Tenebris Nautilae

TENEBRIS NAUTILAE

PORBÓL LETTÜNK MOCSOKKÁ VÁLUNK

Alapok

jelszó || Halld üvöltésem!
születési név ||Thomas Blossworth
így ejtsd a nevemet || Tenebrisz Náutilé/Tomösz Bloszwörf
nem || férfi
születési hely, idő || Glasgow; 1979, február, 21
horoszkóp || halak
kor || 19
vér || fél
munkahely || csempész segéd zsebpiszok közben

A múlt

Késő délutáni nyár utolsó nyákosan meleg kipárlásaitól lepedőhöz ragadva ébredek. Körülnézek az apró, leélt zugban, amit éppen lakhelyemnek nevezek. Igen, egyedül vagyok. Bármilyen hozzám adott anyag, alkohol vagy drog okozta elmémben a szakadást és a hűtő bűbáj hiányát, nem hozott magával kísérőket lüktető fejfájáson kívül. Helyes.
A rémálmokat nem ő hozta, nem, azok mindig is itt voltak, azon ritka alkalmakkor, amikor az öntudatlan elpazarolt órák nem csak sötétséget jelentettek. Szinte még érzem a óceán elmosódó illatát, a kemény karcos homokot lábaim alatt, az égő napfényt az arcomon… égés, lángok… Oldalamra fordulok, Az ilyen ostoba gondolatok és álmok mit sem érnek.
Legalább olyan keveset, mint az a haszontalan nőszemély, aki a világra hozott, csak hogy otthagyjon. Útszéli ribanc, vagy másféle városi szemét lehetett, túl fiatalon adtak túl rajtam, hogy másként legyen. Megszült, majd ment tovább. Lehet szerencsém volt, akármilyen életképtelen undorító családba is kerültem, még mindig jobb, mint egy olyan szoknyája alatt felnőni. Bár persze, mostani lakhelyemet elnézve nem tudom mennyi hasznom lett belőle, ha a romlás és törés elkerülhetetlen volt.
Végigsimítom az arcom jobb felén végighúzódó kanyargós hegeket, és tenyeremen végighúzódó, amazt örökösen félig hajlított állapotba kényszerítő forradásra pillantok a redőnyön beszűrődő kevés fényen át.
Pedig mindenem megadatott kezdetben, pillanatok alatt elkapkodtak, hiszen elsőre tökéletesnek látszottam. Szinte újszülött, egészséges, fehér és fiú. Feketepiacon megértem volna egy vagyont, kár, hogy a törzskönyvem mocskos és hiányos volt. Persze, ez miért érdekelte volna őket, elég beképzeltek voltak, hogy azt higgyék majd az ő behatásuk mindent átír, és csodálatos kis másukká válok.
Utáltam a szüleimet. Nem, ez túl erős szó, inkább csak soha nem kedveltem őket, majd nem érdekeltek, legfeljebb a kamasz lázongás hisztijeinek csúcspontján utáltam őket, akkor sem igazi gyűlölettel, csupán gyerekes üres csapkodó módon. Anyám mániákus, mindentől ideges és kontroláló teremtés, apám pedig a szó több értelmében is töketlen volt. Sznob, beképzelt, de igenlő gerinctelen, akin folyton az a tipikus „Én jobban tudom mi a jó neked te kis korcs” mosoly ült. Nem is lett gyermekük vagy apám hiányossága, vagy anyám folyamatos streszelése miatt. Hát megváltó és szentkomplexusuknak alapot adva ÖRÖKBEFOGADTAK. Így, csupa nagybetűvel és nagy tervekkel. A tervek hamarosan megváltoztak, amikor még nagyobb örömükben mégis fogant gyermekük pár nappal miután végre hivatalosan is hozzájuk kerültem.
Öcsém született, Gabriel, kellően hasonló hozzám külsőben, korban pedig pont fel nem tűnően eltérő. Persze összes nagy világmegváltó mártírszülő terv füstbe ment és minden figyelem hirtelen átragadt rá. Oh, nem volt vészes, nincs meg a siratós, kegyetlen családi ház pszichológiai hatásának luxusa, amivel mindazt, amit tettem és teszek ki tudnék magyarázni. Nem, ez mind az én saram.
Nem, csupán a szokásos figyelemhiányban szenvedtem, amit a nagyobb testvérek elszenvednek, talán kicsivel több. Nem tudom, még csak magam voltam, ha ez megváltozik jelentem az eltérést. Gondomat viselték, de hamisnak, üresnek, megjátszottnak tűnt, még tőlük is.
Hát az öcsémen reagáltam le a vélt hatalmas sérelmet. Már a legelső kusza homályos emlékeim is arról szólnak, hogyan löktem, csíptem, rúgtam, dobáltam meg játékkockákkal, dobtam kiságyába a kertben talált halott állatokat, vagy maszkokkal ijesztettem rá éjszaka közepén.
Szüleinkkel gyakran jártunk ki a közeli tengerpartra a Bristoli házunkból hétvégente. Soha nem szerettem, főleg az első pár évet, amikor szinte a szüleinkhez operálva lépkedhettünk csak a part mentén, a vízhez alig érve. Egyik ilyen napon sikerült igazi élő polipot fognom, pár pillanatra elszökve a felügyelet alól, és a homokozó vödrömben hazahoznom. Ez az első igazán konkrét emlékem, ahogy a csúszós, kanyargós testrészek vonaglottak kicsi gyermekkezeimben a parton, és később este az öcsém szobájában, ahogy a feje fölé lógatom, miközben ő kiságyában alszik békésen. Ügyetlenül álltam a játékdobozon, amit odahúztam. Meg is csúsztam, és a rácsba kapaszkodva ébresztettem fel Gabrielt a rázkódással, és ijedt hangommal. Persze ezek és testvérem felélénkülő visítása miatt elengedtem a már lassan haldokló állatot. Maradjunk annyiban, hogy nem az ő arcára tapadt kis puhatestű. Szar alkalom volt megtudni, hogy varázsló, bár kevésbé, mint a fejemnek csapódó tüzesen forró, maró polip okozta kínzó fájdalom arcomon és tenyeremen, amivel félrelöktem, és a hajamba, szőnyegbe maró lángok riasztó képe.
Persze nem égtünk bent a házban, a szüleink az első sikolyok után a szobába rohantak, és ami nekem hatalmas lángok voltak, valójában kis lavor vízzel kioltható tüzecske volt csupán. Sokáig voltam a kórházban, fél arcomon kötés, bennem infúzió és fájdalomcsillapítók, szüleim oldalán a hatóságok és gyermek jóléti szervezetek. Eredménytelen nyomozás végén háztartási balesetként könyvelték az esetet, én pedig hazakerültem, jobb oldalamra haszontalan korcsul. Enni, beszélni, mosolyogni fájt, hát leszoktam róluk.
Az eset után egy ideig féltem a testvéremtől, de még a legnagyobb trauma sem tart örökké egy gyermek elméjében, és hamarosan egyre erősebben lángoló gyűlöletet éreztem iránta. Igen, őt gyűlöltem, mindennél erősebben, és minden nappal egyre jobban.
Ismét felébredek, egy pillanatra visszaaludtam elmerengve. Kintről ordibálás hallatszik, hamarosan párbajba fordulnak az indulatok. Előveszem a párna alól a revolvert, amit először szereztem magamnak. Kicsit kopott, de remekül működő darab. De szívesen használtam volna rajta.
„És te meg is ölted volna nemde?” Sóhajtom halkan az üres szoba árnyainak, talán magamnak. A Revolver nem válaszol.
Az ő hibája volt, hogy eltorzult az arcom, és elkezdtek megbámulni utcán, vagy csúfolni, piszkálni az óvodában. Nem sokáig tartott, hamar megtanultam, és megszerettem verekedni. Persze én ilyesmit soha nem tennék, csak megvédem magamat, mondta anyám. Mondhatta, legalább soha nem kerültem komolyabb bajba soha. Hát kihasználtam a helyzetet, és másokat, iskolába kerülve is megtartottam híremet, még ha keményebben is kellett küzdeni érte.
Közben Gabriel is elkezdett húsféregből emberszerű lénnyé fejlődni, személyisége a maga frusztráló, idegesítő módján bontakozott ki. Aranyos, csendes fiúcska lett, édes szemekkel, amiknek senki sem tudott ellenállni, magában gondolkodó, kíváncsi és barátságos. Sok időt töltött álmodozva, ostoba meséken, később fura elméleteken elmélkedve.
Bárgyú, felesleges és idegesítő volt. Hiába vertem el, keserítettem meg életét nem vált életerősebbé, se behódolóvá, csak megmaradt ez az elvesztegetett, bamba, üresfejű senki. És mégis, mégis ő volt a kedvenc! Szép és kedves, jó tanuló, hibátlan kis hópehely. Szüleinknek mondjuk nagyon szokatlan és következetlen hozzáállása volt mindenhez. Nem állták utamat, mégis érezhetően először mindig rám vetült a gyanú, és természetesen én befolyásom volt az öcsém minden hibájának forrása. Még az a kevés se lehetett természetes. Amikor nagy ritkán kaptunk büntetést, mert anyánk valami új gyerekpszichológia könyvet olvasott, akkor én kaptam azt. Ha azt hitték egy-egy apró szobafogság, vagy zsebpénz megvonás zavarni fog nagyon is félreismertek. Amim nem volt, azt elvettem, ha bezártak elszöktem. Mindig újabb tervekben, célokban gondolkodtam. Nagyon földhöz ragadt voltam, és vagyok ma is.
Éppen ezért is zavart annyira a levél, amit általános utolsó évében kaptam. Varázslók? Pálcák? Mágusiskola? Nevetséges. Ki is dobtam a papírt, és a rossz tréfáért persze öcsém fizetett. Másnap egy idegen jött el, magas, köpönyeges alak, szigorú arcú, kimért léptekkel és konkrét, kézzelfogható bizonyítékokkal. Szüleim kezdeti ijedtsége után nem volt más választásom, elárasztott az irreális baromságok világa.
Nem tartott túl sokáig az ellenkezésem, kicsivel a beosztás után, otthonra leltem a mardekárban, és hamarosan a mágia csak egy újabb fegyverré és eszközzé vált, az állandó hatalomharc mezején. Élveztem az iskolát, végre úgy éreztem igazi hatalmat adtak a kezembe, nem csak játékokat, végre igazi elvárásokat támasztottak elém, és végre különleges voltam. Egyetlen lánc, ami visszatartott a vérem volt, ami hamarosan a második dologgá vált, amit gyűlölni kezdtem. Téli szünetben végül megbizonyosodtam egy régi sejtelmemről és vágyamról, amikor végigkutatva a házat megtaláltam az adoptációs papírjaimat. Csak nem hitték, hogy nem tűnik fel, hogy rólam valahogy nincs se kisbaba, se terhességi kép, amikor öcsémről ezek fél albumot megtölthetnének? Naiv barmok. Új évben új egóval és magabiztossággal tértem vissza, hiszen ha nem is tudhattam meg kitől származok még mindig jobb volt, mintsem sárvérűként a ranglétra aljáról felküzdenem magamat. Minden tökéletes volt.
Aztán jött az öcsém, mint mindig. Tudtam, hogy elkerülhetetlen. Én nem is emlékeztem konkrét varázsjelekre, talán csak egy-egy apró szokatlan eseményre, ő pedig már totyogóként képes volta a pusztításra, ha kellett. És természetesen tehetségesebb, kedveltebb, és okosabb volt. Míg ő mágiaelmélet és egyéb elvont hülyeséget kutatva tette a szépet, én mélyre ástam magamat a fekete mágia és a párbajozás rejtelmeiben. Nyaranta a környékbeli kamaszokkal róttam az utcákat, cigizni kezdtem, inni, apámat rávettem, hogy vigyen el vadászni, hogy eltanulhassam a lőfegyverek használatát. Hiába kezdtem megutálni a mugli világot, egy pisztoly soha nem árthatott.
Időközben persze megjelent Potter is, a saját hírnevével, és az őt követő problémákkal. Egyre jobban kezdtem kiábrándulni a kezdetben tökéletesnek tűnő iskolából, a változó tanárokból, a valódi tudás álszent rejtegetéséből jött-ment morálok miatt. Nem volt türelmem ilyen ostobaságokra, és élt bennem mindennél jobban a vágy a kitörésre, a lázadásra. Nem volt elég éjjelente betörni a könyvtár tiltott részlegére, nem volt elég a szünetben az utcán keresni a bajt. Többre vágytam, és ötödév végén megszületett bennem az elhatározás, a dementorok uralmának hatására. Maga a túlzott szigor persze nem tudott megállítani, amíg év végén éjjel kilógva –valami olyan ostobaság miatt, amire már nem is emlékszek- találkoztam személyesen és közelről velük. Csupán egy pillanatnyi élmény volt, mielőtt egy tanár közbelépett volna, egy másodpercnyi érzése a mindent elemésztő hideg ürességnek, ami a világűr fekete lyukaiban tátong. Még órákkal később is remegtem, szemeim sarkából lángokat, elmém mélyén saját sikolyomat hallva. Nem tudtam volna visszatérni arra a helyre többet, még ha el is mentek, megmutatták mindazt, amit az Dumbledore és öleb minisztériuma képviseltek. A tehetséges elmék kisemmizése, a klisés megosztása és sztereotipizáló kategorizálása tanulóiknak, amivel állandó viszályt szülnek, eleve gonoszként és hősként elkönyvelve gyermekeket, akik még fel se fogják ezeket az elveket, a valódi tudás elrejtése, és ostoba gyermeteg előre gyártott „morálok” betanítása, amíg nem marad más, csak üres, és könnyen kezelhető, porhüvelyek.
Nyár végén, kicsivel az iskolakezdés előtt mentem el otthonról, előtte való időt a kellő tőke, és kapcsolatok megszervezésével töltöttem. Egyetlen táskával, egy hamis név alatt futó bankszámlához tartozó kártyával, és egy lopott revolverrel indultam el. Szüleim úgy tudták egy barátomhoz megyek nyaralni két hétig, ennyi bőven elég idő volt arra, hogy messze-messze kerüljek tőlük.
Új nevet vettem fel, és új identitást. Régen gyakran neveztek polipnak, először gúnyként, később félelemmel vegyes megnevezésként, és végül újra lehordás és megalázás eszközeként vérem miatt. De én hordani fogom ezt a nevet, amíg nem tisztelet és rémület övezi ismét. Fel fogom ruházni erővel, és nem menekülök el magam és a múlt hiányosságaitól, hanem építkezek belőle.
Nehéz volt, gyakran megalázó, és undorító. Rejtőzködni, menekülni, a mágiát hanyagolni kellett, nehogy rajtakapjanak. Kezdet volt a legrosszabb, amikor útpadkákon, buszmegállókban aludtam, rohamosan leromló higiéniával, éjjel utazva, próbálva arcomat rejteni. A nyomorultak még a mágiát sem adták meg nekem, amíg nem az ő módszereik és felügyeletük alatt teszem. Hát ezt benézték, én képes voltam gondoskodni magamról, mugli módszerekkel is. A nagyobb városokban kerestem menedéket, itt senkinek sem tűnt fel egy új arc, senki nem figyelt igazán, nem látták a fától az erdőt. Apró bűnözéssel kezdtem, drogot csempésztem egyik patkánylyukból a másikba, zsebtolvajnak álltam, átverésekben és hamisítóknál voltam segéd. Egyre tovább maradtam egy-egy helyen, lassan építve ki a nevemet, és a hétköznapi mugli üzletelésről fokozatosan tértem át a varázsvilág fekete piacára. Így sikerült sötét varázslókhoz közelebb férkőznöm, ahol végre azt tanulhattam, amire szükségem is volt, és felfedezés esélye nélkül bontakoztathattam ki képességeimet. Persze meg volt a maga ára segítségüknek, de rám mindig lehetett számítani, hogy kellő hasznot hajtsak.
Tizenhetedik születésnapomkor vettem végre saját lakást, egy apró porfészket a Zsebpiszok köz egyik boltja felett, ahol beszerzőként dolgoztam. Addigra többnyire feladták szüleim a keresésemet, iskolába úgyse akartak volna már visszavinni, és a rohamosan kiteljesedő reneszánsza a fekete mágiának elég káoszt okozott, hogy ne kelljen aggódnom azon ki lát, és ki nem. Minden újabb háborús lépés, mugli ellenes bűntett, és hatalomátvétel csak előny volt a számomra, hiszen a vérontás hasznot hoz. Maguk az elvek nem érdekelnek, ez is csak újabb agymosás, kit érdekel melyik csapból folyó moslékkal itatnak? Ők is álszentek, másikak is. Ha muszáj lesz csatlakozok, de egyelőre mindenképpen szeretném elkerülni a nagyurat és követőit. Nincs szükségem ideákra, vezérekre, hűségre. Hagyjanak békén az ilyen nevetséges hülyeségekkel!
Tizenkilenc éves vagyok, a semmivel születtem, megkaptam mindent, de én mégis eldobtam, hogy a magam ura lehessek. Nincsen semmim, csak néha-néha felrebbenő rossz hírem, egy selejtes testem és egy maréknyi galleonom. De haladok, lassan és biztosan, haladok a hatalom és a valódi szabadság felé. Egy olyan varázsló, aki nem képes álmai hálóján át látni a valóságot nem fog megállítani. Voldemort el fog bukni, és a hozzám hasonlóak ülnek majd tort a tetemén és a birodalmának elhullajtott cafatjain. Én tudok várni.

Jellem

Józanul rosszindulatú. Nagyon földhöz ragadt, gyakorlatias még a mágia terén is, csak olyan dolgok érdeklik, amiknek gyakorlati hasznuk van, előrelépésben, vagy élvezetben. Nagyon önző, csak a saját pillanatnyi érdekei vezérlik, másokkal szemben zárkózott, ellenséges, könnyen dühödik fel, és ragad pálca, pisztoly, vagy akár puszta ökle után is, ha úgy érzi jogosan jár el. És mindig jogosan támad vissza saját vélekedése szerint, ha megsértették elég nagy egóját. A kemény külseje több, maga elől is eltitkolt, és mélyen elrejtett félelmet, hiányosságot takar. Fél az elutasítástól, a kirekesztéstől, túlságosan is számít neki mások véleménye, és különösképpen érzékeny a külsejére és képességeire tett megjegyzésekre. Önutálatát és hiányosságai, származása iránt érzett szégyenét állandó lázadással, mások iránti erőszakkal, és hatalomvággyal éli ki. Senkiben sem bízik igazán, eszközöknek tekinti az embereket, akik amint hátat fordítanak neki elárulják, hát nagyon rövid pórázon tart mindenkit, akit „társnak” nevez és feltétlen engedelmességet, bizalmat vár el, az ellene való fellépést pedig kegyetlenül megbosszulja. Problémái elől alkoholba, és más rossz szokásokba menekül, ha nem képes erőszakkal és kitartással megoldani őket.

Erősség ||
Kitartás
Magabiztos fellépés
Gyors észjárás
Jó meggyőző képesség
Jó reflexek

Gyengeség ||
Önzőség
Agresszió
Hirtelen haragú
Kicsinyesség
Ellenséges
Könnyen függővé válik

Apróságok

mindig ||
Cigi
Alkohol
Pénz
Fegyverek
Nyílt kapcsolatok
Fekete mágia

soha ||
Nagy filozófiák
Mártírok
Szabályok
Dementorok
Család
Mugli tömegközlekedés
Gyerekek

hobbik || Főleg a túlélés, gyakran ivászat, könnyű drogok, és egyéjszakás kalandok.
merengő ||
Legrosszabb emléke az éjjel, amikor megkapta a sebhelyét. A legszebb, az első este, amikor végre magas szintű fekete mágiát tanulhatott egy őt tanoncnak fogadó varázsló keze alatt.
mumus || Tüzet okádó sárkány
Edevis tükre || Ép a teste, erős, félelmetes megjelenésű, végtelen hatalommal és pénzzel.
százfűlé-főzet || Medvecukor és ecet
Amortentia || Fém, bőr és pisztolyfüst.
titkok || Fél a tűztől.
azt beszélik, hogy... || prostiként is dolgozott

A család

apa || ismeretlen félvér
nevelő apa || Charles Blossworth; 47; mugli, nem tartják a kapcsolatot, nem kedveli
anya || Kristine Hamilton; 37; mugli, nem ismeri
nevelő anya || Pearl Blossworth; 46; mugli, nem tarják a kapcsolatot, nem kedveli
testvérek || Gabriel Blossworth; 18 nem tartja vele a kapcsolatot
állatok || Miles, az Uhu

Családtörténet ||

Szülőanyja kis skót faluban nőtt fel, szigorúan konzervatív keresztény család lányaként. A háború utolsó éveiben, a mugli gyűlöletet és azok dehumanizálását hirdető propagandát kihasználva erőszakolta meg őt egy Nagyúr szimpatizáns félvér. Vér szerinti apja nem volt halálfaló, csak egy alacsony rangú bűnöző, családfája unalmas, szürke, sok kviblivel, és kevés tehetséggel. Ő maga talán már az Azkabanban ül azóta valami másik apró bűntett miatt. Kristinet okolták szülei és közössége az esett miatt, amiért kísérő nélkül volt kint, amiért biztosan udvarolt a férfinak, sőt nem is volt erőszak, csak most így akarja menteni magát. A lány szavára senki nem figyelt. Tizennyolcadik születésnapján adott életet megkínzója fiának, akit családja kívánsága ellenére, nagykorúságának erejénél fogva a kórházban hagyott, majd világgá ment.
Nevelő szülei igazi törzskönyves angol sznobok. Nevelőapja bankár, akinek a golf klubja a mindene, neje pedig születésétől fogva gazdag feleségnek vágyott, amit el is ért. Életének maradékát háziasszonyként, teadélutánok és „komoly” civil szervezeteknél való önkéntes munkával töltötte, ami általában szépen mosolygásból és együtt érző ajakbiggyesztést jelentett a helyi lapok fotósai előtt. Esetleg mások hisztérikus dirigálását. Maradék oly kevés idejüket családjuknak szentelik, és persze minden évben adakoznak, hiszen ők annyira „jó” emberek.
Öccse sokáig félt tőle, inkább kerülte a vele való konfliktust, távozása óta sokkal felszabadultabban él, okos, kifejezetten elméleti érdeklődésű, kutató szellemű fiú.

Külsőségek

magasság || 170 cm
testalkat || vékony, szikár
szemszín ||világosbarna
hajszín ||sötétbarna
kinézet ||

Nem túl magas teremtés, de kifejezetten vékony. Gyors menekülésre, de egyúttal szikár izmai miatt erős és pontos ütésekre tervezett test, kifejezetten kitartó és szívós. Ovális arcához kiálló áll és egyenes orr tartozik. Időnként kicsit beesetté válik az arca, ilyenkor nagyon feltűnő állkapcsának robosztusabb éle. Ennek ellenére viszonylag lágy és feminin megjelenése van, telt, szép ívű ajkai, és válláig érő szabálytalanul hullámzó sötét haja miatt. Tekintete szúrós, gyakran ráncolja szemöldökét, ami jellegzetes ívben áll. Arca jobb felén nagy, régi égési sebek kígyóznak, az azt okozó polipra emlékeztetve. Egyik ág átnyúlik a szemén a homlokára, másik az orrnyergén végződik, egy pedig ajkának széléig húzódik. A többi az arca szélén álláig vonaglik. Jobb tenyerén absztraktabb égési seb látható. Vállai elég szélesek vékony testéhez képest, karjai és lábai kifejezetten hosszúak, de izmosak. A praktikus öltözetekhez ragaszkodik, díszek és más felesleges tartozékok nélkül.

Tudás és karrier

pálca típusa || sárkány szívizomhúr mag, kökény, 12,5 hüvelyk
végzettség ||
Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola, nem végezte el
RBF:
Átváltoztatástan: V
Bájitaltan: E
Gyógynövénytan:V
Mágiatörténet: H
Csillagászat: E
Sötét Varázslatok kivédése: K
Bűbájtan: V
Legendás lények gondozása: V
Számmisztika E

foglalkozás || Alkalmi kisbűnöző
varázslói ismeretek ||

Kifejezetten jól ért a párbajozáshoz, és az átkokhoz, rontásokhoz. A különböző álcázó, és megtévesztő bűbájban is jártas a szakmája miatt. Több alap gyógyító bűbájt kellett elsajátítania, tehát a kisebb vágások és törések szintjén képes ellátni magát. Bájitalkeverésben nem a legjobb, de kellő odafigyeléssel képes létrehozni a neki szükséges főzeteket, ha azok nem beszerezhetőek, de inkább megveszi őket. A nonverbális mágiához van affinitása, de még gyakorolnia kell. A varázslás elvontabb, magasabb részeihez nem ért, se a jóslások tudományához, inkább a gyakorlati varázslatokat tanulta meg. Nemrég sajátította el a hoppanálását magántanár segítségével. A patronus bűbájjal néha még vannak gondjai, de viszonylag megbízhatóan idézi meg a szakállas saskeselyű alakú varázsalakot.

Egyéb

avialany|| Miles McMillan