Robert Wayne

ROBERT WAYNE

alapok

jelszó || A hírnév hűtlen barát.
teljes név || Robert Aurel Wayne
becenév || Rob
nem || férfi
születési hely, idő || Liverpool, 1978. dec. 23.
kor || 19
faj || ember
vér || sár
évfolyam || hetedik

a múlt

Kedves naplóm!

…

December 2.

A minap megismerkedtem egy fiúval. Robertnek hívják, ha jól tudom, és a mi iskolánkba jár. A többiek azt beszélik, hogy eddig Liverpoolban élt, csak a szüleinek új munkahelyük akadt. Elég jóképű, és nem tűnik butagyereknek a hozott jegyei alapján, úgyhogy nincs mitől tartanom, vele kapcsolatban, azt hiszem. Holnap meg is fogom őt szólítani…

December 3.

Ahogyan azt már tegnap is mondtam, ma erőt gyűjtöttem és megszólítottam őt órán. Megtudtam róla pár érdekes dolgot, mondjuk, hogy Liverpoolban footballozott apja kérésére, vagy hogy a kedvenc tantárgya matematika, meg hogy zongorázik. Sajnos több dologra már nem derült fény, mert észrevett minket Miss. Reed, és az óra további részében Robert, az első szamárpadban ült a tanárnő orra előtt…

December 4.

Bocsánatot kértem Robert-től a tegnapi büntetés miatt. Kárpótlásul körbevezettem az iskolában és érdekes történeteket meséltem neki. Azt hiszem kezdünk összebarátkozni, ami azért furcsa, mert sosem voltak fiúbarátaim. A barátnőim is furcsállják a dolgot, már mindenféle pletykát kitaláltak a hátunk mögött… Szerintem csak irigyek, mert Robert eléggé kedves fiú.

Január 8.

Visszatértünk a téli szünetről. Így visszagondolva, talán ez volt életem legjobbja. Az egészet Robert-tel töltöttem. Mivel egy utcában lakunk, szinte minden nap találkoztunk. Odakint szánkóztunk, vagy hógolyóztunk, közben pedig érdekes dolgokat tudtunk meg egymásról… Igazi baráttá vált már.

Február 9.

Azt hiszem ma végleg beleszerettem Robert-be. Az iskolában ma szemet szúrt Peter Smiltz-nek, hogy Robert-tel ebédelek. Erre aztán megint elkezdett szemétkedni, és trágár jelzőkkel illetett engem is, meg Robert édesanyját is. Hihetetlen volt, ahogy Rob felemelkedett és megütötte. Sajnos azt nem tudta, hogy Peter az iskola vagánya, és hogy elviekben félni kellene tőle. Egymásnak ugrottak, a többiek körülvették őket, és szurkoltak Peter-nek… Félelmetes volt. Nem is értem, hogy-hogy nem jött egy tanár sem? Elég nagy zajt keltettek, és már azt hittük sosem lesz vége a verekedésnek, amikor Peter haja kigyulladt. Nem tudjuk mitől, hiszen nem volt a közelben semmi olyan tárgy. Már csak annyi van előttem a történtekből, hogy én és Robert elhagyjuk az ebédlőt, majd pedig az egész iskolát, és a következőkben már csak nevetünk…

Február 10.

Mától fogva Robert-tel megyek haza iskolában. Egyrészt mert szerinte Peter bosszúra készül, másrészt mert jó vele lenni. Mindenről tudunk beszélgetni, és imádom a humorérzékét…

Március 21.

Kedves naplóm, utólag írok csak neked, mert tegnap már nem volt erőm megtenni. Szörnyű volt az a nap. Robert-tel találtunk egy elhagyott pajtát a kertváros szélén. Valaha lovakat tarthattak benne, de nem is ez a lényeg. Amikor jöttünk ki onnét, Robert rossz helyre lépett, és a rosszul bedeszkázott padlózat beszakadt alatta, ő pedig belezuhant a mélybe. Nem tudom mi történhetett odalenn, mert gyorsan elszaladtam segítségért, és végül egy óra múlva sikerült kihúzni őt. Édesapja azonnal kórházba vitte, mert eltörte a lábát és a kezét is. A legfájóbb, hogy nem is jelentkezett…

Március 26.

Ma végre volt merszem becsöngetni Robert-ék házába. Édesanyja azt mondta, hogy nagyon megviselte az eset, és hogy esténként rémálmai vannak, de egyébként az orvos szerint hamar fel fog gyógyulni.

Május 1.

Oly hosszú idő után, végre az iskolában is találkozhatok Robert-tel. Minden héten elvittem neki a leckét, és beszélgettem vele, de folyton olyan érzésem volt, mintha valami megváltozott volna. Sajnos nem tudom mi lehet a baj, és ha nem mondja el, akkor segíteni sem fogok tudni.

Április 7.

Megszűntek a hazakísérgetések, úgy veszem észre, hogy inkább nem barátkozik senkivel sem, de főképp nem velem. Nagyon fáj, hogy elveszítem a legjobb barátomat, és még csak tenni sem tudok ellene semmit… Nem is tudom, talán ezt hívják szerelemnek?

Április 19.

…Robert ma megint verekedésbe keveredett Peter-rel, de az ok most már nem én voltam. Úgy tűnik, vonzza a bajt… Múltkor például felrobbantott egy doboz tejet, természetesen Peter kezében. Szóval egyre furcsább dolgok történnek, pláne ha mérges.

Június 11.

Kitört a nyári szünet, de azt hiszem, hogy ez a mostani, nem lesz az igazi…

Szeptember 1.

Gyorsan elrepült a szünet, kezdhetjük megint az évet. Robert ma nem jelent meg az iskolában, a tanárok szerint átíratták egy bentlakásos iskolába, Londonba. Remélem, hogy azért a szünetekben találkozunk majd, és hogy addigra már szóba tud állni velem.

*Robert becsukta a füzetet. Még tavaly sikerült lenyúlnia Susan naplóját, amikor egy utcai beszélgetés után, behívták egy forró teára. Odahaza érdeklődve olvasgatta a kimondottan nőies írással íródott, illatos lapokból készített könyvecskét. A számára is érdekes bejegyzéseket lemásolta egy egyszerű bűbájjal, aztán cetlinként beragasztotta őket egy másik könyvbe.
Akárhányszor is olvasta a sorokat, mindig vegyes érezlmek kavarogtak benne… Sajnálta már a történteket, hiszen igazán szerette Susan-t, azonban jól tudta, hogy a történtek után, és az ő másik élete miatt, nem lehet közöttük semmi sem.
Mindezek miatt aztán próbálta kitörölni fejéből a lány iránt táplált érzelmeit, és csupán szép emlékeknek próbálta tekinteni a tizenegy éves Susan naplóbejegyzéseit.
Viszont volt a könyvnek egy másik fele is. Egy olyan, amelyet maga Robert írt. Megmagyarázott benne dolgokat, és folytatta azokat. Egészen, a mai napig visszamenőleg…*

„Nem tudom hányan olvassák ezeket a sorokat. Talán soha nem is nyitja majd ki rajtam kívül más ezt a naplót, és feledésbe merül minden, ami az én életemhez kapcsolódik… De miért is lenne ez másképp? Hiszen csak egy jelentéktelen, kis porszem vagyok a világmindenségben, egy mit sem tudó, kis senki. Miért emlékezne hát rám a világ?”

1978. december 23-án születtem Liverpool egyik kórházában. Édesanyám és édesapám egyszerű polgárok, akik ugyanolyan jelentéktelenek, ugyanolyan rabszolgák a muglik világában, mint bármelyik másik társuk a környékükön. A Beatles városában nevelkedtem, ott, a football paradicsomában, ahol akkoriban Graeme Souness imádat volt.
Egyszerű családunk volt, nem éltünk fényűzésben, de mindig mindenem megvolt, és ezért nagyon hálás voltam szüleimnek. Megpróbáltam nekik visszaadni ezt, így hát apám unszolására footballozni jártam, anyám örömére pedig eminens diák lettem. Első iskolám a St. Peter általános iskola lett, amire azért esett a választás, mert közel laktunk hozzá...
Tehát remek tanuló voltam, hoztam haza a szebbnél szebb jegyeket, csak hogy volt egy sötét oldalam, egy olyan, amit jobb szerettem volna elrejteni. Ha dühös voltam, vagy ha zavarban voltam, különös dolgok kezdtek történni velem. Nem egyszer volt rá példa, hogy véletlenül tárgyakat röptettem magamhoz, vagy más emberek kárára bajokat okoztam. Sajnos a serdülőkor elérésére a „balesetek” megszaporodtak, és hamarosan már Newcastle városában találtam magamat, ahol szüleim már be is írattak egy új iskolába, annak reményeiben, hogy majd elkerül minket a sok furcsaság. Megkésve kezdtem az új tanévet, de mivel nem voltam buta gyerek, ezért nem okozott túl sok nehézséget a dolog.
Próbáltam továbbra is megfelelni az elvárásoknak, így hát apám miatt tovább folytattam a footballt, egy helyi kiscsapatnál, édesanyám miatt pedig különórákra kezdtem járni, és felvettem órarendembe a zenét is. Elkezdtem tehát zongorán játszani, később pedig gitáron is. A legjobb dolog azonban iskolakezdés után pár nappal következett be, amikor is megismerkedtem egy helyi lánnyal. Susan Fitser-nek hívták, és elég hamar összebarátkoztunk. Olyannyira, hogy csakhamar kész voltam kiállni érte egy verekedésre is. A rejtélyes dolgok, amik Liverpoolban kísértettek, követtek Newcastlebe is, és azon kaptam magam, hogy ellenfelem haja lángol.
Susan és én egyre több időt töltöttünk együtt, és az iskola utáni időt is remek programokkal múlattuk el. Az egyik ilyen délutánhoz fűződik életem legborzalmasabb emléke… Nem szeretnék róla beszámolót írni, úgyhogy csak annyit írok, ezek után megváltozott minden. Susan és én eltávolodtunk egymástól, csak mert megpróbáltam kihagyni őt a további életemből… Ebben nagy segítséget nyújtott az a levél, amely azon a nyáron érkezett a házunkba. Minden, ami benne állt, csak alátámasztotta azt, ami a kútban, a varangyos békák között történt… Aszerint varázsló vagyok, akinek egy Roxfort nevezetű iskolában kell tanulnia. Nem tudtam mi vár ott rám, de azt igen, hogy az a sorsom…
Így kerültem hát hét éve a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolába.
Első évem alatt még sok volt az újdonság, és mindent ki kellett még tapasztalni. Megismerkedtem a tanárokkal, és magukkal az új tantárgyakkal. Faltam minden könyvet, szorgalmas kisdiák lettem ismét. Kedvenc óráim persze a gyakorlati órák voltak, mint például a Repülés, ami valósággal újdonság volt számomra. A másik ilyen újdonság a kviddics volt, amit mindig előszeretettel néztem a lelátókról. Megtaláltam magamnak a varázslók footballját. Ezenfelül sikerült ismét barátokra lelnem, de ugyanakkor ellenségeim, gyűlölőim is akadtak, akik származásom, vérem eredete miatt tartottak másnak.
Iskola után visszatértünk a családjainkhoz, és meg kell vallanom, elég érdekes érzés volt ismét a muglik világában lenni.
Második évem szinte ugyanúgy telt, mint az első. A tanórák ugyanolyan sebességgel peregtek, a tanárok pedig mindent ugyanúgy csináltak, mint máskor. Csupán a rutinosságom változott, és úgy éreztem, kezdek felzárkózni a többi diákhoz képest, egyre több dolgot tudtam a varázsvilágról. Például azt is megtudtam, hogy ki az a Harry Potter. Elmesélték a történetét, amit állítólag minden varázslónak és boszorkánynak tudnia kell. A „Kis Túlélő” rendesen be is köszönt az első évében, egyből meghiúsította Tudjukki visszatérését, aztán pedig megnyerte a kviddicskupát, és a házak versenyét a Griffendélnek. Született győztes…
Harmadik évemet kezdtem már az iskolában, és sorra jöttek az új tantárgyak. Jóslástan, Számmisztika és a többi érdekesség. Szerettem az újdonságokat, elég kíváncsi is voltam a varázsvilágra továbbra is, így hát próbáltam a lehető legérdekesebbek közül válogatni. Megismerkedtem a varázslóvilág különös lényeivel, vagy éppenséggel Trelawney professzor baljós előrejelzéseit hallgattam. Hétvégenként Roxmorts gyönyörű falujában csatangoltunk, és ha addig nem rajongtam tiszta szívvel a mágiáért, hát akkor végleg beleszerettem.
Negyedikes lettem, de ebből az évből nem sok mindenre emlékszek vissza. Talán azért, mert nem sok érdekesség történt velem. Megismerkedtem ismét az új Sötét Varázslatok Kivédése tanárral, és élőben is találkoztam Dementorral.
Ötödik iskolai év, már is remekül kezdődött, ugyanis a külföldi diákok érkezése után, bejelentették, hogy az iskolában rendezik meg a Trimágus Tusát. Habár eddig csak könyvekből hallottam róla, még is úgy éreztem, hogy a varázsvilág legfantasztikusabb dolgai közé tartozik. Harry Potter természetesen megint a dolgok közepében volt, és a Trimágus Tusa szabályait semmibe véve, negyedik varázslóként ő is párbajra kelt. Később kiderült, hogy mindez csak egy sötét terv része, és miután visszatért a harmadik próbáról, a holt Cedric-kel, azt állította, hogy Tudjukki visszatért. Részemről hittem neki, pontosabban Dumbledore-nak, akit elsőéves korom óta elismertem, és tiszteltem. Életemben először, veszélyben éreztem magamat…
Szüleim odahaza semmiről nem tudtak. Nem kívántam megosztani velük a sötét varázsló történetét, és azt, hogy kik a célpontjai. Féltem, nem engednek majd vissza az iskolába… Jobbnak láttam teljesen hidegen hagyni a témát, és még csak nem is említeni nekik, hogy létezik Tudjukki.
Hatodik, egyben utolsó előtti évemet kezdtem a Roxfortban, és egyre inkább kezdtem rádöbbenni, hogy kellene valamit kezdenem magammal, ha szeretnék rendes állást. A tanulással ugyebár sosem voltak gondjaim, de az idők alatt, a korábbi eminens tanulóból, lusta, nemtörődöm ember lett. Inkább a művészeteknek, a festészetnek, vagy a zenének élek ma már, és szeretem a pillanat örömét… Sajnos akkoriban az új igazgatóság teljes szorgalmat kívánt a diákoktól, így tőlem is elvárták, hogy mindent beleadjak a tanulásba, arról nem is beszélve, hogy a főinspektori különítménybe is bekívántak szervezni. Elég nagy dolognak tartom, hogy olyan jutalom mellett, és a folyamatos csábítgatások ellenére sem fogadtam el ezt az ajánlatot…
Ma már érettebb vagyok, mint voltam. Kezdem megbecsülni az életet, a családomat, a barátaimat. Azt hiszem felnőttem…

jellem

Az ember jelleme neveltetéstől függ. Mondhatni csak kis töredékét adjuk mi, a legnagyobb részét családunk, tanáraink, barátaink formázzák meg. A jellem egy folyamatosan változó dolog, aminek sosem lesz valós formája…
Robert esetében egy talpraesett, elszánt fiúról beszélhetünk. A legtöbb helyzetben feltalálja magát, s éppen ezért nagyon kreatív is. Egyfajta háttérben meghúzódó személy, aki szeret a saját feje után menni. Nem nagyon szoktak odafigyelni rá, pedig szeret beszélgetni.
Romantikus alkat, és emellett eléggé hűséges is.
Szereti a kemény munka utáni, jóleső pihenést, szeret elfáradni. Mindig segít a barátain, és ha azok kérnek tőle valamit, ő száz százalék, hogy meg is csinálja nekik. Szorgalmas, és elég tanulékony is, csupán a munkakedv hiányzik sokszor belőle.
Olyan típusú ember, aki átsétál a világon, s közben figyeli, ahogyan az ölébe pottyannak a lehetőségek. A leginkább neki való munka a tanári, vagy a politikai irányzatú állások lennének, de ha szeretné, könnyűszerrel lehetne akár auror, vagy alkimista is.
Nagyon kitartó, és ha valamit a fejébe vesz, akkor azt makulátlanul véghez is viszi.
Beszélhetünk arról, hogy Robert bátor lenne, vagy eszes, esetleg barátságos, vagy ravasz, a helyzet az, hogy mindegyik tulajdonságból megadatott neki, és általában csak is az aktuális helyzettől függ, hogy éppen milyen. Elítéli a fajgyűlöletet, és sokszor azt is, amikor a Roxfort négy házának diákjai marják egymást. Igazságos, de ha véleményt kellene adnia valamiről, inkább háttérbe szorulna. Egyfajta gyengesége, hogy sosem tud rendes oldalt választani, és éppen ezért kissé manipulálható is.
Korához képest megkomolyodott már, de ez nem azt jelenti, hogy csak a tanulás létezne számára. Szeret barátaival lenni, szórakozni eljárni, de számára elég, ha egy sörre beugranak valahová. Imád festeni, vagy valamilyen hangszeren játszani, ezenfelül nagyon szeret olvasni is. Igazi művész alkat, aki jelenleg is keresi a helyét a világban…

apróságok

mindig ||
család
otthon
naplemente
tél
zongora
gitár
trombita
lányok
Susan
soha ||
hazugság
szerencsejáték
rizs
pénz
béka
dementorok || Egyszer kiskorában beesett egy kútba, és az esés hatására hallucinációk jelentek meg. Azok a rémálmai jelennek meg előtte.
mumus || Sötét jel. (Fél, hogy mugli szülei a Sötét Nagyúr áldozataivá válnak)
titkok ||
fél a békáktól
rengeteg rémálma van
szülei előtt titkolja, hogy üldözötté vált

rossz szokás ||
Könnyű felbosszantani, és olyankor minden bosszantja.
Önfejű.

a család

apa || George Wayne, 53, mugli
anya || Julia Scott, 51, mugli
testvérek || -
családi állapot || egyedülálló
állatok || egy öreg macska, Alfonz

külsőségek

magasság || 187 cm
tömeg || 71 kg
rassz || európai
szemszín || fekete
hajszín || fekete
különleges ismertetőjel || bal alkaron egy nagyobb gombnyi nagyságú tetoválás
kinézet || Az átlagosnál magasabb, sportos testfelépítésű, haja fekete. Általában borostás, kócos, filozofikus, művészi képet fest.
egészségi állapot || Ha csak nem a dohányzási kényszer…

a tudás

varázslói ismeretek ||
hat év iskolába járás tudása
Sötét Varázslatok Kivédése, Bájitaltan és Átváltoztatástan kiemelkedő
Bűbájtan, Számmisztika átlagon felüli
patrónusképzés tudománya (farkaskutya formában)
mugli képzettségek || zongora, gitár, szájharmónika, foci
pálca típusa || 10,5 hüvelyk, rózsafa, főnixtoll
különlegesség || -

szerepjáték-példa

*Csilingelve kitárult a Három Seprű ajtaja. Odabent a szokásosnál is nagyobb tömeg volt, így hát nem is csoda, hogy Robert nem talált ülőhelyet. Levette kezéről a pamutkesztyűt, majd összegöngyölve a zsebébe dugta azt. Kabátja cipzárját lejjebb húzta, és kilazította kockás sálját.
Ezek után első dolga volt, hogy beállt a pult előtt sorakozó, hihetetlen hosszú sorba. Előkotort zsebéből pár ezüst sarlót, aztán pedig türelmesen várt.
Egy bő tíz perc után végre sorba került, és egyből le is adta a rendelését, egy forró bor iránt. Amíg a pultos az itallal bajlódott, Robertnek volt ideje végigtekinteni a bent összegyűlt tömegen.
Volt azok között mindenféle. A kis, cilinderes emberkéktől kezdve, a roxforti diákokig, mindenki. Csókolózó párocskák, a Reggeli Próféta mögé bújt, magányos férfiak…stb.*
- A forralt borja, uram. Még valamit?
*Csendült Robert háta mögül a csapos hangja.*
- Nem, köszönöm.
*Válaszolt Robert, és kifizette a fűszerektől illatozó, gőzölgő italát.
Mivel üres asztal nem akadt már, ezért kénytelen volt a falnak támaszkodva elfogyasztani a bort. Szemei gyors végigpásztázták a tömeget, üres falszakaszt keresve, s csakhamar meg is találta a tökéletes helyszínt.
Pulóvere kapucniját igazgatva, végül aztán kényelmesen nekidőlt a deszkákkal borított falnak, és nagyot kortyolt a forró italból. Szinte érezte, ahogyan átjárja egész testét a melegség. A borba kevert érdekes fűszerek érdekesebbé tették a bort. Az őrölt mentalevél kidugította az orrát. Egyszerre érezte a méz, a citrom, a szegfűszeg, a menta, a fahéj és a csipkebogyó ízét, de sejtette, hogy van a borban még rengeteg más is, ami olyan finommá tette.
Örült neki, hogy jelen helyzetben, az volt a legnagyobb gondja, hogy kitalálja, mi mindent főznek még bele a Fázós Félix forralt borja névvel reklámozott italba.*