A n n a


m u s i c

.. I've become so numb, I can't feel you there
Become so tired so much more aware
I'm becoming this all I want to do
Is be more like me, and be less like you..

Minden a megszokott helyén, még a vitrines szekrényke is, ami persze ripityára tört és benne jó pár bájitalt be kell újra szereznem. Senki nem gondolná, hogy nem sokkal ezelőtt itt valaki meghalt. Senki nem hinné, hogy ez a szoba egy kibaszott csatatér volt. Én, ahogy a szobába lépek, vagyis igazából csak a küszöbön egyensúlyozok fekete öltönycipőmben, igazából ezt látom. Így látom. Az asztalt felborítva, Anna vérével tarkítva a padlót, a szétszóródott iratokat, a kínai vázát, ami ripityára tört, a vitrines szekrényt, ami mint egy oldalára esett pók haldokolva várja sorsát. Hallom szinte Alexej zihláló kéjtől sóvárgó lihegését és érces hangját.
Volt hogy ezzel álmodtam. Azon az első éjszakán. Azóta csak Anna mellett vagyok hajandó mert úgy érthetetlen módon elkerül minden ilyen. Hiányzik még a mandzsettám, fel kellene vennem egy nyakkendőt és a zakóm se tudom merre hagytam el, de egyszerűen lecövekeltem itt, félig az ingoványos múltba ragadva félig a jelenbe. Azúrkék tekintetem a festményre vándorol, ahol Alfred festett alakja ücsörög unottan majd feláll és rám parancsol a hangján.
Ejnye, no. Haladjon már, uram, különben még lekési a temetésemet!
Azzal fejvakarva és lemondóan csóválva visszasüpped a karosszékbe.
Tekintetem ellepi egy percre a pára hiába száraz itt a levegő, majd somolyogva bólintok. Igaza van, mennem kellene. Csakhogy nincs erőm. Nincs kedvem. Ennek nem így kellene lennie. Kurvára nem.
A nadrágzsebemből előveszem a levelet, amelyiknek egyik fele van csak nálam. Csak ezt a részét akarom neki megmutatni, mert a másik… az majd később lesz fontos, talán.
Nem is kell megfordulnom hogy tudjam, ki közeledik felém. Elég is volt  ez a röpke pár perc tűnődő magány, hogy magamban elgyászoljam az öreg komornyikot és szívembe csendes örömmel fogadom Anna magassarkúba bújtatott formás lábainak kopogását, ami egyenesen felém tart.
Félig fordulok csak irányába, egy amolyan minden rendben mosollyal, ami azért kissé hamis, mert ahogy ma sem úgy eddig sem volt semmi se rendben, de hát adjunk a kurva látszatra, ugye. Látom a tekintetében, hogy még mindig dühös a pletykalapok miatt. Nem tehetek róla, hogy Dakotával a fotó olyanra sikeredett, amilyenre, és hogy abból a szögből akár annak is értelmezhető. Egy csóknak. Nem akarok újra vitatkozni ezen, márpedig a jégkék tekintete azt sugallja, hogy bizony fogunk.
- Szerinted milyen lett?
Nem teszek egyetlen felesleges mozdulatot sem csak a fejem fordítom el a kép irányába. Újra az öreg barátom képét tanulmányozom a cirádás arany keretben. Többet is érdemelt volna ettől, leginkább azt hogy ne haljon meg miattam.
- Sajnálom Anna, de tényleg. Az… egészet. Nem kellett volna Dakotával foglalkoznom. És neked sem kellene ezzel az egésszel foglalkoznod…
Fújtatok egyet, és a halom újságra bökök, ami az egyik távolabbi komódra van felpúpozva. Mindről az én pofám vigyorog vissza, többségében azzal a nővel, aki most villámló pillantásával szúr éppen keresztül. Csak sajnos akad nem egy kivétel is köztük, ahol meg nem.
- Khm..., ezt Alfred írta. Úgy gondolom neked is el kellene olvasnod…
Egy pillanatig még elbabrálok a papírossal majd kinyújtom a kezem felé benne a kettéhajtott búcsúszöveggel. A rá vonatkozó rész meghatóan szép, tudom hogy nem lesz Volkova arca sokáig könnymentes, mert Ő nem is leplezte sose mennyire szereti az öreg Alfred-et.
Csupa jót írt és kívánt neki, leginkább azt hogy tartson ki itt, mert ennek a háznak szüksége van egy nőre. Rá . Meg nekem is.
És mennyire igaz ez…!
- Semmi nem ugyanolyan itt már nélküle.
Elhúzom a szám, ismerős minden mégis szinte idegennek érzem magam a szobában. Kellene a kurva nyakkendő és túl kellene esni ezen az egészen, de… én csak Anna arcát figyelem a csinos smink alatt hogy hogyan változnak meg a vonásai és várom a pillanatot mikor fog összetörni. Hogy odaléphessek és átölelhessem. Minden vita, minden kiabálás, minden elfojtott düh ellenére, hogy akár fizikálisan de lelkileg is megtartsam, mert pontosan olyan jól tudom ahogy Ő… Alfred miattunk halt meg.

O w e n


m u s i c

.. With the lights out, it's less dangerous
I feel stupid, and contagious
Here we are now, entertain us
I found it hard, it's hard to find
Oh well, whatever, never mind..

A felém forduló figyelő tekintetekre csak egy sanda oldalpillantást vetek. Mióta Nott-al összesodort az élet kevésbé tartok az aurorok társaságától, de persze ez sem jelent semmilyen életbiztosítást.
Jobb lenne óvatosnak lenni
Búgja Sophie és tudom igaza van. Nem a csapostól tartok, ő nem a az az izompacsirta erővel oldok meg mindent fajta, ami nem is baj. Még csak nem is feltétlen az aurorok külleme a gond, lehet le tudnám akár bűbájjal, akár izomerővel is szerelni őket… ellenben a figyelem. Jobb lenne beleolvadni a szürkeségbe.
– Üzletember, mi?
Széttárom a kezeim, amolyan mit tehetek én róla stílusban. Érzem a hanglejtésen, hiszi is meg nem is. Bevallom, szeretem ezt. A szerepeket és az ezekből fakadó változatosságot. Néha jó egyszerű középszerű svindlernek lenni. Egy zsebtolvajnak minden kötöttség nélkül. Jó máskor, mint most is kalandorként ereklyék, ritka kincsek után szaglászni ami sokszor tud unalmas lenni vagy vezet zsákutcába, de voltak szorult helyzeteink is O’Marával. Ám az esetek többségében a többezer fontos öltönyökben a komoly ember szerepe nyitja meg előttem igazán a kapukat és velük a lehetőségeket. Az időm nagy része tehát erre a szerepkörre korlátozódik és csak akkor jövök rá mennyire hiányzik a többi vagy hogy azok is én vagyok, mikor kényszerűen ki kell törnöm ebből. Remélem nem válik okafogyottá a helyzet és Redway, aki ha jól sejtem velem szemben áll nem lesz sokáig olyan mint, egy szende menyasszony.
[color=#4444444]– Nem tudom ki maga, ahogy azt sem, hogy miért tesz úgy, mintha nem tudná pontosan, hogy kié ez a hely. Viszont nem egy magához hasonló szerencsevadásszal találkoztam már ahhoz, hogy tudjam milyen az, amikor épp valami ostobaságba akarnak belerángatni. Egyébként abból is látszik, hogy komolytalan ez a „műgyűjtés” projekt, vagy minek is nevezte, hogy engem keresnek és nem a professzort. Ő a nagy koponya, én csak… ehhez értek.[/color]
Széles vigyorral nézem őt elvégre olyan ez, mint egy beismerő vallomás a részéről és mikor felpillantva találkozik a tekintetünk, akkor hajolok csak közelebb és bökök a huszonkilences sorba frissen beírt rúnák megfejtésére.
- Ez pontosan elég.
Nyomom meg a legelső szót, hogy mély hangtónust adjon jelentőségét kihangsúlyozva. Mert igen, épp erre van szükség. Tudásra, némi állóképességre, céltudatosságra és eredményességre. O’Mara is az eszével jutott oda ahova, végső soron én magam is. Csak a Nott féle aurorok szakmájában előny a fizikum. Nekem gyors, csendes, eszes és lojális valaki kell. De vajon ő az e? Sophie szerint persze nem, de ő mindig sötéten látja az idegeneket tisztelet annak az egy kivételnek. A medál most is inkább a bőrömhöz simul, hogy minél messzebb kerüljön a másiktól.
- A professzor öreg, nem bírna hosszú utazást, ellenben ő is Redway-t ajánlotta. Ugye milyen kedves?
Nem hízelgek, ez valódi elismerés ami a hangomban is visszaköszön. Nem sokan látják be, ha egy feladat meghaladja őket és büszkék is arra hogy van, aki a tudásukat tovább viszi, túlnőve őket. Talán egy nap én is így leszek David-del. De az a nap nem ma van.
– Vagy lehet félreértettem, és műgyűjtés alatt az itteni festményekre gondol. Ez esetben nyugodtan nézelődjön. Mindegyik eladó, de csak a saját képeim esetében tudok én árat mondani, a többihez maximum elérhetőséget tudok adni.
Somolyogva pillantok szét, mintha csak most tűnnének fel a képek. Nem rossz egy-kettő, meg kell hagyni, de a többség azért elég középszerű. Épp ezt a pillanatot választja a kétszemélyes asztaltársaság, hogy a távozás mezejére lépjen, amit nem is bánok. Egy kurta biccentéssel köszönök el egy udvarias mosoly keretében mikor az egyik mellém lépve kifizeti a tartozását és ahogy ajtón kívül kerülnek kissé oldottabban hátrébb dőlve a szék támlájának támaszkodva szólalok meg.
- Alkut ajánlok. Megveszem az összes itteni festményt, és a munkáért cserébe annyi pénz ajánlok, amiből két Csikóhal is nyitható. Sőt ha kell egy teljes éven át finanszírozom a taknyos roxfortosok hobbigyűjtését is legyen az bármi, tök mindegy. A lányom majd örül ennek…
Vagy pont hogy nem.. közli nyers cinizmussal Sophie és a szarkazmusa szórakoztatóan üdítőnek kellene hogy hasson de most csak bosszant. Biztos a kurva kastély hatása ez is.
-  Szóval, kellően felkeltettem most már Mr. Redway az érdeklődését ahhoz, hogy hajlandó legyen meghallgatni a részleteket is?
Vonom fel a szemöldököm és rámeredek. Kicsit olyan ez mint a bűvész meg a kalap, épp leleplezi a meglepetést, de nincs értelme tovább futni a köröket. Ő maga vállalta fel igazából saját kilétét. Ha letagadja, akkor nem lesz semmilyen téren beszervezhető amúgy se. Keresnem kell ez esetben mást, ami nettó időveszteség és ezt bosszantó mód inkább Alexej kiiktatására szánnám. Kijárna már a fejébe egy csinos kis golyó a nevemmel. Ha meg mégiscsak elcsábítja az alku, kapok egy halom képet, ami mehet a Rosewood lakosztályaiba, egy halom taknyos által írt köszönőlevelet az íróasztalomra egy új munkatársat és ha az a munkatárs ügyes, márpedig a professzor és Walton is erről biztosított, akkor talán magát a fájdalom tőrét[/i[ is. Nem is annyira rossz, főleg ha az utóbbi.

A n n a  &  E d w a r d


m u s i c

.. Come what may
We'll keep surviving..

Magam sem tudom ez valódi tapintatosság-e a részéről, hogy egyáltalán nem vág bele a mondandóba ostoba kérdésekkel mint sokan mások szakmájában, vagy szimpla érdeklődő figyelem. Minden esetre ez a javára ír valami keveset még részemről is, mivel Sophie-t nem is kell győzködni. Ha valaki fülig szerelmes lesz első pillantásra az ő, ami meglepően zavaró és ugyanakkor akaratom ellenére is nagyobb fokú bizalmat gerjeszt bennem a fickó iránt, mint azt kellene.
- Sajnálom az Önt ért veszteséget. De ez egy okkal több, hogy mostantól még jobban vigyázzanak. És innentől ebben a Parancsnokság is kiveszi a részét. Nem lehet az áldozat hiábavaló. Zharkov pedig meg fogja kapni a jussát. Többünk ellen kevesebb az esélye.
Hát ennek nem örülök. Még a képemre is rá van írva. Aurorok mindenütt… csak bosszantó bolhák egy kutyán, akik megnehezítik az életét nem pedig segítség bármelyik is. Mellesleg akkor sem az alagutakat nem használhatjuk de eltűnni a Patkányfészekbe fél napokra is nehézkes lesz. Picsába!
- Köszönöm ezt a részletes beszámolót, Mr. Christopher Cartwright.
Feszes kis ajakrezdüléssen biccentek a nevemre. Mondhatnék klisés szarságokat, hogy semmiség vagy ez a dolgom, de egyik sem lenne igaz. Kurvára nem ez a dolgom vagy kötelességem és kurvára nem semmiség. A monoklim és a testemet ért ütések erőteljes sajgása ezt még inkább megerősítik bennem.
- Ha megengedi, körbenéznénk önnél, hátha maradt valami használható nyom a környéken. A Rosewoodban, Garden Lodge-ban, ilyesmi. Ha igényli, a Parancsnokság biztosít védett helyet Önöknek. Van köztük külföldi is, remekül védve. Személyes őröket sajnos nem szoktunk ilye esetben felajánlani… De azt hiszem, egy-egy szerencsétlen, kiutalt auror gyakornok helyett maga egyedül is többre megy. Csak óvatosan azzal a stukkerral.
- Rosewood nem akadály szóljon a személyzetnek és hivatkozzon rám a kopóival, Garden Lodge már inkább. Sok személyes érték van ott. Nem engedek be oda… akárkit.
Csak őt…Légysziiiii!
Búgja Sophie hévvel és ha az auror érti a szúrós pillantásom akkor sejti hogy ezt az ügyet nem adhatja ki a kezéből különben nem nyer bebocsátást a birtokomra.
- Jól látja, kurvára nem óhajtok védelmet. Zharkov rosszabbult járt így is egy golyóval a vállában. Pech hogy nem a feje volt, na mindegy. Külföld meg… bár csábítóan hangzik de sajnos a munkám ide köt.
Aprócska kis ajakrándulással fogadom a bókját ugyanakkor eltűnődöm mennyire nem is rossz gondolat elhúzni innen, míg a vihar java elül. Mondjuk a tervezett Toszkána. De az igazság az hogy kétszer ugyanazon út előtt egy oldallövés eléggé azt sugallja kurvára felejtsem el és küldjek oda mást magunk helyett. Talán Elliot megteszi.
- Camden Eye-ban még rengeteg a munkám. A kaszinó felfuttatása sok menedzselést igényel. Ha esetleg későbbiekben kell, ott megtalál minket. És ha van elverni való pénze azt se felejtse otthon.
Közlöm kissé hidegen a mondandóm első felét, mert nem akaródzik hazamennem Alfred hiányában. Csak a temetésre. A második részét már kissé ravaszkás mosollyal, hátha horogra akad egy kisebb vagyon ha… hát eléggé a szerencse fiának tűnik. A jóképű aranyvérű fajtából valónak.
- Ha esetleg eszébe jutna még valami, vagy új információk birtokába kerülne, küldjön egy baglyot. Nem hivatalosan, de én is így fogok tenni.
- Feltétlen. – bólintok egyetértően és ez érzem, a végszó. A medál nehezebb lesz, csupa marasztaló szavakat suttog a fülembe, de nem törődöm vele és csak ennyit toldok még hozzá. – Nos akkor, köszöntem!
Azzal ha nincs semmi formális viszontlátásra, mert úgyis hamar viszont fogom látni ezt a zsibongó sajgó csontjaimban érzem, elfordulok tőle és visszalépek a kórterembe, ahol Anna alszik. Hagyom pihenni, visszatelepszem csak a székre, figyelve továbbra is a vonásait egész addig míg az én szemem is leragad és félig az ágyára dőlve a kezét fogva ki nem alszom magam ebben az elcseszett szar pozitúrában végre rendesen. Mellette.