+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Cassius Neehill
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Cassius Neehill  (Megtekintve 1373 alkalommal)

Cassius Neehill
Eltávozott karakter
*****


hetedév / narcissus

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 02. 02. - 21:13:22 »
+5

CASSIUS NEEHILL


          alapok

jelszó || A hírnév hűtlen barát.
teljes név || Laurent Cassius Neehill
becenév || Cassnek csak az anyja hívja
nem || férfi
születési hely, idő || London, 1980. 01. 05
kor || 18
faj || ember
vér || fél
évfolyam || hetedik


          a múlt

- Akkor, Mr. Neehill, ha lenne szíves... Csak néhány mondatot önmagáról.
Már pontosan tudom mit akarok mondani, de egy kicsit azért fészkelődök a széken mielőtt felállnék, hadd lássanak egy kis lámpalázat, az mindig jó bevezetés.

- Semmi értelmét nem látom annak, hogy elmondjak dolgokat, de persze valahogyan meg kell, hogy ismerjetek, ha másból nem, hát abból, ahogyan előadom a történetemet. Persze, ha valakinek elég, hogy csak annyit mondok, hogy megszülettem, kaptam egy kutyát, a szüleim elváltak, akkor az akár most ki is fáradhat, hogy aztán pár perc vagy mondjuk néhány óra múlva térjen vissza, mert nem igazán szeretem csak így félvállról venni a dolgokat.
Szóval, először is felsírt egy csecsemő, a szülők örültek, blabla, ragyogó nyári vagy fagyos téli nap volt, már nem is emlékszem, de leginkább egyszerűen január ötödikeként szoktam emlegetni. Azt hiszem a részletekre senki nem kíváncsi, én pedig nem akarok tisztában lenni velük, szóval ugorjunk, ugorjunk mondjuk anyámra, hiszen mégis csak ő az, aki életet adott nekem.
Az anyját mindenki szépnek és földöntúlinak látja, az enyémben az a különös, hogy mások is ezt gondolják róla, persze a földöntúli határeset, bár az, aki mugli létére képes hozzá menni egy varázslóhoz... Lehet, inkább őrült, de mégis ezt tette.
Apám egészen más, kalandvágyó, izgalmas férfi, akiről mindenki azt hinné, hogy szabadidejében körbeutazza a földet, a pincében titkos robbanóanyagokat talál fel vagy éjjelente segíti a rendőrség munkáját. Minden olyasmi, ami illik egy sapkás, örökké lógó farmerben járó, folyton vigyorgó férfihez – szerintem mondjuk egy traktor, de a nők többsége természetesen máshogy gondolja, hiszen ő a „jó rosszfiú”, tudjátok. Ahhoz képest, hogy bárkit megkaphatott volna, mégis anyám üres feje és porcelánbaba-szépsége kellett neki. A legtöbben azt mondják az utóbbiban rá ütöttem, de mindenki döntse el magának, nem érdekem, hogy bárkit is befolyásoljak.

Az arckifejezésem természetesen teljesen mást mond, de egy rövid hatásszünet után folytatom, bár lassítok egy kicsit, hogy az izgalmasabb részek megmaradjanak a hallgatóságban.

- Nem lenne szabad kifelejtenem a nővéremet, Natashát se – még, ha legszívesebben ezt is tenném... Ő most huszonegy éves, tehát négy év van köztünk, ami pont elég ahhoz, hogy ne teljen el nap veszekedés nélkül. Egyébként aránylag jól kijövünk egymással, mondhatni jó ismerősök vagyunk, csak az a probléma, hogy szinte semmi közös nincs bennünk, a szüleinket kivéve. Tashát nem érdekli a jövője, nem törődik igazán semmivel, inkább csak él bele a semmibe és még azt sem élvezi, amit képtelenség szó nélkül hagyni.

- Szóval te provokálod a veszekedéseket?
A terem létszáma már eléggé megcsappant, de remélem sikerül még jobban szűkítenem a kört, mert így is legalább tíz-tizenöten vannak benn, a közbeszólóval együtt. Magas, csontos arcú, vékony lány, aki majdnem gonoszan összehúzza a szemöldökét miközben beszél.
- Őszintén? Is. De mielőtt elégetnél a tekinteteddel, annyit mondok: ismerd meg a nővérem, vagy legalább hallgasd meg a mesémet, mielőtt kérdezel. Hidd el, itt senki sem ártatlan, hiszen, annak ellenére, hogy ilyen kis élhetetlen lány Natasha, nagyon is megvan a magához való esze, ami csak még rosszabbá teszi az egészet. Miért nem használja ki a lehetőségeit? Mindig is kíváncsi voltam rá, de sosem érzett elég közel magához, hogy elmondja nekem, én pedig nem próbálkoztam eléggé.
Most már aztán nagyon szerénynek és egy csipetnyit önironikusnak is gondolhatnak, nem is tévednek sokban, de ha ezután azt merik állítani ismernek, szanaszét átkozom őket. Ezt például érdemes lett volna közölnöm velük.

- Így éldegélt a családunk, többé kevésbé békében, mivel apám, még az első háború alatt arra jutott, hogy jobb lesz, ha búcsút int a varázslók világának, mert már a hozzá hasonlóan egyszerű félvéreket sem hagyták elhatárolódni az eseményektől. A pálcája, a seprűje meg a többi hosszú ideig a szekrényben pihent, de ő sem bírta örökké, anyám nagy bánatára. Ez már azért később volt, a felhőtlen gyermekkor vége felé - hét éves koromban derült ki, hogy apa megcsalja anyát. Ez volt az első információ, ami hetekig tartó ordítozást eredményezett, utána jött a többi, hogy a nő, Mariella, boszorkány, emellett gyereket vár apámtól. Végül az, hogy apám nem akarja elhagyni a gyereket, azt a gyereket, inkább tőlünk megy el, hiszen jobb nekünk nélküle. Nem tudom ezt mi alapján döntötte el, de az biztosan benne volt, hogy a nővérem nem sokkal a bejelentés előtt lett tizenegy éves és semmiféle levél nem érkezett, a rokonok képeslapjain kívül.

- Nem lehet, hogy igazából ez a bajod Natashával?
Már megint az a lány, de most még személyeskedni is szeretne, legalábbis remélem, hogy nem azzal dicsekszik, hogy sikerült megjegyeznie a neveket a történetben.
- De. Akkor most folytatom.
Ez volt a kicsit rosszabb oldalam, van, akit ez érint meg, és csak remélni tudom, hogy az okoskodó nem ebbe csoportba tartozik.

- Apám nyilván arra jutott, hogy én sem örököltem a képességeit és jobb, ha nem fájdítja a szívünket a mágiával. Fél éven belül már minden el volt intézve, papírok, új lakás és még anyám sírógöcsei is ritkultak. Persze, ő máig sem tudott igazán mit kezdeni az egésszel, pedig én a helyében számítottam volna rá, hiszen ki ne akarna visszatérni a saját világába, főleg, ha már a veszély is elhárult? Az évek ilyen gondolatokkal teltek és észre sem vettem, de máris itt volt a tizedik születésnapom, ami azt jelentette, hogy itt az ideje elkezdeni a visszaszámlálást. Másra sem tudtam gondolni, mint hogy megkapom a levelet, utána rohanok apámhoz, aki persze a férfias, „csak a szemembe ment valami” után felajánlja, hogy költözzek hozzá. Én majd húzni fogom a számat, hiszen mennyire fog hiányozni anyám és a nővérem, de nem kéretem majd túl sokáig magam, ha már annyire akarja: odaköltözöm.
Aztán eljött a bűvös tizenegy, megkaptam a levelet is, de mégsem rohantam rögtön apámhoz, annál azért jobban meg voltam sértődve és gőgösen vártam, hogy mikor keres meg, hogy gratuláljon. Végül megtette. Sőt, hozta magával Mariellát és a kis Joel Elias-Neehillt is, aki természetesen az ő szemeit, ajkait, sőt még az orrát is örökölte.
Emlékszem, rengetegszer átöltöztem előtte, hogy még tökéletesebben fessek és végül egy új ing és egy szintén új, fekete farmer mellett döntöttem, amit persze rögtön meg is bántam, hiszen apám öltözékének minden darabjára emlékeztem, még abból az időből, amikor együtt éltünk. Szinte ordított róla mennyire becsül engem, bár lehet, hogy csak nem tudta, hogy milyen apróságokkal is meg lehet bántani az embert. Azóta még jobban figyelek a részletekre, szeretem, ha előre tudok számolni az emberek reakciójával, ez a tulajdonság apámnak sem ártana meg. Mondanom sem kell, ezután nem kérdezte meg a költözés-dolgot, helyette volt egy semmitmondó beszélgetésünk az iskolai házakról.
Utána volt egy fél évem, hogy szomorkodjak, míg végül nyáron apa eljött hozzám, hogy elvigyen az Abszol útra, amit természetesen imádtam, mint minden jóérzésű, mugli környezetben nevelkedett kisgyerek. Mindig is szerettem a meséket, itt pedig hirtelen elém tárult az a sok furcsaság, ami mostanra már természetes. Végül jöttek a Roxfortos évek.

Bejelentésemet sokan sóhajjal kísérik, nem tudni azért-e mert már csak hét év, vagy mert még nincs vége. A terem lassan kezd kiürülni, öten maradtak csak és szomorúan veszem tudomásul, hogy az akadékoskodó lány is köztük van.

- Ha nem szerettek számolgatni vagy emlékezni, elárulom, hogy egy évfolyamra kerültem Harry Potterrel. A híressel. Kicsit rosszul érintett a dolog, mert hallottam a történetét és azt hiszem ezt nehezen lehet felülmúlni, pedig feltett szándékom volt az iskola, vagy legalább az évfolyam sztárjának lenni...

Nyitva marad a mondat, ó igen, már felnőttem.

- Azért annyira gyerekes nem voltam, hogy utáljam emiatt, de nem is kerestem a társaságát. Még csak az kellett volna, hogy úgy ismerjenek meg, mint a híres Potter barátja. Köszönöm szépen, a magam lábán is meg tudok állni. Be is bizonyítottam, szép kis baráti társaságra tettem szert, bár ez nem pontos kifejezés, inkább csak barátokra. A társaság olyan, ahol a többiek szeretik, vagy legalább ismerik egymást, de az én barátaim a legkülönfélébb évfolyamokról és házakból kerültek ki. Néha tudatosan választottam így, néha csak a sors hozta, de nem szerettem, szeretem a klikkeket, sokkal jobb, ha mindig van valaki akihez odamehetsz. Ha ilyen alkalmakkor még büszkén be is mutattak az ismerőseiknek, akkor igazán elégedett voltam, szeretem, ha az emberek erősnek, magabiztosnak, szóval mutogathatónak látnak, talán azért is, mert ilyen vagyok.

Megint egy kis szünet, épp csak egy pillanat, hogy kicsit felkészülhessenek az újabb információhullámra.

- Az első év volt a legmeghatározóbb, bár leginkább csak ismerkedésből állt, ismerkedtem mindennel, a rendszerrel, a világgal, de leginkább az emberekkel. Szerettem figyelni mindenkit, akkor még rendszerint a háttérben maradtam, mert nem igazán tudtam, hogy kit, mivel szólíthatnék meg. Legtöbbször tudtam, hogy kik azok, akikkel szívesen beszélgetnék, akiket megismernék, de először nem igazán volt bátorságom csak úgy odamenni valakihez és bemutatkozni. A saját házammal ez persze másképp volt, velük mindig együtt voltam, lehetetlen volt nem ismerkedni, de nem olyan típus vagyok, aki megelégszik azzal, amit eléraknak. Persze élveztem az egészet, az első még olyan volt, mint valami játék, bár év végén ott volt Potter kalandja Voldemorttal és komolyan el kellett gondolkoznom, hogy mivel kelthetnék egy kis feltűnést. Engem azonban sajnos semmiféle gonosz, világuralomratörő, hamvaiból feltámadó mágus nem akart megölni, így rövid időre félre kellett tennem a terveimet és jobb híján a tanulásra koncentráltam. A varázslás jól megy, egészen tehetséges vagyok, de ott volt Hermione Granger, aki mindig tudott hatszor annyira jó lenni. Akkor még hihetetlenül tudott dühíteni.
A második hasonlóan telt, de már kezdtem igazi barátokat találni, bár még mindig nem a hagyományos módszerrel. Nagyon könnyen megtetszenek az emberek, kíváncsi vagyok rájuk és persze tudni akarom, hogy tényleg olyanok-e, mint amilyennek képzelem őket. A megfigyelés már elég jól ment, de már képes voltam mindenféle indokokat is kreálni, amiért szóba elegyedhettem velük, viszont a technika még mindig nem volt tökéletes, hiszen így csak azt mutattam, hogy egy akadékoskodó kisfiú vagyok, túl sok kérdéssel. Nem volt olyan nehéz rájönni, hogy mi kell nekik. Különböző dolgok, de mindenkinek van valami gyengéje, így nem is kellett mást tennem, csak hazudni. Nem is hazugság, csak füllentés, hiszen nem azt mondtam, hogy a szüleim meghaltak és szeretnék valakivel beszélgetni, mire véletlenül rávágta az illető, hogy ő is. Akkor még nem csináltam ilyesmit, ártatlan kis apróságok, hogy nekem is épp most lettek kiscicáim, vagy a testvéremet jobban szeretik otthon. Ezek akár még meg is történhettek volna, és, ha annyira bele tudom élni magamat, akkor miért ne mondhatnám? Nagyon ritkán derültek ki a dolgok és általában a legtöbben addigra már megszerettek eléggé ahhoz, hogy ne érdekelje őket, sőt van aki még büszke is volt rá, hogy ilyesmit is megtettem azért, csak azért, hogy megismerkedjünk. Ebben jó voltam, nagyon jó, így nem is terjedt el rólam semmiféle pletyka és a taktikámat mostanra már szinte tökéletesre fejleszettem, bár még nem volt alkalmam próbára tenni, nem sok embert ismerek, aki hasonló dolgok iránt érdeklődne.
Az aranyvér-dolgon mondjuk nem lehetett változtatni, ez bántott is egy kicsit, de a tudat, hogy ezzel együtt is érvényesülhetek, mindent megért.
Eközben negyedévben jött a Trimágus Tusa, ahova még csak nem is nevezhettem, bár kitartóan próbálkoztam, de még odáig sem jutottam el, hogy szakállat növesszen nekem a Tűz Serlege. Morcosan szurkoltam végig az évet, természetesen egy Potter, a bénák bajnoka kitűző büszke tulajdonosaként, de év végén el kezdett terjedni a pletyka Voldemort visszatéréséről, ami felborzolta a kedélyeket. Én nem hittem benne, akkor még nem, a rossz híreket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, de mindig ott motoszkált bennem, hogy miért hazudnának? Dumbledore-nak nem érdeke a pánikkeltés, az meg, hogy szenilis lenne...

Vissza kell gondoljak az ötödév előtti nyárra, amikor már előre örültem, hogy Pottert hamarosan leírja mindenki. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg igazat mondhat, inkább előre örültem a sikeremnek. Akár be is vallhattam volna, hiszen látom már, nem jövök többet vissza, de hosszútávon nagyon unalmas az őszinteség.
Folytatnám is, hasonló lendülettel, a kissé felújított változatot, de ehelyett tudomásul kell vennem, hogy már csak ketten vannak a teremben.
Nem tudom mi vezérelt, mikor elindultam, hogy bejárjak néhány kviddicscsapatot, köpkő-klubot és mugli szórakozóhelyet, azzal a szent elhatározással, hogy márpedig az őszinteségemmel most szerzek néhány normálisbarátot. A gond csak az, hogy az esetleges érdeklődők nem igazán felelnek meg az igényeimnek, a többieknek meg úgy látszik én nem vagyok elég, tehát feladom, nincs értelme változtatni a szerepemen, és feladni azt, amihez igazán értek. Miért is kellene? Mert az a jó? Annyira szeretem, ha az emberek figyelnek rám, akkor csak az a lényeg, hogy lekössem őket, az már mindegy, hogy mivel. Ha nekik is mindegy, ami mondjuk nyilvánvaló, hiszen egyszerűen nem akarják észrevenni az esetleges ellentmondásokat, akkor úgy látszik a következő év is hasonlóan fog telni. Miért számítana egy másik igazgató?

- Ötödikben nem történt semmi, a hatodik pedig Dumbledore halálával végződött szóval már nem sok jót mondhatok. Nem is teszem.

Mit mondhatnék? Az már igazán nem lényeges, hogy az ötödik próbálkozásomat is elutasították a kviddicscsapatban vagy, hogy unottan kellett végignéznem a griffendélesek nagy csatáját a főinspektori különítménnyel. Emlékszem később dühös voltam, mikor csak másodszorra hívtak meg Lumpsluck partijára, de akkor is csak azért, mert véletlenül tudomást szerzett a cikkről, amit beküldtem a Reggeli Prófétának. Mert egyébként hobbim az újságírás, főleg a riportok mennek jól, de persze ez már senkit sem érdekel, igaz? Egy legközelebb találkozunkra még, de ennyi, inkább otthagyom őket, miért érne bárki is annyit, hogy kiadjam magam? Dühösen fújtatva lépek ki az épületből.


          jellem

Alapvetően kedves, jóindulatú fiúnak mutatja magát, de minden további már azon múlik, hogy kinek is akarja megjátszani magát. Akik felkeltik az érdeklődését – ami nem megy ritkaságszámba - , azoknak azt az arcát mutatja, amivel a leginkább meg tudja nyerni a bizalmukat és a barátságukat. Akik első látásra nem szimpatikusak neki, azokat azonnal leírja, nem vesztegeti az idejét piszkálódásra.
Talán a legfontosabb tulajdonsága, hogy szinte megszállottan szereti az embereket, ami persze nem kürtöl világgá, hiszen az túl egyszerű lenne. Sokkal jobban kedveli a kerülőutakat és a kihívásokat, mint, hogy csakúgy bevalljon akármit - örömét leli a hazudozásban, főleg, ha ezzel eléri, hogy megbecsüljék. Minden helyzethez könnyen és gyorsan alkalmazkodik, hamar kapcsol, tudja mikor kell befognia a száját, viszon,t ha másokban látja viszont bármelyik tulajdonságát, akkor negatívumként fogja fel.
Szeret élni, de nem ébred hányingerre és fejfájásra minden vasárnap, nagyon vigyáz rá, hogy ne lépje át a saját maga által kijelölt határokat. Ez többek között azt is jelenti, hogy nem veszítheti el a fejét mások előtt, viszont sok esetben képtelen uralkodni magán, amit nagyon utál. A közelebbi barátainak szereti elmondani, mit is érez igazából, de arra mindig vigyáz, hogy a megfogalmazással szimpátiát ébresszen, akármiről legyen is szó.


          apróságok

mindig ||
× ismerkedés
× zsúfolt helyek
× varázslatok
× újságírás
× tudás
 soha ||
× kétszínűség
× önfegyelem hiánya
× ünnepek mugli módra
× kövér emberek
× hírességek
dementorok || semmi igazán kézzelfogható, általában csak a hidegség és a félelem
mumus || veritaserum
amortentia || tűz és füst és bőr
titkok ||
× Még mindig szeretné, ha az apja magához venné.
× Mindenki előtt mást titkol, de legtöbbször azt hallgatja el, hogy mugli a nővére.
× Szégyellni, hogy a családja majdnem teljesen varázstalan.
rossz szokás ||
× Szépfiúsan beleborzol a hajába, ha fel akarja hívni magára a figyelmet – szóval elég gyakran.
× Sokszor hivatkozik mindenféle ismeretlen könyvekre, ha vitára kerül a sor.


          a család

apa || Emmett Neehill, félvér, 47
anya || Meredith Scarloey, mugli, 46
testvérek ||  
× Natasha Camille Neehill, mugli, 22 - édestestvér
× Joel Elias-Neehill, félvér, 12 – féltestvér
családi állapot || egyedülálló
állatok || Lorca, a karthauzi keverék cica


          külsőségek

magasság || 177cm
tömeg || x kg
rassz || európai
 szemszín || szürkéskék
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || nincs rajta semmi feltűnő, de tipikusan „álompasi” megjelenésével mindig kitűnik a tömegből
kinézet || Telt ajkak, egy kis borosta, igéző szemek. Tizenhét, de huszonötnek is elmenne, a nők nagy örömére. A külseje a legtöbb embert azonnal elvarázsolja, hiszen nincs rajta egyetlen olyan apró szépséghiba, anyajegy vagy forradás, ami elcsúfítaná. Nem zavarja, ha megbámulják, sőt még élvezi is és ezt nem titkolja, a mosolya mindig őszintének látszik – régebben gyakorolta a tükör előtt.
Az elegánsabb ruhákat szereti, egyáltalán nemzavarja egy-egy feszülősebb póló vagy nadrág, szereti az alakját és még jobban szereti megmutatni. Gyakran sálakkal egészíti ki az öltözékét, de nyakkendőből is elég szép gyűjteménye van.
egészségi állapot || egészséges


          a tudás

varázslói ismeretek || jó tanuló, élvezi, ha új ismereteket gyűjthet be és a tanulás könnyen is megy neki, mivel szinte minden érdekli, illetve mindenben meglátja azt, ami érdekelheti. A kedvence a mágiatörténet, de élvezi a bűbájtant, az átváltoztatástant és néhány gyakorlati óra után szívesen utánaolvas az elméletnek is. Nagyon érdekli mi alapján is dől el, hogy valaki varázsképességekkel vagy anélkül születik.
Az RBFjeiben nem kapott rosszabbat várakozáson felülinél.
mugli képzettségek || matek, töri, irodalom – odafigyelt azokra a dolgokra, amiket tiezenegy éves koráig tanítottak neki az iskolában.
pálca típusa || 11 hüvelyk, gyertyán, sárkányszívizomhúr
különlegesség || patrónusa egy tigris


          szerepjáték-példa

Melore Lainey multija.

          egyéb

Kérném, hogy Emily bíráljon el :D
Naplózva

Emily M. Dean
Adminisztrátor
***


■ leendő medimágus ■ ex-mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 02. 02. - 21:45:44 »
0

Sziaaaaaa!

Először is köszönöm, hogy felkértél bírálódnak! *-*

Másodszor, mint ahogy még az előtörténet elolvasása előtt is tudtam, és mondtam, ez egy SZUPER előtörténet lett! Nagyon tetszik az egész, a stílus, a koncepció, és ezen a mondaton nagyon jót vigyorogtam: "Szóval, először is felsírt egy csecsemő, a szülők örültek, blabla, ragyogó nyári vagy fagyos téli nap volt, már nem is emlékszem, de leginkább egyszerűen január ötödikeként szoktam emlegetni."

Mondtad, hogy nehezen ment az előtörténet megírása olyanra, hogy az ne csak neked legyen egyértelmű, de örömmel jelenthetem be, hogy remek munkát végeztél, és sikerült!

Láttam magam előtt az egészet, és már-már el is képzeltem a karakteredet teljes egészében, a mozgásától elkezdve a kinézetéig mindent. És mivel úgy gondoltam, hogy a csodálatos szemeihez a kék nagyon jól menne, és egy kék sál is jól állna neki, a legmegfelelőbb ház neki aaa...
 


Nagyon jó, élvezetes játékokat kívánok a kis okos fiúcskánkkal, sok sikert hozzá! *-* <3






U.i: Tiéd volt a 150. postom! <3 *-*  Puszi
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 09. 08. - 13:03:23
Az oldal 0.046 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.