+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Inferus jelöltek
| | | | |-+  Lauren H. Garside
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Lauren H. Garside  (Megtekintve 1490 alkalommal)

† Lauren H. Garside
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2012. 07. 31. - 21:16:56 »
+1

LAUREN HOLLY GARSIDE


“A küldetésed nem az, hogy megváltoztasd a világot. A küldetésed az, hogy te változz.”



         Alapok

jelszó || "Halld üvöltésem!"
így ejtsd a nevemet || Lauren Holli Gárszíd
nem ||
születési hely, idő ||London, 1980. 11. 13.
horoszkóp || Skorpió
kor || 18
vér || félvér
évfolyam || 7.


         A múlt

A gyerekek a leggonoszabb teremtmények a földön. Nem, nem hazudok. Gondolj csak vissza a saját iskolás éveidre. Lehet, hogy nem te voltál az, akit csúfoltak, bántottak, megaláztak…vagy lehet, hogy mégis? Emlékszel a beszólásokra? Mondd, ha tehetnéd, akkor mit változtatnál meg a múltadban? Ha beléphetnél a nagymenők közé, megtennéd? Elegem van a sok kegyetlen viccből, a gonoszságból. Kaptam egy esélyt, hogy minden megváltozhasson. Mindenki a halálfalókat szidja, a gonoszságukat, a halált, amit képviselnek. Ugyan! Nem kellenek ide halálfalók! Nélkülük is elég félelmetes ez az iskola. Nem ők a legnagyobb szörnyetegek itt…mindenki más. A diákok, akik meglöknek a lépcsőn, a nevetésük, a félelem, hogy megint mi vár rám. Kérlek segíts! Mondd el, mondd el, hogy te mit tennél. Belépnél közéjük? Nem tartozok ide.

Nem választhatjuk meg a családot, ahova születünk. Nem választhatjuk meg a nevelésünket. Lázadhatunk, tombolhatunk, de úgyis az-az ember lesz belőlünk, akit a szüleink akarnak. Vagy tágabb értelemben a család. Azok leszünk, akit látni akarnak. Amilyennek látni akarnak. Nem voltam hercegnő, se véla. Mit ér a szőke haj, karcsú test és hatalmas kék szemek nélkül? Mit ér a vágy, ha nem teljesül be? Semmit. Évekig meg akartam tagadni a családomat, meg akartam tagadni a gondolataikat, végül, de nem utoljára, saját magamat. Aztán elérkezett a pillanat, amikor már nem volt mit megtagadnom, mert más emberré váltam. Ám a lelkünk sose változik. Akarod hallani a történetemet?
Lauren Holly Garside vagyok.
Belépek a nagyok világába.

A fáról lehulló sárgás falevél, épphogy érintette a nedves földréteget, amikor felsírtam. Üvöltöttem, keservesen, mintha már akkor tudtam volna, hogy mi vár rám, ebben a világban. Hogy mi vár majd a családokra, akiket akkor még nem is ismertem, a szüleimre, a nagynénémre, a varázslótársadalomra. Sírtam. Hogy miért? Mert már akkor is rendíthetetlenül a legszerencsétlenebb ember voltam a világon. A születésem pillanatában. Talán már fogantatásomkor eldöntetett, hogy az enyém legyen a peches és elcs*szett Holly cím.
Egy igen furcsa családba születtem. A Garside-ok cseppet sem szerteágazó családfáját bővítettem, egy oda biggyesztett, szépen karistolt névvel. Egy arany csillogású, ám belülről rohadó sikítással. Mert mindnyájan rohadunk ebben a családban. Egytől egyig. A leginkább talán a nagynéném. De erről később, még nem érkezett el az ideje. Igazából még semminek sem érkezett el az ideje. Tudod jól a történetemet a prológusom alapján, nem vagyok benne biztos, hogy szeretnéd a részleteket hallani. Túl tömény lesz és felkavaró. Talán megzavarom a lelki békédet. Ahogyan az enyémet is tették, nem egyszer, nem kétszer, nem háromszor. Pont úgy fogok tenni. Nem egyszer, nem kétszer, nem háromszor. Velük, veled, végül pedig, amikor már nem marad senki, saját magammal.

- Hooolly a húúúús!
Vörösre festette arcomat a szégyen, ahogy a klubhelyiség bejáratánál álltam és épp az egyik Mardekáros állt előttem. Nem jutott eszembe a jelszó, pedig annyira szerettem volna eltűnni, megszabadulni tőle. Sose értettem, hogy miért bánt. Nem csak ő. A Griffendélesek, a Hollóhátasok, sőt, még a Hugrabugos kis hörcsögök között is voltak páran. Tudom, hogy borz a jelképük, de valahogy mindnek olyan hörcsög fejük van. Ezért magamban csak dupla H-nak hívom őket. A kóstolgató dupla H. Bár soha ne szólt volna hozzám inkább senki. Bár elnémult volna egy percre a világ.
- Na mi van, husika? Miért nem sírsz már?
Ez volt az utolsó másodperc, mielőtt a világ, vízbe borult volna a szemeim előtt. Valamiért, még akkor sem jutott eszembe a jelszó. Elfutottam, mint mindig. A lány wc pedig megnyugtató kápolnaként fogadott. Hova futhat egy lány, ahol senki nem éri utol, ha bezárkózik? Hát persze, hogy a wc-be.
Néha hosszú ideig nézegettem magam a tükörben, néha csak egy-egy percem volt rá. Sosem értettem, hogy miért bántanak. Egyszerűen nem voltam tökéletes. Ebben a világban pedig hamar megérzik, ha valaki gyenge. Elpusztítanak. Ahogyan engem is próbáltak. Emlékszem, ott a wc-ben sokszor sírtam. Főleg a tükör előtt. Nem azt láttam, amit látni szerettem volna. Arcomat pirosra festette a túlsúly, az erőlködés miatt, amit menekülésem közben fejtettem ki. Sokszor kérdeztem magamtól, vagy inkább valami égi válaszra várva, hogy én miért nem születhettem tökéletesnek, aranyvérűnek, előre elrendelt életűnek?  Egyszerűen csak más akartam lenni. Olyan, mint Malfoy női, vagy, mint akikkel Grosiean kavart, vagy Harington, Wolf, Neehill…ugyan! Nem kell folytatnom a sort. Tudod jól, hogy kikről beszélek. Szépfiúk, akik rám se néztek soha. De! Várjunk csak! Hiszen Malfoy nem egyszer rám nézett! Sőt! Még beszélt is velem…igaz, legtöbbször annyit, hogy „röff-röff-röff…” Ilyenkor a válaszom nagy hévvel az volt, hogy anyukád, anyukád, anyukád. De soha nem mertem kimondani. Legalább rám nézett. Valentinkor majdnem küldtem neki egy lapot, amin az állt volna :”Imádlak, te görény!” Nem tettem meg. Ezt sem. Mint soha semmit. Hagytam, hogy megalázzanak. Míg mások azzal voltak elfoglalva az évek alatt, hogy kiszabadult valami rusnya nagy kígyó, szörny, vagy, hogy Potter megint megváltotta a világot, én mindig tudtam az igazságot. A legnagyobb szörnyek köztünk éltek és mai napig élnek. Bár engem is megölt volna a Baziliszkusz!

A családomra visszatérve, mint már mondtam, Garside leány vagyok. Ezzel nem is igazán lenne gond, azt leszámítva, hogy a nagynénémből egy őrült szadista halálfaló lett. Sok családban okozott kárt, valahol a gyász még mindig csendesen koppan a falak között, van, ahol a fájdalom gyűlöletet szőtt, nem csak az ő irányába. Egy család vagyunk. Miután az iskolába került inspektorként, még inkább tönkre tette az életemet. A céltáblák legszebbike lettem. Mert miért is ne? Hiszen a rokonom legyilkolta az apjukat, a testvérüket, megkínozta őket az iskola falai között. Ugyan már! Ez a legjobb indok arra, hogy még inkább megalázzanak. Így is lett. Még több „csínytevésnek” lettem az áldozata. Az egyik azonban nagyon eldurvult. Többen jöttek, mintha csak valami bosszúhadjárat lett volna, lincselés bűze érződött a levegőben. Azt hittem, hogy egyszerűen megátkoznak, de nem. Ez annál sokkal több volt. Elérkezett az utolsó megbélyegzésem éjszakája. Monique akkor még az iskolában volt, ez volt az utolsó estéje. Valahonnan a folyosóról tűnt fel, csak a gonosz tekintetét láttam megcsillanni és a pálcájából előtörő rubint fényt. Azt hittem, hogy segít, hogy a fiút átkozza meg, aki a karomat szorította. Elsötétült a világ. Engem ért el a fénynyaláb. Célt tévesztett volna? Örök kérdés marad. Vagy valahol nagyon is jól tudom a választ.

Napokkal később tértem magamhoz a Mungóban. Azt mondták, hogy eltalált egy igen erős átok. Dühös voltam a gyógyítókra, hiszen ezt már tudtam. Vártam, hogy mondjanak valami újat. Nem emlékszem, hogy mennyi ideig voltam ott, csak az-az egy maradt meg, hogy borzasztóan legyengültem, alig bírtam lábra állni. A szervezetem, mintha saját magam ellen harcolt volna. Pokoli hajsza. De nem is ez a leglényegesebb ezekből a napokból, hanem az a pillanat, amikor először álltam tükör elé. Az arcom beesett volt, eltűnt a kipirult bőröm, az izzadt homlokom, a karom pedig túlságosan is vékonyan emelkedett magam elé. Nem én voltam. Vagy mégis. De valahogy egészen máshogyan. Eltűntek a felesleges kilóim. Felvetődött bennem a kérdés, hogy ez, hogyan történhetett meg? A betegség lábadozása miatt? Hiszen az túl rövid idő volt ehhez! Egyetlen megoldást találtam helyesnek. Monique átkát. Tudta, hogy mi fog történni, tudta, hogy akkor ott este meg fognak támadni. Megváltoztatta az életemet. De miért? Mit akart ezzel? Mit fog kérni cserébe? Nem a jó szándékairól híres. Olyanná akar tenni, mint, amilyen Ő? Soha nem leszek szörnyeteg. Ugye nem? Valaki ígérje meg nekem! Valaki! Valaki! Kérem…

Azóta eltelt egy hét. Az iskola pedig vár vissza. A kígyófészek felmelegedett. A szadisták pedig valószínűleg nem fognak kímélni. Bár külsőleg már olyan vagyok, mint ők, a lelkem szabadon és örökérvényűen szárnyal az elcs*szett Holly címerrel a nyakában. Olyan vagyok, mint ők…
Valaki mentsen meg!


         Jellem
Néha úgy érzem, hogy teljesen magamra maradtam. Éjszakánként imádkoztam. Minden este. Imába foglaltam, hogy bár történne valami igazán radikális változás az életemben. Bár jönne az a bizonyos hurrikán, vagy tornádó és forgatna fel mindent. Az se érdekelt volna, hogy ha csak pusztulást hagy maga mögött. Ha valaki nincsen a kiváltságosak körében, akkor két esélye van az iskolás éveiben. Vagy soha nem veszik észre, vagy örökös céltábla lesz. Itt nem elég arra gondolni, hogy beszólnak, hogy csúfolnak. Ezek is megtörténtek. Túléltem, talán erősebb is lettem. Bár ez utóbbi nem olyan biztos. Az biztos, hogy agresszívabb. Érzem magamban a késztetést, hogy behúzzak azoknak egyet, akik valaha egy rossz szót is szóltak hozzám. Ki tudja? Lehet meg is teszem! Megint elkanyarodtam...túl szórakozott vagyok mostanában. Hol is tartottam? Á, igen, megvan. Tehát! Ha azt hiszed, hogy ennyiben kimerül a gonoszság, tévedsz! Valahonnan nagyon belülről fakad a kamaszoknál. Nem olyan, mint a gaz. Ha megtépkeded, nem pusztul ki. Nem mondom, hogy jó vagyok, mert én se vagyok az. Bár a bosszúálláshoz, jelenleg még nem érzem magam elég erősnek. De lehet, hogy ennek is eljön egyszer az ideje. Nem tudhatom, hogy mit tartogat számomra a jövő. Hiszek abban, hogy magam alakítom a sorsomat, de közben a nagynéném bebizonyította, hogy egy jól irányzott átok, mindent felboríthat. Minden el nem tervezettséget.
A világot néha már meggyűlöltem. Ha magányos az ember, akkor a világ is azzá válik körülötte. Nem hiszek abban, hogy valaki csak úgy meg tud változni. Külsőleg lehet. Na de belsőleg? Belsőleg mindig is az a rettegő, félelmekkel teli kislány maradok, aki megfordul a sötét folyosón, mert fél, hogy bedugják a fejét a klotyóba.

Erősség || Remény, Hit, Apróságok szeretete
Gyengeség || Bosszú gondolata, rettegés, bizonytalanság

         Apróságok

mindig ||
Alma
Parfüm
Olvasás
Álmodozás
Csokoládé
soha ||
Félelem
Bántalmazás
Tükör
Cigaretta
Alkohol
hobbik || zongorázik, rajzol
merengő || A fejét a wc kagylóba dugták. Egyszer, mintha egy helyes fiú rámosolygott volna.
mumus || Saját maga, újra kövérként
Edevis tükre ||  Az első csókja
százfűlé-főzet ||  Almalé színű és romlott tej ízű
Amortentia || Rózsa illat, vanília egy kis fahéjjal
titkok ||
Retteg a macskáktól.
azt beszélik, hogy... ||
...Monique utódja a halálfalók között.



         A család

apa || Herald Garside 45, félvér, jó a kapcsolat
anya || Gracie Garside 42, félvér, jó a kapcsolat
testvérek ||  -
állatok || Poppy a bagoly

Családtörténet ||
Hiába vagyunk félvérek, a család tagjai sokszor viselkednek úgy, mintha aranyvérűek lennének. Páran egyet értenek a halálfalók és Voldemort felfogásával, eszméivel, de itt is vannak kivételek, fekete bárányok. Lauren is ezekhez az emberekhez tartozik. Maga a család nem rendelkezik túl szerteágazó családfával. Eddig szinte mindenkinek egy gyermeke volt.
 



         Külsőségek

magasság || 169 cm
testalkat || vékony
szemszín || szürkés
hajszín || szőke
kinézet ||
Hihetetlen, hogy mennyire fontos ebben a mai világban a kinézet. Talán túlságosan is az. Ha pár hónappal ezelőtt láttál volna, akkor jó pár kilóval nehezebb lány jött volna veled szemben a folyosón, zsíros, összefogott hajjal, rendezetlen ruhában. Most, egy törékeny, vékony lány sétál el melletted, hosszú kibontott szőke hajjal, akinek az arcán és a szemében mindig is látszódni fognak az emlékek.



         A tudás

varázslói ismeretek || Próbált odafigyelni az órákon, nem volt kivel beszélgetnie, vagy elütnie az időt, így általában szorgosan jegyzetelt. Ügyesen keveri a bájitalokat, amit azért is szeret, mert a legfőbb erény, amit valaki megtanulhat közben, az a precizitás. A pálcáját közepesen használja párbajok során, hiszen a legtöbb esetben, ha volt rá alkalma, elfutott.
felvett tantárgyak ||
                      Legendás Lények Gondozása
                      Repüléstan
pálca típusa || Nád, egyszarvúszőr, 9,5 hüvelyk
RBF ||
Átváltoztatástan – V
Sötét Varázslatok Kivédése - V
Bűbájtan – E
Mágiatörténet - E
Bájitaltan - K
Gyógynövénytan - E
Asztronómia – E
Jóslástan – E




         Egyéb

avialany||  Alena Shishkova
Naplózva


B. Lizandra Kenneth
Eltávozott karakter
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2012. 08. 02. - 21:08:37 »
0

  Szia Lauren!  

Zsírleszívó bűbáj, he? Bibíí
Jó kis előtörténet lett, a Süveg szerint a legjobb ház számodra a


hollóhát


•     •     •


Naplózva

A Dementor
Kalandmester
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2012. 10. 14. - 12:30:51 »
+3


Lauren Holly Garside
1980 - 1998


Miért tép szép rózsát a kegyetlen halál,
mikor annyi hervadt rózsát talál?
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 06. 22. - 21:31:38
Az oldal 0.081 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.