve bújok hogy lássam az ő szemmagasságának legalább az alját. Arcom az övéhez ér, így félig meddig saját magam is látom mellette bár nem célom az ő látomását megzavarni, csak a kíváncsiság hajt. Hogy mennyire torzul-e a kép miattam nem tudom. Hogy mást mutat-e mintha itt se lennék? Fogalmam sincs. Hogy láthatom-e az ő jövőjét vagy ez abszolút privát jó kérdés... Mert csak kettőnk arcát veszem ki egymás mellett.
Bedöglött volna ez a szar?
- Ja semmi, csak Te vagy benne ruha nélkül
A vigyora ha lehet ettől szélesebb ami volt, hát még inkább azzá válik. Cukkolni próbál én pedig szokás szerint mérges leszek. Sunyul, mint rendszerint szokott, ha valamit nem akar megosztani, hát jól az oldalába csípek. Ezzel oda az idilli kettősünknek tükör ide vagy oda.
- Nem vicces, Nott. De ezek szerint téged szórakoztató élet reménye vár.
Cinikusan fújok egyet mint egy durcás macska és elhúzódva tőle megfordulok. A másik, padon felejtett tükör felé lépek a zacskót a kezembe fogom és meglóbálom. Aggódhat hogy a drága lefoglalt bizonyítéka véletlenségből szinte hasonló sorsra juthat mint amit ő művelt az enyémmel, de ennek jóslásához nem kell gömb vagy tükör. Elég csak a féig felvont szemöldökömre pillantania és a kihívó ábrázatomra. Tudom hogy szavak nélkül is megért és már várom a mérgelődő, ezt nem mered Mel megszólalást... Csak rajta áll a dolog, hogy döntök.
Nos, felelsz vagy mersz Nott, felelsz vagy mersz...

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a pálcámat is magam választottam ki, köszönöm szépen!
Ez már nem életveszély okozta adrenalin-függést okozó állapot, ez már az a csendes füstölgés, amire úgy vigyorgok, mint egy rossz gyerek.
- Amúgy… nem a pálca választja a varázslót? - kérdezem ártatlanul, aztán jobb, ha azt már elhallgatom, hogy nálam is van egy pálca, amit bizony vagy ő választott, vagy nem, de mindenesetre most már az övé, akár a bosszantóan hülyét adom neki, akár nem. Mert azért, persze van mentőtervem a törött tükörajándék esetére.
- Komolyan mondod? Tényleg lenne?
Csendben bólogatok. Azért mondtam. Azt inkább elhallgatom, hogy ez valószínűleg némi sunnyogással fog járni, no meg el kell tüntetnem pár papírt a jelraktárból, de ez egyrészt nem nagy ügy, másrészt nem ez lesz az első. Khm… Csak nehogy balszerencsém legyen.
- Még jó hogy nem vagy túlzottan babonás...
- Kicsit sem - vágom rá. Neeeem… Én a kézzel fogható, tapasztalható, racionális dolgokat szeretem, meg a földi dolgokat. A babonák, horoszkópok, csillag meg teadzsuva olvasás, meg a többi csajos izé maradjon csak jóslástanra járok roxfortos kislányoknak.
ELkezdem elakolászni a most már szemétnek minősülő szakadt csomagot, mert azt nem akarom, hogy ő, vagy más esetleg a lábát is elvágja velük.
- Akár a múltadból, hisz neked sem volt felhőtlen gyerekkorod, bár sosem mesélsz róla.
Megáll a kezem a szavak hallatán, de csak egy másodpercre. Ez az elakadás a fejemben szerencsére olyan, amit szépen ki tudok kerülni. De azért félelmetes, milyen igaza van. Nem volt felhőtlen, biztos a női megérzése vagy mije vezette rá. Vagy esetleg a Nottoknál töltött bál, ahol kinyírtak egy embert. Vagy a tény, hogy sose vittem haza, nem mintha én gyakran látogatnék vissza a gyökereimhez, mert valószínűleg ki is tépném őket tövestül. Inkább pakolok tovább csendben, de csak üti tovább a vasat.
- ...vagy meglehet a jövődből. Jövőnkből. Lehet így is működik darabjaira hullottan…
Az utolsó szónál megint megtorpanok. Pont egy nagyobb darab van a kezemben, tükröződő felével lefelé, s hajítanám a kukába azt is, de ez a szó megállít. Jövőnk… Közös jövő, igen, elvégre már elég régen tart a viccesen indult házasságunk. Valahogy mintha azt fojtattam volna, kellemes részegségben, csak a jelenben gondolkodtam rólunk. De hogy ez a dolog örökre szól… Hogy szólhat örökre egy ilyen ködös emlékű szertartásnak csúfolt poén.
- Hm.
Mordultam egyet, aztán a szilánk felett rásandítottam.
- Te kísértesz engem, asszony… - morogtam játékos bosszússággal, aztán a képemen megint elterjedt a csibészes vigyor.
- És mint mindig, nem bírok ellenállni.
Nagyot sóhajtottam, aztán elegáns mozdulattal megforgattam ujjaim közt a törött darabot, és belebámultam, hogy meglássam, milyen titkot tartogat számomra.
Melák arcommal bámultam szembe először, és azt hittem, a tükör nem működik. Már épp elhajítottam volna, mikor mellettem Melanie tűnt fel. Ahogy Vegasban voltunk. Az a ruha, a kaszinó háttere. És a kép változott, ott volt az olcsó és agyonra csicsázott kápolna a poros művirágokkal telebaszott műanyag oltárral, rózsaablaknak álcázott nagy, világító panelekkel, egy enyhén szipus homelessznek kinéző szertartásvezető faszival. Talán nem a tükör erejéből, csak a felszabadulü elékekből következően még a gagyi, dobozhangzású nászindulót is hallani véltem, s annak forrása is ott volt a tükörben, egy régi mugli hifi formájában.
Rájöttem, hogy egy perce mélán vigyorgok magamban, és talán magyarázkodnom kéne Melnek.
- Ja semmi, csak Te vagy benne ruha nélkül - füllentettem, de hogy egyértelmű volt a lódításom, intettem neki, hogy jöjjön ide mellém, mert ezt látni érdemes neki is, nézzük együtt.

edward

heart of darkness
outfit

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a cipőmet is magam kötöm be, köszönöm szépen!
Nagyot sóhajtok, helyette is, mert szerintem a szidalomáradat közben nem vesz levegőt. Ha venne, talán már láng jönne a torkából, lévén az oxigén táplálja az égést. De hát nevezhetjük ezt az egészet munkahelyi ártalomnak nálam, a fenyegetésre azonnal válaszolok. Melanie többet ér, mint egy vacak tükör, még akkor is, ha most úgy tűnik, ez volt a rosszabb hózás. Nehogy nekem ő, vagy az anyja is belefejeljen ebbe a tükörbe… Épp elég baj, hogy a kezét elvágja.
Ahogy dünnyögök neki, szép lassan elhallgat, mint ahogy a tűz ropogása is néma füstölgéssé szelídül idővel. Nem is volt nagy vágás, nyoma sem marad, ahogy szépen összehegesztem.
- Már több mint tíz éve keresek egy ilyen tükröt aminek a tanulmányozása választ adhatna sok mindenre. És te épp ezt tetted tönkre csak azért mert… mert bántott engem.
Nagy bólintással, szemtelenül őszintén adok igazat mondanivalójának, s ezt még meg is pecsételjük egy csókkal, mint egy ponttal a mondat végén. Hangsúlyozzuk akár kétféleképp is azt a mondatot, de mindenhogy igaz.
- Valld be... féltél belenézni. Ezt jobban elhinném és bölcsebbnek is tűnnél. Nem kell adnod a nagymenő bátor hősies aurort aki semmitől se riad vissza.
- Igazad van. Reeeeettentően féltem.
És mivel elég közelről, elég nyíltan nézünk egymás szemébe, pontosan tudhatja, hogy egy szavam se igaz. De attól még jó nézni, és látni, ahogy olvas bennem, és igazából mindegy is, mit mondok.
- Most mi a szarhoz kezdek? Tutira nem lehet megjavítani már. Mekkora az esély hogy találjak még egy ugyanilyet? Ez is kábé lehetetlennek tűnt…
- Helyrehozom, nyugi. Szerintem van ilyesmi a bűnjel-tárban, odabenn a Minisztériumban. De ne nézz bele, mert ha újra így kiakaszt, én újra földhöz verem - kuncogom gonoszan, és újra kap egy gyors szájrapuszit, és azért gyorsat, mert ha esetleg megint pofozkodna, legyen időm elmenekülni.
- Szóval, szerinted én mit láttam volna a tükörben, ami olyan félelmetes? - kérdezem aztán, és felsegítem a földről, magam is talpra emelkedve.

edward

heart of darkness
outfit

Miért is lepődök meg hogy olyan meredező, bambán értetlen kikerekedő szemekkel mered rám mint ahogy egy ostoba ötéves teszi akinek negyvenszer mondod el ugyanazt mégis megteszi. Hát ezért jobb is hogy nem akarok gyereket, Edward maga egy nagy gyerek ha nem épp a macsó hős megmentőt vagy a lusta, unatkozó énjét ráncigálja elő.
Annyira szélsőségesen értetlen hogy az már fizikálisan is fáj, bár ez utóbbit saját magamnak köszönhetem. A tükör darabkája belemar a húsomba, érzem de nem foglalkozom azzal hogy a szoknyám vagy a blúzom esetleg olyan lesz. Mérhetetlen haragom levezetéseként, mert nem oh bőven nem volt elég az az egy erőteljes saller, amit lekevertem neki, jól összeszorítom a markom. Az üveg teszi a dolgát, teljesen szétszabdalja a tenyerem, de ez csak aprócska pontnak hat a füstölve dühöngő zakatoló agyamban meg a csikorgó fogaim mellett.
Persze azért Edward halk káromkodása mély hangján beleivódik lelkembe és megpendít ott valamiféle szeretetszerű húrt. Imádom, amikor így megfeledkezve magáról ösztönösen káromkodik egyet, van benne valami vad és zabolázatlan. Más esetben talán nevetnék is rajta egy jót de jelen esetben csak az érzékreceptoraim nyújtanak fókuszt a kezemben fellépő lüktető fájdalomról.
- Azt nem mondtad, hogy ajándék lesz, csak elmesélted az összes rohadékságát ennek az izének, én meg azt hittem, szívességet teszek a világnak… Vigyázz, mert meg fog vágni…
- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a pálcámat is magam választottam ki, köszönöm szépen!
Mérgelődök egy sort, s fel sem fogom mikor kerül mellém, de hirtelen ott van ugyanúgy félig térdelve velem szemben ahogy én magam is, az utca porában, mocskában a nyári melegben.
- Mondtam, hogy csak bajt okoz az a szar… Tedd le, Anyuka majd kap valami vázát, vagy ilyesmi.
Már szóra nyitnám a szám hogy hevesen kiosszam anyukáról, meg a ő kurva vázájáról aminek nemhogy haszna nincs a merlinadtaégvilágon de még sértő is anyám szemében, mikor közbevágva belém fojtja a szót elsődlegesen inkább a mozdulatával semmint a szavaival.
- Akkor is összetörök mindent, ami Téged ilyen csúnyán megsebez...
Nehéz erre mit mondani, füstölögve fújom ki a bennem rekedt levegőt, ráadásul átalakul ez a végére valamiféle megadó sóhajjá, mikor ajkai a sérült kezem érintik. A pálcával pillanatok alatt halovány fénysugár kíséretében begyógyul a heg, mert ügyes varázsló rutinos alap gyógyítóvarázslatokkal.
- Már több mint tíz éve keresek egy ilyen tükröt aminek a tanulmányozása választ adhatna sok mindenre. És te épp ezt tetted tönkre csak azért mert... - lehunyom a szemem, mert tudom nem szabadna haragudnom rá. - ... mert bántott engem.
Nincs terem és helyem mást közölni mert magához von egy újabb csókra, ami ellen bár akarnék mégse tud a testem igazán védekezni. Elpárolog belőlem minden ellenállás, ahogy legtöbbször szokott ha ő van a környezetemben. Tudom hogy tudja hogy utálom ezt és tudom hogy tudja, direkt él vissza a helyzet adta előnyével. Ott vagyunk hát a tér kellős közepén siető honfitársaink környezetében akik ügyet sem vetnek egy ölelkező párocskára egy ócska összetört tükör felett.
- Valld be... féltél belenézni. Ezt jobban elhinném és bölcsebbnek is tűnnél. Nem kell adnod a nagymenő bátor hősies aurort aki semmitől se riad vissza.
Mélyen a szemébe nézek, remélve hogy őszinte lesz. Szeretem nézni, nemcsak azért mert jóképű hanem mert rejtélyesek a vonásai és nehéz kiigazodni rajta de a finom rezdülései sokat sejtetnek ha koncentrál az ember.
- Most mi a szarhoz kezdek? Tutira nem lehet megjavítani már. Mekkora az esély hogy találjak még egy ugyanilyet? Ez is kábé lehetetlennek tűnt...
Nem tudom leplezni a csalódottságom, bár nem akarom a férjem sem megbántani hogy forrófejűsége ennyi galibát okozott még akkor is ha nemes szándék övezte.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Olyan ez, mint valami szerencsejték. Mondok valamit, és fogalmam sincs, jól vagy rosszul sül-e el. Én meg szerencsére a megszállottja vagyok.
Ahog Melanie szeme elkerekedik a csörömpölés hallatán, még azt gondolom, van esélyem nyerni. Hát most mondta el a családi drámát, meg hogy milyen szarágokat mutatott neki. Mocsok, sötét varázstárgy. Akkor most sikerült valamit jól csináljak?
- EDWARD, MIT MŰVELTÉL? DEHOGY BÁNTOTT
Most én is szemeket meresztek, meg félrehúzott szájjal vágok olyan képet, mint egy hároméves, aki nem érti, miért szidják. A szemem sarkából gúvadok Melaniera, és lassan, nagyon lassan és óvatosan én is felállok, mintha sárkányt látnék, aki elől jobb nem azonnal elfutni. Csak szép, lassan… De talán még van esély. Még nem mondott semmilyen jelzőt.
Csak lekever egy sallert. Jó, hát nem egy gyenéd simogatás, de amilyen fafejem van, karatemesternek kellene lennie ahhoz, hogy érdemi kárt okozzon benne. Azért kicsit elfordítom a fejem, és tovább pislogok értetlenül, a pirosodásnak induló tenyérnyom felett.
- EZ AJÁNDÉK LETT VOLNA ANYÁMNAK, TE TUSKÓ!
- Picsába…
Halkan dörmögök, közben nézem, ahogy letérdel, és a rommá tett csomaggal babrál. De hát most mondta… És az előbb még úgy ki volt borulva…
Végülis, ha másra nem, ez a “dobásom” arra biztosan jó, hogy szívem hölgye többet nem kesereg a jeleneteken, amiket látia kellett. Legalább adtam neki sokkal nyomósabb okot arra, hogy kiakadjon. Hiába, igazi tehetségem van.
Ahogy felveszi azt a nagyobb darabot, esküszöm, érzem, ahogy a nyakamba vágja a hegyét, mint valami fura késlő eszközt.
- Azt nem mondtad, hogy ajándék lesz, csak elmesélted azösszes rohadékságát ennek az izének, én meg azt hittem, szívességet teszek a világnak… Vigyázz, mert meg fog vágni…
Persze, meg is vágja.
- Mondtam, hogy csak bajt okoz az a szar… Tedd le, Anyuka majd kap valami vázát, vagy ilyesmi.
Nagyot sóhajtok, mondjuk lehet, beszéd közben nem kellene mellé guggolnom, mert fordíthatom oda mindjárt a másik orcám egy véresebb pofonra is. De csak meg kell nézzem, nem-e vágott ütőeret.
Még nincs vérfürdő, szóval az egyik kezembe pálcát veszek, a másikkal meg az ő sérült tenyere után kapok. Vágott tenyérrel nem lehet pofozkodni. Akár hagyja meggyógyítani magát, akár orrbaver vele, én most megfogom a kezét, és úriemberes csókot nyomok rá.
- Akkor is összetörök mindent, ami Téged ilyen csúnyán megsebez - vigyorgom a keze felett csibészesen, aztán ha már úgy is olyan közel van, csókot lopok a keze mellé. Lehet, hogy most azt mondja, törhetem magamat, de én még azt se bánom…

edward

heart of darkness
outfit

- Mirol nem tud semmit rendesen csinálni…
A mély dörmögés olyan szívet melengetően őszinte és igaz, hogy ha talán nem ilyen körülmények között lennénk hangosan felnevetnék. Ritkaság az, ha őszintén szívből nevetek, de Edward egyre többször éri ezt el nálam. Ám most ettől mélyebb tartalom és bánat ami lehúz mint egy örvény a feneketlen mélységébe, így mindössze egy halovány mosolyszerű bujkál megnyilvánulására ajkaim szegletében. Meg hát persze hogy ő mindent jobban tud mint más, pláne Henry....
- Dehogy lehetne. Mi nem… Mármint én biztos nem vagyok erre alkalmas. Legfeljebb fizetném a bébisittert. Meg a bentlakásos iskolát, amíg be nem kerül a Roxforba.
Igyekszem tartani magam, de azért megrökönyödök amilyen elemi erővel szíven ütnek szavai. És annak minden egyes szótaga. Nem gondoltam, hogy idilli vagy tökéletes életem lesz, valójában minden egyes porcikámmal ellenkeztem a nekem szánt, szüleim által kijelölt képzeletvilágot. Nem volt tehát konkrétum, elvárás, vagy terv... de azért valahol szerettem volna egyfajta teljességet. Nem tudom alkalmas lennék-e valaha az anya szerepre, valószínű nem igazán, de ettől még távoli végcélként csak megjelent az én lelki szemem előtt is hogy majd esetleg. Hát ezt az esetleget mint egy törékeny kis pillangót most csapta agyon Nott erőteljes keze egyetlen kósza másodperc alatt. És ahogy benne a megkönnyebbülés tör fel, -nem is kell mondani, ennyire már jól ismerem, rá van írva az arcára, - addig bennem ott a maró csalódottság fullasztó érzése.
Nem kérhetem számon, mert sose volthamis ígéret a mi kapcsolatunkban. Nem árult zsábafurkászt mikor komolyabbra fordult közöttünk a dolog, és voltaképp nekem egészen eddig a pontig jó is volt ez így. De most, hogy a jövőképek eltérően hatnak vajon elég lesz ez? Vagy tényleg jobb ha külön utakra tévedünk? Van ennek a házasságnak egyártalán bármi értelme vagy csak tényleg egy mámoros éjszaka megbánt történése...? Szerettem volna hinni hogy az előbbi, de kezdem azt érezni amit első perctől kezdve hogy sokkalta inkább az utóbbi. Mint egy lassított felvétel, nézem ahogy szelíd engedélykérő somolygással a becsomagolt tükör felé nyúl. Hagyom, mert bár meg tudnám akadályozni nem lenne sok értelme. Ha bele akar nézni hát tegye. Ám ehelyett egyetlen széles mozdulattal elhajítja. Nagy ívet ír le mígnem tőlünk jó pár méterre földet ér és ezernyi parány darabra törik a klasszikus csilingelő hangvihar kíséretében.
- Bántott Téged az a szar. Vállalom a balszerencsét miatta. Egy pillantás épp elég volt egy órányi őrülethez, de ettől már nem kell tartanunk. Sajnálom a bátyádat. Ez a mi lett volna, ha… Varázspálca lettem volna, ha nagyanyám bodzafa lett volna.
Elképedve nézem az egész abszurd jelenetet, majd felpattanok kétségbeesve.
- EDWARD, MIT MŰVELTÉL? DEHOGY BÁNTOTT
Felüvöltök félig fájdalmasan, félig hisztérikusan és lendületből akkora pofont tekerek le neki hogy ha valamitől hát ettől kigúvad újra a szeme.
- EZ AJÁNDÉK LETT VOLNA ANYÁMNAK, TE TUSKÓ!
Nem, nem azért mert utálom hanem mert ezer éve akar egy olyan vagyis ilyen tükröt, mint ami nagyanyámnak is volt. Az én kedves férjem meg épp csak egy kisebb vagyont hagyott ott érte de hát úgy látszik vagy előléptették vagy megunta az életét. Még nem ocsúdtam fel teljesen, és szerencséjére nem vele foglalkozom mert lehet úgy járna mint egy filézett hal. Egyelőre az utca kövére térdelek az apró darabkák mellé, melyek kiszakadtak a szétcincálódott csomagolás védelméből és a kárt próbálom valami formában szemrevételezni. Már igazából pálcát vethetek rá, de én egy nagyobb darabot csak a kezembe veszek mert mire másra nem jó mint arra hogy jól a tenyerem húsába vájjon?
Felszisszenek ügyetlenkedésem folytán de nem kérek Nott segítségéből.
Annyi féle fájdalom van az életben és annyi féle kín. Most örülök kicsit ennek a fizikális szenvedésnek, mert elvonja a figyelmem arról az elcseszett tényről hogy talán közel sem egymásnak valóak vagyunk, elvégre én vagyok a tűz ő meg a víz. És ezt igazolja a szeme kékje is, aminek végtelenjében mindig el tudok veszni. Ahogy épp most is teszem.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Hm. Nem haltam bele, hogy kiszedte belőlem ezt a nyálasan komoly szösszenetet, de tartogat nekem még valamit, jelesül például azt, a tükörben amit látott.  De! Aztán megemlíti Mirol nevét. Fintorogva vigyorgok, hogy a patvarba ne emlékeznék arra a pedig emlékezetes alakra, akit imádtam utálni. Szinte már hiányozna, ha nem mondaná el Melanie közvetlen egy pillanat múlva, hogy keféltek. Most meg már hiányzik, hogy nem öltem meg őt, amíg még megtehettem.
- …De... terhes lettem.Valamelyikőtöktől.
Láthatja, hogy úgy kerekednek ki a szemgolyóim, mintha valahol máshol, másik golyóimat megszorongatnák, és ott jönne ki a túlnyomás. Gúvadó szemem előtt valahogy azonnal megjelenik a képtelen kép, Melanie kislabda formájában. Mintha egy kvaffot dugott volna csinos felsője alá, pedig oda nem való más, csak az én kezem.
- Úgy gondoltam tőle és nem tőled.
- Mirol nem tud semmit rendesen csinálni…
Sértetten morogtam, akár hagyott szünetet, akár nem. Én se tudom, hogy arra értem, nem tud védekezni, vagy arra, hogy biztos nem az ő úszói értek célba az enyémek ellenében.
- De ez nem számított. Nem akartam gyereket, mert a munka és a család... egyszerűen lehetetlen helyzet volt. Lehetetlen, szar szituáció teljesen egyedül. Ostobaság tudom, de szinte biztos vagyok benne hogy ezt a baba is érezte, talán ezért ment el.
Ahogy kijelenti, hogy nem akart gyereket, gépiesen bólogatok. Megértem őt. A miénk a jobbik rész, nem igaz? megcsinálni bárki megtudja. Fizetni a gyerektartást bárki tudja. De beáldozni a tested, az ép elméd,  jelentős mennyiségű időd az életed nem végtelen hosszából… Anyának lenni muszáj. De én… Apa képtelen lennék lenni. Nem az én terepem. Persze, egy utód, az jól jönne, de nem is tudom, a lízingelt verzió a hozzám való. Ki tudja, nem-e nézek bele és látom meg egy balul elsült éjszakám eredményét, aki talán nem fordult vissza az úton a felhő szélétől lefelé. Simán lehet, csak még nem tudok róla.
- Nem vagy hibás benne. Biztos az enyém volt, Mirolénak nem lett volna ennyi esze, hogy időben elmeneküljön.
Szerencsétlenül lapogatom meg vékonyka vállát, amit úgy igyekszik nem remegtetni, pedig látom, hogy kiborult. Kellett nekem az előbb őszintének lenni. Mégis inkább eltrollkodhattam volna azt a választ…
- A tükörben valójában azt hiszem őt láttam. Egy meg nem született gyereket aki segítségért kiált. Nevetséges. De ahogy belenéztem még valamire rájöttem. Hogy tévedtem hogy Henry-t hittem az apjának. Egyértelműen a te vonásaid tükröződtek vissza. Ezért lettem zaklatott. Mert már lehetne egy gyerekünk...
- Picsába…
Nagyot sóhajtok, megértőn. Köcsög tükör.
- Dehogy lehetne. Mi nem… Mármint én biztos nem vagyok erre alkalmas. Legfeljebb fizetném a bébisittert. Meg a bentlakásos iskolát, amíg be nem kerül a Roxforba.
- A tükör alternatív jövőképet is mutathat. Ezt sokan nem tudják. Egy feldolgozatlan emlék hamisságát és ezt onnan tudom, hogy nagyanyámnak pont ilyen tükre volt. Ezzel játszott a bátyám sokat, túlontúl is sokat, akit ha kérdezed anyámat róla letagadja hogy valaha létezett. Beleőrült a tükör okozta illúziókba és öngyilkos lett. Tessék. Remélem kielégítő választ kaptál a kérdéseidre.
Ez egyszerre egy újabb súlyos titok, amit megoszt velem, én pedig megfogom a kezét, és megszorítom. Érezheti, hogy rám teheti a terheit, segítek velük.
- Sajnálom, hogy ilyen nehéz volt a válasz - dörmögöm félszegen, aztán tekintetem a tükörre siklik. Becsomagolt, ártalmatlannak tűnő tárgy. Ő viszont olyan ellenségesen néz rá, mint a macskája a porszívóra. Hiába hasznos, ha felzaklatja…
Azért én odanyúlok érte, és elveszem. Bocsánatkérőn nézek Melanie-ra, de hát esendő ember vagyok, és ez az átkozott tükör rengeteget mutathatna nekem a múltam és a jövőm azon részeiből, amit hasznos lenne tudnom. Aztán egy öles mozdulattal elhajítom a picsába. Jól hallható, ahogy a csomagoláson belül apró szilánkokra robban. És mivel ez erősen mágikus kacat, varázslattal nem megjavítható.
Még megrántom a vállam, aztán rá se nézek többet, visszafordulok Melanie felé.
- Bántott Téged az a szar. Vállalom a balszerencsét miatta. Egy pillantás épp elég volt egy órányi őrülethez, de ettől már nem kell tartanunk. Sajnálom a bátyádat. Ez a mi lett volna, ha… Varázspálca lettem volna, ha nagyanyám bodzafa lett volna.
Vajon kikapok most? Lehet, mérges lesz a sok pénzér… Nem baj, majd megmondom neki, hogy elfenekelhet. Ma már több komoly mondatot ki nem szed belőlem, az előzővel is hogy jártam…

munkaruházat  II folyosóról szóló zene