Safe Sex
Bad Tempers
Worse Timing

She's a stone cold, straight-faced killer and a lover and she won't put up with another

Akit érint, meg a többiek

Semmi extra, griff egyenruha

Punchin' Bag Cage the Elephant

┃TW:  Szexuális utalások, obszcén humor, durva beszéd, gúnyolódás, testi rosszullét

A tanév második péntekén bármiféle fakultatív órát tartani szerintem már önmagában is a perverzió egy különösen aggasztó formája. Valakitől ráadásul azt hallottam, némi sokat sejtető kacsintás kíséretében, hogy a részvétel kötelező jellegű, amire rögtön megugrott a szemöldököm. Elvégre ez nem a sarki kínai, ahol az édes és a savanyú gond nélkül megfér egymás mellett az étlapon; egy tanóra vagy szabadon választható, vagy kötelező. A kettő egyszerre legfeljebb kötelezően fakultatív lehet, ami kész merénylet a józan ész ellen.

Utólag azért lehet, hogy több jelentőséget kellett volna tulajdonítanom annak a kacsintásnak.

Amikor néhány elejtett megjegyzésből hozzám is eljutott, hogy nagyjából miről fog szólni az óra, egy időre még a korábbi felháborodásomról is megfeledkeztem. Az első gondolatom természetesen az volt, hogy fenomenális: az ember azt hinné, legalább az iskolában megúszhatja a szexuális felvilágosítást, ha már otthon lehetetlen, mert szexuálpszichológus az anyja, erre tessék. Még az ország másik végében, egy rohadt kastélyban sem lehet nyugta.

Ennek ellenére, valahogy mégis azon kaptam magam, hogy tulajdonképpen érdekel a dolog. Nem feltétlenül a bájital miatt, bár arra is kíváncsi voltam, hanem mert szerettem volna megtudni, hogy a varázslótársadalom velem egykorú tagjai vajon a szex terén is annyira sötétben tapogatóznak-e, mint mugliismeretből. Mármint nem mindenki, nyilván. De ha valaki komolyan elhiszi, hogy a muglik még mindig lovas kocsival járnak dolgozni, attól azért bizonyos kérdésekben nem várok csodákat.

Hazudnék azonban, ha azt állítanám, hogy a péntek közeledtével nem kezdett elapadni a lelkesedésem. Ebédre már a maradéka sem bizonyult különösebben meggyőzőnek, ráadásul az utolsó tanórák végére valami enyhe rosszullét is elkapott. Csak hogy még vonzóbb legyen a délutáni program.

Az ágyamon görnyedve kénytelen voltam belátni, hogy szinte minden jel arra mutat: tulajdonképpen semmi keresnivalóm egy nem kötelező órán, ahol feltehetően olyan kérdések hangzanak majd el, amelyek felét anyámmal már legalább háromszor átrágtuk. Többnyire az akaratom ellenére. Csakhogy Hanni is ott lesz, nekem pedig a szenvedésen kívül amúgy sincs más programom, az meg szerencsére nem helyhez kötött. Akár egy bájitaltanórán is lehet csendben kínlódni. És ki tudja, talán még az is előfordulhat, hogy valaki olyan éktelen ostobaságot kérdez, amitől legalább öt percre megfeledkezem a hányingeremről.

Mire magamra kapok egy pulóvert, és rájövök, hogy az történetesen nem is az enyém, hanem Aurie-é, már késésben vagyok. Lecserélni persze nincs időm, bár az igazat megvallva különösebb kedvem sem volna feltúrni érte a ládámat. Arra ugyanis már jó ideje ráférne egy alapos rendrakás, és ha eddig sikerült elkerülnöm, most aztán végképp nem fogok nekiállni. A tanítási hétnek hivatalosan is vége van, az enyémnek legalábbis egészen biztosan, és csak akad jobb dolguk a professzoroknak péntek délután, mint kötekedni egy pulóver miatt.

Pont akkor érek a terembe, amikor néhány diák kifelé tart. Tekla arcán valamiféle derűt csípek el, a bent maradók közül viszont többen is rosszallóan néznek a távozók után. Hálás vagyok a kisebb zűrzavarért; hátha Oakley professzornak így nem jut ideje különösebben fennakadni rajtam. Bár azt erősen kétlem, hogy Aurie pulóvere elkerüli a figyelmét. Ha ezért pontot von le, hát legyen, de a késésért talán csak nem büntethet meg egy fakultatív órán. Az már igazán szép lenne, tekintve, hogy jelen állapotomban az is külön teljesítmény, hogy egyáltalán megjelentem.

Akárhogy is, nem álldogálok sokáig ott, mint fasz a lakodalomban. Elmormolok egy kurta bocsánatkérést a professzor felé, majd szapora léptekkel beljebb indulok.

– Gondolom, az aszexualitásról, az absztinenciáról meg a cölibátusról még életedben nem hallottál – jegyzem meg szinte suttogva, miután elkapom Tisha megjegyzésének végét. A tekintetem közben egy pillanatra Czerny jegyzetfüzetére téved, és már majdnem kiszalad belőlem egy újabb megjegyzés, de végül csak a szám sarka rándul meg, mielőtt lehuppanok közvetlenül Hanni és Elowen elé.

Nem mintha komolyan azt hinném, hogy a távozók valamelyikére feltétlenül igaz volna bármi abból, amit felsoroltam. Lehet, hogy már bőven van tapasztalatuk az óra témájában, de az is elképzelhető, hogy egyszerűen nem akarnak még egy olyan bájital elkészítésével vesződni, amit készen is megvehetnek. Esetleg csak jobb dolguk van péntek délután. Attól, hogy valaki nem ül végig egy fakultatív órát, még nem kell rögtön terhességet meg nemi betegséget jósolni neki. Mondjuk ez láthatóan nem mindenkit akadályoz meg benne.

Lark kérdését hallva ösztönösen felé fordulok, kissé meglepetten. Nem azért, mert bármi kivetnivalót találnék abban, amit mond, inkább mert valamiért nem számítottam rá, hogy ő is részt vesz az órán. Ami persze hülyeség, nyilván ugyanannyi joga van itt ülni, mint bárki másnak. Egyszerűen csak rosszul vagyok a gondolattól, hogy egyszer majd valamelyik fiú a közelébe férkőzik. A szépségét egyikük sem érdemli meg, és ezen a ponton nem is vagyok hajlandó vitát nyitni. Majd talán akkor, ha a férfinem előbb felmutat valami meggyőző bizonyítékot arra, hogy érdemes egyáltalán megfontolni a dolgot.

Hanni tűnődésére vigyoroghatnékom támad, de csak Elowen válaszára fordulok hátra, ügyelve, hogy ne keltsek túl nagy feltűnést.

– Anyám vagy százszor elmondta, hogy ha valaki elégedett a szerelmi életével, az a hangulatán is meglátszhat. Kevésbé feszült, magabiztosabb, többet vigyorog, ilyenek – sorolom, bár azért kétlem, hogy ebből önmagában bárki meg tudná állapítani, ki mit művel a hálószobájában. Vagy hogy művel-e ott egyáltalán bármit az alváson kívül.

Tekintetem közben a folyamatosan egymást maró mardekáros srácok között cikázik, aztán egykedvűen feléjük biccentek, és a hangomat egy árnyalattal lejjebb veszem.

– Ez tulajdonképpen sok mindent megmagyaráz a mardekáros fiúkkal kapcsolatban. Ennyi felgyülemlett frusztrációt mégsem lehet pusztán a rossz neveltetésre fogni.

Ezután visszafordulok a helyemen, mielőtt Oakley professzor arra a következtetésre jutna, hogy kizárólag azért jöttem, hogy másokat zavarjak. Pedig nem kizárólag azért.

A béke azonban nem tart sokáig. Rövidesen ismét hátrapillantok, ezúttal azért, mert a kedvesebbik Grimmstarkot láthatóan megpróbálja elvinni a halál, méghozzá egy egészen tisztességes köhögőroham képében.

– Lehet, elkelne egy bájital szamárköhögésre is – jegyzem meg, és már épp szólnék, hogy legalább a szája elé tegye azt a rohadt kezét, mielőtt Hanni csodálatos hajába köhögi a fél tüdejét, amikor közli, hogy csak szénanátha.

Nagyszerű. Ettől még Hanni haja nem kér belőle.

Megforgatom a szemem, és inkább elfoglalom magam a bájital hozzávalóinak elrendezgetésével, mielőtt valami szúrósabb csúszna ki a számon.

A többiek közben egészen lelkesen élnek a kérdezősködés lehetőségével, így legalább olyan dolgok is szóba kerülnek, amelyeket nem árt tisztázni, mielőtt bárki hozzáfogna a főzethez; de Lys a mellékhatásokról érdeklődik, Kit az allergiákról, Theresa pedig a lejárati időről. Éppen az egyik hozzávaló tartályát forgatom a kezemben, amikor Saoirse kérdésére ismét felszökken a szemöldököm.

Mármint ha fejenként tizenkét adagot készülünk főzni (ami szerintem eleve túlzás, mert tizenkettő az egész társaságnak is bőven elég lenne), akkor csak nem lehet tilos a bájital elkészítése. Legfeljebb az lehet szabályellenes, amit vele kezdenek. Vagy a használata után. Mondjuk soha nem voltam az iskolai szabályzat leglelkesebb olvasója, úgyhogy nem vennék mérget arra, hogy nincs benne erről is valami külön bekezdés, valószínűleg apró betűkkel, közvetlenül az után, amelyik azt szabályozza, hány centivel lehet rövidebb a szoknyám, mielőtt hivatalosan is bekövetkezik a világvége.

Fletchernek eközben láthatóan hosszú percek után sem esett le, hogy az óra a biztonságos szexuális együttlétről szól, nem pedig arról, hogyan kezeljük utólag a védekezés elmaradásának következményeit. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy megkérdezzem, biztosan jó terembe jött-e, de tekintve, hogy késve érkeztem, és az elmúlt négy évben sem tettem különösebben sokat Oakley szeretetének elnyeréséért, inkább megtartom magamnak a kérdést.

A tanárok szerint egyébként sincs buta kérdés.

Néhányuknak ezt feltűnően sokszor kell ismételgetnie.

Nem várom meg, amíg a professzor úr minden részletre kitér, inkább nekilátok a bájitalnak, bár fél füllel az órát követni és közben főzőcskézni aligha életem legbölcsebb döntése, főleg úgy, hogy még mindig kerülget a hányinger, és a hasam is görcsölni kezdett. Remélem, csak a piros betűs fene közeledik, esetleg a szervezetem így próbálja tudtomra adni, mit gondol a péntek délutáni fakultatív órákról. Az utóbbival speciel teljes mértékben egyetértek. Csak ne valami durvább nyavalya legyen, mert ahhoz végképp nincs kedvem.

A főzet elkészítése szerencsére nem tűnik különösebben bonyolultnak. Legalábbis messze nem annyira, mint azé a bájitalé, amelyik tavaly, vagy talán tavalyelőtt a pletykák szerint az óra végére megríkatott valami mardekáros csókát. Kár, hogy arról lemaradtam. Nem állítom, hogy különösebben meghatna a látvány, ha a mostani macsókák valamelyike is fülét-farkát behúzva, pityeregve rohanna ki a teremből. Sőt, bizonyos esetekben még hajlandó lennék zsebkendőt is adni neki. Egy használtat, természetesen.

Amikor úgy vélem, hogy elkészültem, kurtán Czerny felé pillantok, hátha még nem végzett, vagy éppen a fioláiba tölti a főzetét. Az övében legalább meg lehet bízni, úgyhogy jó volna összevetni a kettőt, főleg az állagukat. Oakley professzor ugyanis külön felhívta a figyelmünket arra, milyen árnyalatú az elrontott bájital, arról viszont egy árva szót sem szólt, hogy milyen sűrűnek kellene lennie. A szín legalább stimmel. Azt hiszem. Már ha jól látom, és a terem világítása sem játszik velem valami különösen aljas tréfát.

Éppen megkóstolnám, amikor eszembe jut egy apró szépséghiba.

Már most is görcsölök. Mégis honnan a fenéből fogom felismerni a bájital hatását, ha eleve úgy érzem magam, mint akinek az alhasa külön háborút indított a belső szervei ellen?

Egy darabig nézem a fiolát, végül nagy nehezen rászánom magam, hogy felemeljem a kezem.

– Professzor úr! És ha valaki már eleve görcsöl, honnan tudhatja, hogy a bájital megfelelően működik?

A kérdés elhangzása után átfut az agyamon, hogy ebből bizonyos emberek egészen érdekes következtetéseket vonhatnak le. De ha így lesz, legfeljebb körbenézek a teremben, az üstömbe is belekukkantok, hátha találok benne valamit, amivel magasról leszarhatom a véleményüket.

[mellettem ülő]

Wonderful Puberty

Akik nem hagyták el a termet | 2006. 09. 15.

TW: Káromkodás

Nem mondom, hogy tapasztalt vagyok a témában, elvégre egy olyannak, mint én még annyi esélye sincs a megfelelő romantikus életre, mint a teremben lévőknek külön-külön. Viszont azt sem mondanám, hogy teljesen ismeretlen számomra a terep, csak épp nem a varázslóközösségen belül. A Roxforton kívül az időm nagy részét muglik között töltöm és hazudnék, ha azt mondanám, hogy Glasgow utcáin nem botlottam bele egyszer-kétszer olyanokba, akik megpróbáltak felszedni egy fellépés után.

Annak a pár embernek, akik köszönnek nekem, csak aprót bólintok, hogy elismerjem a jelenlétüket, ha már vették a fáradtságot, hogy ők is elismerjék az enyémet. Akkora tapló azért még nem vagyok, hogy ezt figyelmen kívül hagyjam. A mellettem ülő válaszát azért még elkapom és akaratlanul is egy apró mosoly kúszik az arcomra. Ha megmondanám neki, hogy a háztársaimon és a professzorokon kívül senkinek nem jegyeztem meg a nevét, vajon hinne nekem? Nem mintha látásból nem ismerném az embereket - főleg azokat, akik gyógyíthatatlan feltűnési viszketegségben szenvednek és minden adandó alkalommal ki akarják kaparni egymás szemét -, egyszerűen csak senkivel nem vagyok olyan közeli viszonyban, hogy érdemes legyen megtanulnom, hogyan hívják. Inkább csak megrázom a fejem és elkapva Oakley pillantását örülök, hogy nem én vagyok a mai órán a célpontja, a szemmelverést pedig inkább a mardekárosainak tartogatja helyettem.

Mások példáját követve én is magam elé helyezem a dobozt, miközben érdeklődve hallgatom a feltett kérdéseket és a rájuk adott választ. És én még azt hittem, hogy minden fontos infó elhangzott már az óra elején.. Hát lehet, hogy nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, ezért talán jobb is, hogy csöndben maradtam. A hasznosabb dolgokat lejegyzetelem magamnak, más kérdésekre pedig csak hitetlenül húzom fel a szemöldököm, azon filozofálva, hogy a drágám tényleg ennyire naiv-e? Vagy a másik szimplán be akarja-e jelenteni, hogy mikor vonul el egy üres terembe szórakozni valakivel? Padtársam meglepettségére az óriásokkal kapcsolatban viszont sárga szórakozottság csillan a szememben. Na nem azért mert ki akarnám nevetni, távol álljon tőlem az ilyesmi, inkább azért mert egészen jól esik néha olyanokkal találkozni, akiknek nem megszokottak a varázsvilág dolgai. Érdekes ez a srác.

Amint megkapjuk a jelzést arra, hogy elkezdhetjük főzni a bájitalt, figyelmesen követem is azt amit csinál. Biztos vagyok benne, hogy alap esetben gyorsabban dolgozik, miattam viszont most sokkal lassabban csinálja, amiért hálás vagyok és ezért igyekszem is nem túlságosan hátráltatni őt. Bár maga a főzet tényleg nem nehéz, a korábbi teljesítményem miatt nem akarok kockáztatni, aminek következtében a szemem színe fokozatosan felveszi a hajam lila árnyalatát, ahogy egyre jobban koncentrálok.

A feladat elvégzése után elégedetten sóhajtok egyet. Mindent úgy csináltam, ahogy a mellettem ülő göndör mutatta - az ujjamat is csak egyszer vágtam meg, ami nagy szó! Miután megtöltöttük a fiolákat és is koccintásra emelek egy adagot.
- Slàinte! - mondom majd lehúzom a fiolányi macskagyökér-főzetet.
Ahogy megérzem az ananász ízét a számban, majd az alhasi fájdalmat, megnyugodva konstatálom, hogy tényleg nem rontottam el a feladatot és ezúttal tényleg tanultam valami hasznosat.

[- Köszönöm, Oakley professzor!]

Bájitaltan

2006.09.15.

  - Köszönöm, Oakley professzor!- tudom, hogy különösen buta kérdést sikerült feltennem, és könnyen lehet, hogy nem csak a saját évfolyamom, hanem az alattam és felettem lévők is rajtam fognak gúnyolódni. Lily egyszer kettesben biztosan megemlíti majd, hogy akár arra is rákérdezhettem volna, hogy tanári engedéllyel engedélyezett-e lefeküdni valakivel az iskola területén, az is hasonlóan ostoba lett volna. Bár legalább megtudtam, hogy önmagában nem küldenek büntetőmunkára, vagy írnak a szüleinknek, ha találnak egy ilyen bájitalt nálunk.

 Viszonozom Hazel mosolyát. Hálás vagyok neki, amiért támogat. Ha ő nincs itt, biztosan nem mertem volna eljönni sem erre a tanórára, felszólalni pedig aztán főleg nem. Ő és Ajax sokat segítenek benne, hogy ne érezzem magam kellemetlenül a témától, és ne jusson eszembe, hogy bármelyik csendes suttogás, vihogás a terem különböző pontjain nem nekem szól. Logikailag tudom, hogy nem is számít, mert gyerekes kinevetni vagy kigúnyolni másokat, de nélkülük biztosan nem tudnám ezt a gondolatot ráerőltetni az elmémre.

 Hazel következő kérdése meglep kicsit. Nem azért, mert azt gondolom, hogy bármi baj van például két fiú vagy két lány kapcsolatával, hanem mert aki ilyesmit kérdez, szinte biztos lehet benne, hogy céltáblát fest magára. Persze, a legrosszabb diákok már nagyrészt elmentek... akik maradtak, inkább éretlenek vagy buták, nem őszintén gonoszak.

 A bájital befejezése közben vetek egy pillantást a szemem sarkából Ajaxra. Van valami benne, ami kiemeli az évfolyamtársaink közül; talán a magassága, talán a gondolat, hogy jó érzés lehet megfogni a haját (soha nem merném megkérni, hogy engedje meg, bármilyen jóban vagyunk), talán hogy komolyabb és érettebb, mint a tizenhat évesek általában (az, hogy némelyik mardekáros fiú ötödévből egyidős velünk, teljesen hihetetlen számomra). És rengeteget utazik... biztosan volt már valakivel... elszakítom a tekintetem róla, és inkább a bájitalra koncentrálok.

 - Tessék... ja, persze... kóstoljuk meg együtt!- a mondat végén már Ajaxra nézek, aki talán zavarban van. Ettől én egy kicsit kevésbé vagyok zavarban, bár érzem, hogy a szívem egy kicsit gyorsabban ver, ahogy elkezdem bepalackozni a bájitalt. Valószínűleg nem azért, mert félek tőle, hogy fájni fog, egy párbaj előtt soha nem jut eszembe a lehetősége, hogy könnyen távozhatok nagyon csúnya sérülésekkel a porondról. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy kicsit azt kívánom, hogy ne is létezzen a téma... ugyanakkor máskor tudom, hogy nagyon is érdekel.

 Veszek egy hosszú levegőt. Ez egy később hasznos tudás lesz, ezután az óra után pedig visszatérhetünk az őszi erdő, őszi birtok megtekintéséhez, a sütőtökös süteményekhez, körömlakkokhoz, különböző elvarázsolt játékokhoz és viccekhez. Ahhoz a Roxforthoz, amit annyira megszerettem, amikor először láttam meg a tó túlpartjáról a sötétben, mielőtt csónakba szálltunk. Ezt az egészet úgysem csinálnám senkivel, akiben nem bízom meg, és nehéz elképzelni, hogy ki az, akiben ennyire megbíznék. Meg egyáltalán, hogy ki akarná, hogy megbízzak benne? Aki esetleg csinosnak lát, azok számára ott van a nálam csinosabb nővérem.

 Persze, nem fogok úgy tenni, mintha örökre egyedül maradnék. De kétlem, hogy ebben a tanévben lesz valakim. Nem tűnik lehetségesnek.

 - Santé!- a szín és az íz megvan, és ahogy megérzem az enyhe görcsöt, fájdalmat a hasamban, tudom, hogy működött. Azért így is mosolygok Hazelre, amikor elmúlik. Azt hiszem, ki lehet bírni, különösen azokhoz a dolgokhoz képest, amelyekről anyámnak köszönhetően jóval többet tudok fogamzásgátlás terén, mint szeretnék. Némelyik olyan, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy inkább soha többet nem lennék együtt senkivel... ez a bájital jóval kisebb ár ezért.

 Elrakom a bájitalokat, akár magamnak, akár egyszer valaki másnak kell majd. Van néhány fiú, akik tetszenek, úgyhogy soha nem lehet tudni. Ha tényleg nem árt, és megiszom az egyik buli előtt, talán eggyel kevesebb dologért aggódnék, és végül úgy döntenék, hogy bármennyire kívül esik a komfortzónámon, ténylegesen el is megyek. Azt bánom kissé például, hogy tavaly nem mentem el a Szellemszállásra. Talán idén... vagy jövőre.

[Vosst]

Bájitaltan

2006.09.15.

TW: homofóbia, káromkodás, a szokásos

  Egy átlagos ember megpróbálna úgy nézni Oakleyra, mintha megijedne, de a félelem a bűn jele, ezért is jár az összes le béka geci fehérzászlóval háborúba. Én viszont nem vagyok gyáva, és tudom, hogy a magabiztos, karakteres mosoly, amit felé villantok, amikor rám néz, meggyőzi róla, hogy nekem semmi közöm hozzá, hogy de Buzil és Tisha mit művelnek az asztal alatt. Azért a szemem sarkából ránézek Persiere, mert őt nem olyan könnyű átbaszni, mint Oakleyt.

 Összefonom az ujjaimat, és a másik irányba, Eliora nézek. Nem adja általában nyílt jelét annak, hogy szereti, amikor a köcsög bonik elleni háborúmat vívom, de azért remélem, hogy értékeli, mert ez a harc nagyobb mint én, a Grimmstarkok vagy akár Godric's Hollow. Ez a harc a függetlenségről szól, minden angol érdeke, mert ha a törpecsászár idevezette volna a katonáit, most mind meg lennék baszva. Kár is volt kisegíteni őket a krautok ellen. Meg is kérem majd Vosst, hogy egyszer járuljon elé a geci Maginotnak, akkor biztosan kapitulál azonnal, mint Dunkirknél anno (pardon moá, Le Dunquircoix).

 Pomm de Lys kérdésére majdnem mondok valamit, de visszafogom a röhögésem. Ő elég ártalmatlan, de Marquit felbaszni vele minden bizonnyal rossz döntés lenne - apám szerint a de Lys nők legyőzése a Grimmstark nők feladata (Aveline nem túlzottan aktív ebből a szempontból, mondjuk még csak negyedikes, szóval annyira nem tekinthető nőnek, de majd talán idén vagy jövőre ő is legyőzi a saját nemezisét Certamen Volantisban).

 Kurva jó vagyok bájitaltanból, úgyhogy könnyen megfőzöm a bájitalt. Még az sem igazán zavar meg, hogy felismerek egy tökéletes gambitot, amelyre Erzsébet királynő (az első, nem a mostani, bár talán az is), és az összes uralkodó, minden Tory és minden Whig, mindenki Londontól Doverig büszke lehetne. Az őseink mindig úgy tartották sakkban a szapora csigazabálókat, akik többször annyian voltak, mint mi, hogy viszályt szítottak köztük és a szomszédaik között. Igaz, amikor ki kellett állni, akkor megmutattuk Crecynél, Waterloonál, Trafalgarnál nekik, hogy szart érnek, de általában nem vesztegettük az angol vért arra, amire ott volt a német, a hollandus, a spanyol meg a többi. Így aztán, amikor Fletchling célba veszi Buzilt rövid lábaival, egymásnak ugrasztom őket, ahogy őseim ugrasztották egymásnak a békákat Fletcher oszmán-tatár őseivel. Felveszem a kanalat, a szárazat, az ócskábbat, és miközben a jobb kezemmel a bájitalt főzöm, a ballal mesterhajtóhoz méltón célba veszem Fletchert. Azután megfogok egy chipset, és megeszem.

 Tökéletes gambit. Azt fogja hinni, hogy Buzilusz a felelős. Még ha nem is ő a kapitány, talán megmondja neki, hogy ne vegyék be emiatt (ha a kapitány hallgat rá). Bónusz pont, ha a gall geci büntetőmunkára kerül Oakleynál. Én a világ legártatlanabb mosolyával nézem a bájitalom felszínét, csak a prefektusunk megjegyzésére hajolok hátra, hogy megszólítsam, közben rátenyerelve Mulciber vállára.

 - Láttad mit csinált ez a buzi, Perseus? Szerintem ne üresen lavorold le.- azt mondjuk nem tudom, mit kellene beletölteni, amiből tanulna. Talán pudingot. Angol pudingot. Yorkshire pudingot, ha már Oakley emlegette. Ha egyszer legyőzöm a de Lysket, talán erre lesznek ítéltetve a túlélőik. Brit baptizmus. Örökre elfelejtik, hogy a lábakat növesztett ebihalakat, vagy az eső elől menekülő csigákat kapkodják a földről és főzzék bele a ragujukba. Undorító népség.

 Warrington kérdése nagyon okos, és kíváncsi vagyok a válaszra. A lányoknak folyamatosan fáj a hasuk. Persze, én biztos megiszom mindig majd a sajátomat – érzem az illatán, hogy jó lett, és miután a szemem sarkából Eliora nézek, felhajtom az egyik fiola tartalmát. Tényleg eléggé fáj... de csak egy pillanatra. Veszek egy mély levegőt, és Hannira nézek. A péntek délután különösen jól áll neki, és a lelkesedés a téma iránt. A nem griffendéles lányok arckifejezése leginkább olyan, mintha legalábbis azt kérte volna valaki tőlük, hogy hagyják, hogy egy dementor vágja a hajukat.

 A szemem sarkából figyelem a kis trükköm eredményét, közben néha-néha mosolygok Oakley felé. Mert én ugyan nem csináltam semmi rosszat. Az a köcsög francia volt.

b I a s e s  &  b a b I e s
2006 • 09 • 15

to: e v e r y o n e

  Annyi minden történik, amire szívesen odafigyelne jobban, kezdve például azzal, hogy KitKat szénanáthát kapott mögötte, és hogy Oci ennek valamiért nem örült - nem mintha bárki örülne bárki más szénanáthájának, de hát sem szénát nem lát, sem nem tudta, hogy a fiúnak ilyen gondjai vannak.

    De annyi izgalmas kérdés hangzik el, hogy az előtte lévő pergamenre most firkálás helyett csak címszavakat tud leírni, mert Oakley professzor rögtön válaszolni kezd - pedig Hanni kíváncsi lenne még arra is, mit csinálnak a pad alatt a mardekáros fiúk. Vagy hogy érdeme-e kíváncsinak lenni rá...?

    Megáll egy pillanatra, pislog is kicsit míg elgondolkozik Elli'wen (az első javaslata rá, ha a barátnője egyszer Feanor jockot hozna egy mesélésbe, bár a kifejezés ki tudja, hol hallotta pontosan...?) válaszán - mert vajon arra gondolt, hogy meg lehetett mondani, mikor fejezték abba, vagyis be a szexelést?

    Ez egy érdekes dilemmának tűnik: vajon csak a csendből lehet rájönni? De mi van, ha valaki csendben szokott szexelni, mert mondjuk furának találja, ha hangos? Szerencsére Oci is kiegészíti a választ, és Oci ezekben mindig nagyon gyakorlatias és sokat tudó volt, így majd jól kikérdezi az óra után.

    Még egyszer megpislogja Lorítót, Bazsalikomot és akkor már a barátaikat is - Tisha például biztosan gyakorlati példával is szolgálna. Szóban. Vagy hogy mondják ezt - vagy megkérdezhetné még Eliot is, őt sokáig csak jelnyelven látta beszélni. Ha valaki tudja, hogy lehet némán szexelni, ő biztosan.

    Nem mintha ennek lenne most jelentősége - de Hanni szerint mindent érdemes volt megtudni, ami megtudható. Kezdve a vérfarkasok gyerekvállalási szokásaival, mert bár soha nem hívta el senki egyetlen randira sem, ha egyszer mégis megtörténne.. Ő szívesen elmenne egy vérfarkassal is.

    Valószínűleg ezért is osztotta a Süveg épp abba a házba a Hollóhát helyett, amelyikbe. Még csak nem is a bátorságért - hanem mert a fantáziája még Oakley professzor komoly és jelentőségteljes óráján is erre kalandozott.
 
   - Oh értem, köszönöm, Oakley professzor! - köszönte meg a választ, és csak egy egészen picit volt szomorú, mert már el is képzelte, hogy nyugtatná meg az egyelőre csak a fantáziájában létező vérfarkast, hogy minden rendben lesz, legyen hat gyerekük. Hat farkaskölykük.

    Biztos van erre valami szakkifejezés, és szerencsére lapult jónéhány egyelőre olvasatlan kötet a ládájában, amelyeknek nincs annyira szakköny-alakjuk, de azért elég részletesen beszámolnak a fontos részletekről. és el ne felejtse megkérdezni Hazelt, hogy segít-e neki az egyik könyvtokja szabásmintájával..

    De ha már szakkifejezések, azt is szívesen megkérdezni Oakley professzortól, hogy akkor mi történt Bill Weasleyvel, amiről csak messziről hallott, de akit Appával úgy ismertek meg, hogy egyszer eljöttek a feleségével és a gyerekeikkel Cindermoorba. Mármint Mrs. Weasleyvel. Egy Mrs. Weasleyvel, mert volt belőlük néhány.

    Alaposabb kutatást kell tartania a Könyvtárban, ha ezúttal sikerül elkerülnie Madam Czvikker haragját, bár Mr. Orlyk nem volt annyira fenyegető - és talán szerezni tud egy engedélyt is a különösen fontos kutatásához. Mint fellow nem egészen ember, mindenre kíváncsi volt, ami másokkal kötötte össze.

    - Oh, a mágusok nem abortusznak hívják? Magzat felhajtásnak? Vagy elhajtásnak? Itt ugye nem kötőtűkkel csináltak korábban?  - suttogja ijedten fintorogva a mellette ülőknek, aztán inkább megkeresi a kedvenc kését a szeleteléshez.

    Ezt a különösen lábborzongató dolgot véletlenül tudta meg tavaly pont egy olyan könyvből, amit Binns órájára olvasott - és amire nagyon jó beadandót írt, olyat, amitől az embernek nem a háta borsózik, hanem a lába is. Ez valószínűleg nem sikerült, mert Binns professzor már nem borzongott sehogy, de azért..

    Azért Hanni nagyon is lábborzongott néhány történelmi tényen, közvetlenül azelőtt, hogy nagyon kíváncsi lett rá, hogy vajon miért tettek ilyesmit az emberek. Vígan szeletel, hasogat, vág, ken, és csak néhány aggódó pillantást kockáztat meg KitKat felé, mert a fiú mintha kicsit díszorientált lenne.

    Vagy dezorientált? Ez a nyelvtani mókuskerék aztán elvezeti olyan messzeségekbe, ahonnan korábban a Messziást várta volna - és le is köti a figyelmét a bájital elkészítésének idejére. Csak arra figyel fel, hogy Lori nézi, neki visszainteget, hátha jobb kedve lesz tőle.

    - Híg...? - szemlélte meg KitKat bájitalát, és megpróbálta visszafogni a kuncogást, amitől az arca rögtön a boldog paradicsom árnyaltát vette fel, ő meg a tankönyvet, hátha akkor Oakley professzor nem látja meg és nem kérdezi meg, hogy mi ilyen vicces.

    Megpróbál átcsempészni a fiúnak egy fiolával a sajátjából, mielőtt elbuknak - illetve talán inkább le, de végül sajnos ugyanaz lenne a végeredmény. Kicsit ügyetlenül belecsíp a saját combjába - gondosan ügyelve az alanyra a mondatban - hátha akkor nem bukik ki belőle épp KitKat előtt, amire gondol most.

    - Az enyém nem híg.. lehet, hogy elég vizet ivott. De azt hallottam, az ananászié segít az ízén.. - és még akkor is könnyes szemmel, a száját harapdálva próbál nem nevetni, mikor Oakley professzor végül elengedi őket.
    

[- Anyukádnak szerintem igaza van... este végigmehetnénk az évfolyamon, szerintem bárkinél meg tudjuk tippelni.]

Bájitaltan

2006.09.15.

TW: szexuális témák, káromkodás

   - Anyukádnak szerintem igaza van... este végigmehetnénk az évfolyamon, szerintem bárkinél meg tudjuk tippelni.- az utolsó mondatot már nem csak Octavia, hanem Hanni felé is intézem. Egészen szórakoztató ivós vagy drazsés játék lehet. Könnyű megmondani, hogy kinek van, de nem jó, kinek van és jó, kinek nincs és nem is szeretne, és a legkönnyebb talán azt megmondani, hogy ki az, aki nagyon szeretne, de nincs neki.

 Csendben tudomásul veszem, hogy kénytelen vagyok előre gondolkodni, ha egyszer úgy döntök, hogy szexelni fogok valakivel. Jobb lett volna persze egy utólagos bájital, de gondolom, ez is olyan, mint egy csomó más védelmi módszer: egy térdvédő kevesebb fájdalommal és vérrel jár, mint utólag egy tapasz. Csak ebben az esetben nem a térdem horzsolódna le, hanem kinőne belőlem egy szörny, ami felzabálná belülről a testemet és a lelkemet – ha a számon jönne ki, leszakítaná a fejemet, kitépné a hasfalamat, vagy csak szétrobbantana, talán nem is bánnék ily halált, de az a módszer, amivel megszületnek, túl megalázó és undorító.

 Csak egy rövid pillantással nyugtázom, hogy Huszonöt gól mit szórakozik előbb Basilelel, azután Lorian Feketekutya Tejfellel, és ahogy nézem őket, valahogy nem tudom elképzelni, hogy bármelyikükkel át akarnék menni egy ilyen dolgon. Még Basilelel sem, hiába kedvelem nagyon, meg tartom jóval kevésbé gáznak, mint a legtöbb fiút az évfolyamon. Talán tényleg felfelé kéne nézelődnöm, bár a hatodéves és hetedéves fiúk kussolnak, Orlando Bloom pedig nincs a teremben. Pedig ő jól néz ki Keira Knightley mellett (Keira Knightley egyedül is jól néz ki, Orlando Bloom főleg akkor, ha vele van, és nincs rajta hülye szőke paróka).

 Hanni kérdésére csak pislogok. Abortusz. Több filmben is hallottam ezt a kifejezést, de nem egészen vagyok tisztában a részletekkel, csak hogy valaki terhes, aztán már nem az, és egy csomó ember dühös miatta. Azt nem egészen értem... nem is tudom, mit válaszoljak, úgyhogy hálás vagyok Locket kérdéséért, amely eltereli ezt a témát.

 - Szerintem ilyennek kell lennie.- először nem értem, hogy Hanni miért derül annyira Locket kérdésén, azután, amikor rájövök, és eszembe jut az az élmény, amikor Maeglinen kerestem két hónapja az eltűnt (valójában az ágy alá rúgott) pénzes ládámat, és kopogás nélkül rárúgtam az ajtót, elfintorodok. Ahogy a bájitalra nézek, nem biztos, hogy szívesen meginnám, bár ez legalább más színű, és mivel én főztem, tudom, hogy mi van benne... a fiúk viszont tényleg undorítóak.

 Persze, nem vagyunk túl gazdagon ellátva érett fiúkkal, különösen ha összehasonlítjuk a lányokkal. Hanniban van valami, amitől az ember lánya akkor is kissé éhes lesz, ha a legjobb barátja, amikor hosszabb ideig a bőrére néz, vagy beszívja az illatát – és nem a véla mágia az, mert én lány vagyok, rám nem hat... elvileg. Hacsak nem befolyásolja az a rengeteg fiútestvér valahogy. Lark olyan, mint egy tragikus sorsú vámpírhercegnő, akinek szüksége van néhány korty vérre, egyenesen a vénákból, hogy szabad legyen a tornyából, bár nem tudom, hogy meg merne-e harapni. Oci olyan, mint egy lovag, talán azért van itt, hogy legyőzze végre a Trófeaterem Démonát, és Norrist, sátáni hitvesét... mindig nagyon szépnek találtam a haját. Theresa is feltűnően csinos most, hogy nem haldoklik, mint tavaly év végén, amikor együtt menekültünk, bár azt hiszem, az is jól állt neki, amikor nagyon sápadt volt. De persze ott van a két de Lys lány, akikkel mindig szerettem volna közeli barát lenni, és egy csomóan biztosan szerelmesek beléjük. Vagy Cissa... egyszer álmodtam azt, hogy egy arénában harcolunk olyan páncélokban, mint ami abban a Pepsi reklámban van, kiütöttem a kardját a kezéből, de utána elvette a szigonyomat, becsavart a hálómba, és elkezdett fojtogatni... vajon tényleg olyan erős fogása van? És persze, én is csinos vagyok, a magam módján... mint egy fekete leopárd, amely arra vár, hogy valaki nyitva felejtse az ablakát, elaludjon, ő pedig beosonjon, és egy hang nélkül kirángassa az ablakon.

 A kezemre csöppenő forró bájital hatására felszisszenek, és leveszem a tekintetem Cissáról, és abbahagyom azokat a gondolatokat, hogy ha jobban használnám a Retarius fegyverzetet, vajon le tudnám-e rángatni a hálóval a páncélt a mellkasáról, hogy a trident jobban utat találjon a szívéhez. Ahogy a számhoz emelem az égett végtagot, megállapítom, hogy nagyon forró az a csepp, de olyan íze van, mint lennie kell.

 Octavia kérdése esetén figyelek a válaszra. A hülye fiúknak ez nyilván nem okoz problémát, de idén már elég sokszor fáj a hasam, úgyhogy mindenképpen fontos, hogy tudjam, nem vackot ittam, és csak véletlenül fáj a hasam... bár lehet, hogy kevésbé fontos. Nem tudom elképzelni, hogy bármelyik fiúnak hagynám... ugh... ha azt mondanék mondjuk, hogy muszáj egynek, különben Frics levágja mindenki hüvelykujját, kit választanék? Hát, egyszer kipróbáltam tavaly ősszel egy napi kihívás keretében, négy ujjal is egészen sok dolgot lehet csinálni.

 Végül rászánom magam, és megiszom a bájitalt... ami fáj, bár nem annyira, mint egy gurkó. De azért fáj. Az íze mondjuk nem borzalmas.

 - Ez egy nagyon fura óra volt...- az egész téma olyan fura eleve. Bár azt nem állítom, hogy nem érdekel a téma, néhányan nagyon csinosnak tűnnek a tanterem félhomályában (most éppen csak lányokat tudnék példának mondani, de Orlando Bloom paróka nélkül, Keira Knightleyval nincs itt velünk).

[- Hamisítani még olcsóbb a bájitalt, mint helyesen megcsinálni, Mr. Donne. Ha valaki kicseréli az összetevőket valami olcsóbbra, vagy kihagy belőle, néhány knútért össze tud rakni valamit, ami ezt a színt veszi fel.]

Bájitaltan
Nyílt óra - V., VI. és VII. évfolyam

2006. szeptember 15. (Péntek), 4:00 p.m. - 5:00 p.m.

  Érzem, hogy ez az óra nem fog olyan könnyen véget érni, ahogy az ötödéves fiúk felé nézek. Büszke vagyok Czernyre, amiért tudom, hogy próbál rendet tartani, de attól tartok, hogy az olyan feladat abban az évfolyamban, mint léket kapott hajóból kanállal merni a vizet. Ha valaki képes rá, ő az, de nem hiszem, hogy bárki képes rá. Megpróbálok inkább az órára figyelni, és ignorálni az összes apróságot, beszélgetést, még azokat is, amelyek elég hosszúak és hangosak hozzá, hogy normál órán pontot vonjak le értük.

 - Hamisítani még olcsóbb a bájitalt, mint helyesen megcsinálni, Mr. Donne. Ha valaki kicseréli az összetevőket valami olcsóbbra, vagy kihagy belőle, néhány knútért össze tud rakni valamit, ami ezt a színt veszi fel.- szerencsére nem lehet minden jelet reprodukálni, és vannak olyan neves bájitalkészítők és üzletek, ahol az ember nem igazán kell, hogy silány minőségre, hamisítványra számítson. Egy házaló persze jóval olcsóbban ad el mindent. Azt hiszem, a boszorkányok és varázslók nagyobb része főleg azt tanulja meg az órámon felnőtt korára, hogy hogyan ne vegyen meg szemetet a Zsebkosz közben, mert a harmadába kerül, mint harminc méterrel arrébb.

 A Ms. Baird kérdésére feltámadó suttogást azzal a pillantással igyekszem szétoszlatni, amelyet sikerült begyakorolnom már az első itt töltött évem alatt. Tudom, hogy rengeteg tanóra katasztrófába torkollik rossz pedagógusokkal, bármilyen sokat tudnak a témájukról. Azt pedig nem fogom hagyni, hogy azok a diákok, akik semmire nem fogják vinni, visszahúzzák az olyan szép reményű társaikat, mint Ms. Baird.

 - Ez a bájital tökéletesen alkalmas azonos nemű párok számára is, igen. Természetesen ott inkább a fertőzések megelőzésére szolgál.- tudom, hogy sokan azok közül, akiket nem fenyeget a teherbe esés, mellőznek bármilyen bájitalt, főleg mert sajnálják rá a pénzt és feleslegesnek érzik. Általában ők szokták tovább adni az összes olyan betegséget, amivel azután nem mernek elmenni Pommfreyhoz.

 Ms. Warrington kérdése lenyűgöz, mert látszólag azonnal megtalálta a bájital egyik legnagyobb gyenge pontját. Nem tudom, hogy azért, mert esetleg már hallott róla korábban, vagy egyszerűen csak ennyire gyors és pragmatikus a gondolkodása, de nem fogok rákérdezni. Bármi is az oka, a kérdése nagyon okos.

  - Ebben az esetben sajnos csak a többi leírt hatásra, például az ízre támaszkodhatunk, Ms. Warrington. Elkerülő megoldásként ebben az esetben a legjobb, ha a partner is fogyaszt egy bájitalt. Ha ez probléma krónikus, természetesen léteznek más, gyógyítóval felirattatható készítmények.- azok között a diákok között, akiken rajta tartom a szemem az évfolyamból a saját házam tanulói közül, mint valakikre, akikre megéri figyelni és támogatni őket, Ms. Warrington és a mellette ülő Hanni Haeni határozottan azok között vannak, akiknek nagyobb figyelmet szentelek. Kevés boszorkány és varázsló viszi sajnos igazán valamire, de bennük látom rá a potenciált.

 A saját házamba járó fiúknál valami mást látok.

 Vetek egy pillantást Fletcher felé, elkapom a mozdulatából, hogy talán belerúgott de Lys székébe, amiért talán nehéz is hibáztatni, mert teljes mértékben meg tudom érteni, hogy ő és az évfolyamtársai ezt váltják ki másokból. Csak egy pillantást vetek feléjük a szemem sarkából, és úgy döntök, hogy nem veszem észre – ellentétben a fiú válaszával, azután az azonosítatlan eredetű kanállal, aminek eredetét Grimmstark mosolya kicsit sem ügyesen rejti el. Kinyitom a szám, azután lehunyom a szemem inkább egy pillanatra, és veszek egy mély levegőt, miközben elszámolok magamban ötig. Fogalmam sincs, miért hittem, hogy ez egy jobb, nyugodtabb év lesz, mint a tavalyi.

 - Mr. de Lys... Mr. Grimmstark... óra után maradjanak itt néhány percre, kérem, amíg megbeszéljük a délutáni programjukat! Remélem, egyiküknek sincs arachnofóbiája... szeretne valaki csatlakozni hozzájuk? A vadőrünk bizonyára szívesen látja a segítő kezeket, bár kesztyűt talán nem fog tudni mindenkinek biztosítani.- a tekintetem egy hangosan vihogó hetedéves griffendéles fiúra irányítom, aki rögtön csendben marad. Nem tudom, hogy Hagrid hány gyerekre számít a pókgyűjtéshez, de a türelmem végére értem ezen a héten, úgyhogy potenciálisan nosztalgiázhat abból az időszakból, amikor még tanított, mert ha húsz diákot kell leküldenem, húsz diákot fogok leküldeni büntetőmunkára. Szerencsére az óra hátralevő részében a legtöbben úgy döntenek, hogy inkább nem óriáspókokkal töltenék a hétvégéjüket.

 Azt azért örömmel látom, hogy néhány kivételtől eltekintve mindenki sikeresen megfőzte a bájitalt. Nem is igazán vártam mást (azoknak az esetében, akik nem tudták megfőzni, pedig nem is vártam többet).

 - Nagyon köszönöm mindenkinek az aktív és konstruktív részvételt! Kérdés esetén nyugodtan keressenek engem vagy bármelyik professzorukat bizalommal! Kellemes hétvégét kívánok annak, akinek ez most, az óra végével elkezdődik... Önök pedig menjenek le Mr. Hagrid kunyhójába, és mondják meg neki, hogy én küldtem Önöket, és este nyolcig szabad kezet kap Önök felett.- azt nem teszem hozzá, hogy ha hétfőn megtudom, hogy nem jelentkeztek, a hónap hátralevő részét fogják a vadőr segédjeiként tölteni. Remélhetőleg ennyire nem néznek amatőrnek, az pedig egészen biztos, hogy nem fogom lekísérni őket személyesen.

- Köszönöm mindenki részvételét, és elnézést a csúszásért! A helyszín szabad.

Pontok: +5 pont/reag

Griffendél: +40
Mardekár: +50
Hollóhát: +25
Hugrabug: +50