A kilincs nélküli ajtó csak akkor nyílik ki, ha véletlenül háromszor koppantasz az ajtaján - szerencsére kicsit rosszul hall, lehet, hogy három magassarkúban koppanó lépés is elég neki? Ide kerültek a mágiától sérült, már alig javítható fotelek, egy nyögéseket és sikolyokat hallató zongora - de miért is dőlnél neki? Az ablakokat bedeszkázták, a kintről beszűrődő holdfényben azonban jól látszik, hogy valaki cukorkákat és süteményeket helyezett el néhány romos szekrény nyitva álló polcain. Ha belekóstolsz, kiderül, hogy új értelmet nyer-e a csokit vagy csalunk hagyománya?

℞ vork, vork, vork / drink, fyght

SNAPE, SNAPE

SEVERUS SNAPE

№ i / szellemszállás

Mikor megláttam magam a kétes tisztaságú tükörben — amiért még egyszer le kell vernem valakinek a derekát, a kérdés már nem a ha, hanem a mikor, ahogy a művelt angol mondja, mikor elkerüli messzire a siralomvölgyeket is egzotikus nyaralóhelyként bemutató szobánkat.. Nos, akkor megszólalt valahol a fejemben apám öblös basszusa, ahogy átüvölt nem is az utcán, de a fél negyeden, hogy ITT A TÉKINTÉTÉS ÚR-E, mintha ebben lehetne bármilyen okot találni a kérdő hangsúlyra a kifejezés legvégén. A legrosszabb, hogy félhomályban, három pálinka után — amelyet hála a devlának az itteniek még nem fedeztek fel maguknak, mert jött elég sok szar kelet-Európából, de ezt talán jobb volna megtartani a kerítés festésének leoldására — tehát én nem esküdnék meg rá, hogy nem lehetne vámpírnak nézni.

Ez volt az egyetlen dolog, amit el akartam kerülni — közvetlenül az után, hogy meg kelljen jelenjem, de egyik sorscsapást követi a másik, vagy egy kevésbé közkeletű kifejezéssel élve amelyik macska fial, az fosni is fog. Megelőzendő bármilyen Vlad Tepes viccelődést, próbáltam annyira ijesztően nézni bárkire, aki csak mosolyogni próbált, hogy véletlenül se akarjon még egy légtérben sem tartózkodni velem: ez egyébként általában is sikerülni szokott, nem lesz gond. Három napja nem alszom, úgyhogy smink sem kellett — meg egyébként is azért vagyok itt, hogy mindenki csak élete második legnagyobb ostobaságát kövesse el ma éjjel, az elsőre ráérünk még.

Az világos, hogy Tishának baja van, a szokásosnál is jobban ezúttal — ezen meg nem segített a legutóbbi beszélgetésünk sem. Grimmstark legsötétebb elf jelmeze a kelleténél is nagyobb hatással lehet de Lysre, Caine megtartotta áldásos szokását a hallgatással kapcsolatban, Mulciber meg annyira boldog a nyilvános szexelés lehetőségétől, hogy elfelejtette megkérdezni Grimmstarkot, hogy ő az elfek között feketének számít-e. Elképzelhető persze, hogy ezt én akartam megkérdezni, de itt van a devla következő csapása, duplakötőjel undok liba SS-egyenruhában. Ez a korosztály sosem okoz csalódást, ha csalódást kell okozni.

— Én most megyek és elszívok legalább egy doboz cigarettát, mielőtt valamelyikőtök első gyomormosása esedékessé válik.

Közlöm a szétszéledő szobatársaimmal, akiknek nyilván jobb dolguk is van, mint én — akármilyen jugoszláv partidisco hajnali háromkor is néha a társaság, ennél azért dicsőségesen több eszük van. Ha nem lenne kellő mennyiségű családi traumám az alkoholizmus felett, bizonyára jó ötletnek tűnne csatlakozni, gyanítom, hogy ebben, mint minden szar dologban az életben, kiváló lehetnék. Tulajdonképpen azt sem merném mondani, hogy erre nem kerülhet sor, de nem hipokratának lenni csak az Úrjézus tudott, így egyben, ahogy anyám üvölti mindig, hogy jöjjön már le, mielőtt agyonvágja őt itt valamelyik szent, bármelyik, amelyiknek gusztusa van hozzá.

Így találom Warringtont, akit meglátva azért megpróbálok eléggé el nem ítélhető módon visszamenekülni a lépcsőre, de késő, ebben a talárban úgy lehet suhanni, olyan feltűnésektől mentesen, mint a jó Piton professzor fénykorában. Valami emberszerű ábrázatot erőltetek az arcomra, amíg megközelítem, és elhatározom, hogy a dohányzásról is leszokom, mert az is csak a bajt hozza rám.

— Szervusz, Warrington, ez már-már nosztalgikus. Ha valami új jelződ van a létezésemet illetően, kíváncsian hallgatom, minden más esetben csak adj tüzet és hagyjuk a beszélgetést a hanyatló nyugat ópiumának.

∴ Eastern Europe style.

Fairy Wings
Liquid Courage
Loose Tongues

Nani baby nani nani baby nqma da se spi a she tancuvash kreizi

PéCsé

Tündérjelmez a la Aurelia

Kreizi
Mila Robert

┃TW:  Kiskorú alkoholfogyasztása, ittasság, dohányzás, hányinger és hányás említése, trágár nyelvezet, szexuális utalások

Amikor Aurelia rám aggatta a túlszexualizált tündérjelmezt, amelyet állítólag A koboldok varázslatos legendája című film ihletett, jelentsen ez bármit is, azért megjegyeztem neki, hogy a való életben a tündérek nem hordanak fűzőt, csipkés szaténruhát és bakancsot. Ráadásul a Halloween, már amennyire engem megkérdeztek, nem farsang. Elvileg az volna a lényege, hogy az ember valami ijesztőnek öltözzön, nem pedig olyasminek, amitől a fél férfitársaság elfelejt pislogni. Bár most, hogy jobban belegondolok, lehet, hogy túl hamar ítélkeztem. Egy tizenöt éves lány ebben a jelmezben szerintem legalább olyan ijesztő, mint egy rothadó zombi. Sőt, talán még ijesztőbb is. Csak éppen nem abban az értelemben, ahogy Halloweenkor illene.

Aurelia viszont tökéletesen hozzászokott a megjegyzéseimhez, és az évek során egészen művészi szintre fejlesztette a szelektív hallását, így a kifogásaimra mindössze izgatottan összecsapta a kezét, majd sóhajtozva közölte, hogy gyönyörű vagyok. Ezzel pedig le is zárult az egyoldalú vitánk. Szokás szerint.

Lomhán pislogok egyet. Legalább nem én vagyok az egyetlen, aki összetévesztette a szezont a fazonnal; a jelmezeket elnézve mások is farsangra készültek. Ezek a bulik valójában arra jók, hogy az ember rendszeresen megbizonyosodjon róla, mennyivel jobb társaságot választott magának, mint a többi szerencsétlen. Hanni tulajdonképpen bármiben is istennő, Elowen pedig még azzal a mellkasából kikandikáló, trollhányásban úszó nyálkás ufóval is jobban néz ki, mint mások nyolc óra alvás és három réteg smink után. Az előbb elcsípett üvegezés sem rendít meg ebben a meggyőződésemben, bár a mononukleózis attól még nem lesz kevésbé fertőző, hogy varázslók adják egymásnak tovább. Tartson erről kiselőadást, akinek kedve van hozzá. Jelenleg egy cigarettaszünettel is beérem, lehetőleg még azelőtt, hogy a gyomrom nyilvánosan is közölné a véleményét az este folyamán elfogyasztott alkoholról.

Az ivási határaimat egyébként sikerült meglepően nagy lelkesedéssel feltérképeznem. Pontosabban átlépnem, mert a kettő között, mint mostanra kiderült, akad némi különbség. Eddig valamiért egészen biztos voltam benne, hogy többet bírok, a testem viszont láthatóan más véleményen van, és különösebb hajlandóságot sem mutat arra, hogy ezt kulturált formában a tudtomra adja. Csak gratulálni tudok magamnak.

Épp sikerül guggolva visszacsúsztatnom az öngyújtómat a bakancsom szárába, miután meggyújtottam a cigarettámat, amikor a számból kiszökő füst mögött valami mozgásra leszek figyelmes. Nem állítom, hogy józanul rögtön bokán fosnám magam, de a reakcióidőm most valószínűleg legalább annyival rosszabb, amennyiért a Forma 1-ben már rég leírtak volna egy pilótát. Mire sikerül feltápászkodnom, fel is ismerem a közeledő alakot.

Czerny.

Ennek a részegségnek azért akad némi előnye is. Az ember legalább nem pocsékol fölösleges energiát olyan dolgokra, amelyekről néhány másodperccel később kiderül, hogy teljesen szükségtelenek voltak. Például arra, hogy megijedjen tőle. Bár végigmérve nem tudom eldönteni, hogy megkönnyebbültem-e, amiért nem egy valódi vámpír közeledik felém, vagy inkább sajnálom, hogy nem találkozhattam eggyel.

Beletelik néhány másodpercbe, némi hunyorításba és ki tudja még mibe, mert ennél a pontnál már feladom a számolást, mire sikerül összeraknom, mit szeretne. A nosztalgia említésén azért megakadok egy pillanatra. Nosztalgikus a kurva anyámat. Vannak, akik egészen érdekes dolgokra szeretnek visszaemlékezni, bár ha valakinek joga van ilyen ostobaságot mondani, az történetesen ő.

Valami bosszantóan vicceset találok abban is, hogy még mindig újabb sértéseket vár tőlem. És akkor ott van a hanyatló Nyugat ópiuma. Azt sem tudom biztosan, hogy a saját lábamon állok-e, vagy a padlóén, de persze, a társalgás ellen majd határozott elvi álláspontot fogok képviselni. Hogyne.

A kérésére ügyetlenül szemtelen vigyor húzódik a számra, amit még csak különösebben elrejteni sem sikerül.

– Üdv a monómentes övezetben, Czerny! A te kedvedért szívesen gondolkodom valami újon – köszöntöm, és színpadiasan előrenyújtom az egyik karomat, majd oldalra tárom, mintha valami felettébb előkelő helyre invitálnám.

Felhúzom az egyik térdem, hogy előhalásszam az öngyújtót a bakancsomból. A mozdulatról körülbelül egy másodperccel később kiderül, hogy kifejezetten rossz döntés volt, de a mellettem lévő fal szerencsére hajlandó elvégezni azt a munkát, amire a saját egyensúlyérzékem már nem kapható. Nekidőlök, elmormolok valami kevésbé hízelgőt a gravitációról, majd nagy nehezen előkerítem a keresett tárgyat.

Egy pillanatra felé nyújtom, aztán visszahúzom, mielőtt elvehetné, mert azért ez mégsem a kurva Máltai Szeretetszolgálat, és mindennek ára van.

– Részt vettél az üvegezésben?

Tulajdonképpen rohadt mindegy, mit válaszol. Nem azt kérte, hogy ugyanazt a cigarettát szívjuk, csak az öngyújtómat, és jelen állapotomban alighanem nekem kellene a legkevésbé mások józan ítélőképességét számon kérnem. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, sikerül-e még valami fogást találnom rajta. Ha már ilyen szépen felajánlotta, hogy új jelzőkkel gazdagítsam a létezését, igazán kár volna beszélgetés nélkül elengedni, a hanyatló Nyugat ópiuma ide vagy oda.