Roxfort RPG

Karakterek => Esmé Fawcett => A témát indította: Esmé Fawcett - 2016. 11. 10. - 18:54:27



Cím: Rég feledett kép
Írta: Esmé Fawcett - 2016. 11. 10. - 18:54:27
(https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/7d/bc/45/7dbc4514e83d6fbe89cd9347c7bfa8d1.jpg)

A Porpicy SC csapatát 1163-ban alapították. Tengerészkék talárban játszanak, melyet arany sáslevél díszít. Az öltözőjük környékén az edzések és a meccsek idején nagy a nyüzsgés, elsősorban a csapattagok, másodsorban a rajongók miatt. Most azonban kihalt, mintha senki sem lenne itt. Vagy talán mégis...


Cím: Rég feledett kép
Írta: Esmé Fawcett - 2016. 11. 11. - 19:09:56

(https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/0b/d9/cf/0bd9cf173194fbfd0477a536f1378708.gif)
 ~ set ~ (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=211208656)


          Azt hiszem, meglehetősen szabadon értelmezem azt a tanácsot, amit a legutolsó órán kaptunk. „Menj, és keress egy olyan motívumot, helyet vagy zenét, ami eddig meg sem fordult a fejedben, hogy hasznos lehet a számodra, és használd fel. Hagyd, hogy ihletet adjon, legyen az pozitív vagy negatív.” Nos, ez az utasítás nem tartalmazta, hogy törj be egy kviddics csapat pályájára, lehetőleg akkor, mikor edzés van, és lopakodj olyan halkan, ahogy csak tudsz. Biztos vagyok benne, hogy valaki elől már sikerült elbújnom, merthogy a cipőm se segít túlságosan. Legközelebb négyszer meggondolom, hogy mit és miért veszek fel. De a legbosszantóbb mégis az, hogy már bejártam a lelátókat, álltam kicsit a pálya szélén, és néztem az edzést, de még mindig semmi sem jutott eszembe lehetséges ihletforrásként. Kifújom a levegőt, megállok.
          Egyelőre elhalkultak körülöttem a lépések, így van időm mindent alaposan megfigyelni. A falakat, a talajt, a légkört, egyszóval mindent, ami egy kviddics pályát, kviddics pályává is tesz. Mégis hiányérzetem támad hirtelen, és nem hiszem, hogy az őrjöngő tömeg az, ami meccsek idején szokott itt lenni. Megindulok a bejárat felé, ideje lenne elhagynom ezt a helyet, mégse váltotta be a hozzá fűzött reményemet. Most már nem is érdekel annyira, hogy meglátnak vagy sem. Nyugodtan kopogok végig a folyosón arrafelé, amerről érkeztem, hogy aztán megtorpanjak egy pillanatra.
          Egy ajtó előtt állok, ami valószínűleg az öltöző lehet. Normál esetben nem szabad itt lennie senkinek, a játékosok a pályán vannak és gyakorolnak, ezért teszek néhány óvatlan lépést. Talán benn megtalálom azt, amit eddig is kerestem. Talán csak rossz helyen kerestem eddig. Mielőtt azonban elértem volna az ajtót, a másik oldalról lábdobogást hallok, a zár kattanását. Az ajtó mögé ugrok, abban reménykedve, hogy ezzel elkerülhetem a lebukást. Nagyon bátor vagyok, ha az előbb még nem érdekelt, most pedig már bujkálok. Jót mosolygok is, aztán tovább is indulok, amint tisztának gondolom a terepet.
          Mégis valamiért kiráz a hideg, mintha egy előre nem látható esemény készülne lecsapni rám. Mintha óvatos puha léptek suhanását hallanám valahonnan a közelből, de ez csak a képzeletem, nem lehet más. Hogy mennyire nem hallgatok az ösztöneimre azt az is bizonyítja, hogy még akkor sem veszem észre, hogy baj van, mikor már lebuktam. Bár, még távolinak érzem a távolságot, már ha akarnék se tudnék elmenekülni. Szóval, felszegett fejjel sikerül nekimennem Jamesnek, ami nem tudom, melyikünknek okoz nagyobb meglepetést.
          - Jamie, micsoda meglepetés!
          Bízz a legjobbakban, ő is csak tilosban jár. De ha nem, akkor legalább beszélgetünk egy kicsit kifelé menet. Vagy majd… nem tudom, lesz valami.
          - Rég láttalak, de semmit sem változtál, és látom megtaláltad az otthonod is. Látogatóba jöttél?
          Bár nagyobb az esélye, hogy nem, de nem számít, örülök a találkozásnak, és ez biztos rám is van írva.