[Címzett:]

Címzett: Orion
Feladó: Revanche
Dátum: 2006. 08. xx
Nyelv: japán és német vegyesen

(....a lap eleje olvashatatlan)

...örülök neki, hogy itt maradsz mégis. Nem hiszem, hogy írtam neked valamikoris levelet, mert ott voltál mindig a szomszéd szobában. És azt mondtad, hogy olyan csúnya a kézírásom, hogy ezért bukott el Mandzsuoko. Szerinted van valaki, aki érti rajtam kívül, mikor ezt mondod? Nem számít sokat, de nekem igen, én kíváncsi vagyok. Azért mondod ezt, mert jelent neked valamit? Korábban nem kérdeztem meg, most megkérdeztem. Most nem mondhatod, hogy idegesítő a légzésem, vagy ahogy pislogok, mert most nem veszek levegőt és nem pislogok. Most csak rád figyelek ebben a levélben.

Tudom, hogy nincs szükséged erre a levélre, és nélkülem fogod eldönteni az egészet, de most nem tehetsz mást, amíg ezt olvasod, minthogy figyelsz rám. Azt mondod, hogy Halt die Fresse, meg hogy úgy beszélek németül, mint egy lengyel. Te emlékszel rá, hogy beszélnek a lengyelek és a németek? Te szeretsz emlékezni arra, amit megtudtunk? Te nem félsz tőle, mit gondolnak rólunk és a családnevünkről? Nem, azt hiszem, igazából te nem, mert te sosem szégyelltél semmit az egészből. Te oda fogod írni az ajtóra három nyelven, és azt fogod mondani, hogy 'ezek a fogyasztói társadalomban elkényelmesedett angolok csak a hülye nyelvükön értenek, tessék, egy kis kultúra'. Én röfögni fogok, te pedig helytelenítően nézel - de én tudom, hogy miről van szó igazából.

Hogy amikor azt mondtam, ide akarok költözni Siennával, akkor nem mondtad, hogy nyaljak fahéjat - bár még most sem tudom biztosan, mit akartál ezzel mondani, és sosem jegyezted meg elég jól a popkultúra kifejezéseit, akkor sem, ha mikor ezt ki is mondtam, megdobtál a tantóddal. Egyébként nálam van, szívesen. Tehát amikor azt mondtam, hogy jönni akarok - akkor te is jönni akartál, és nem azért, mert a Minisztérium azt mondta, vagy mert az szüleink azt mondták. Jönni akartál velem, te, Orin Morgenstern, hogy kiírd az ajtóra a nevünket, és megdobd a tantóddal azt, aki elég közel jön, hogy elolvassa.

Én nem akarom, hogy Kami legyél. Te az akarsz lenni, és nem fog érdekelni a véleményem, ezt mindig elmondtad: hogy mi jár annak, aki gyenge, buta, aki lemarad, az kimarad. Hogy minket senki sem szeret igazán, ezért nekünk többet, jobban, gyorsabban kell teljesítenünk, mert mindenki ismeri a családunkat. Hogy mindenki gyűlöl minket, mert azt hiszik, hogy az összes undorító szar után még halálfalók is voltunk, a szüleink azok voltak, pedig nem is tudják, hogy nem vagyunk teljes testvérek. És igazad van, Orin, a rossz dolgokban mindig igazad van, de közben..

Te is tudod, hogy nem utál minket mindenki. Azok nem, akik ismernek, akkor sem, ha tudják, hogy kik vagyunk és miért ez a nevünk. Még akkor sem, ha mindenkivel összevesztél, mindenkit megfenyegettél. A világ nem olyan szar hely, mint ahogy gondolod, Orin. És nagyon örülök, hogy hiszel benne egy egészen kicsit. Máskülönnben nem költöztél volna velünk a kollégiumba. Ne küldj nekem vissza olyat, hogy öljem meg magam, meg te fogsz, ha hazaérsz, nálam van a tantód. Nehogy baja legyen.

Visszaadom szeptemberben.

A nemsokára megint lakótársad:
Revanche

[Címzett:]

Címzett: Hagen Romanov
Feladó: Revan Morgenstern
Dátum: 2005. 12. 12.
Nyelv: angol

Tisztelt Mr. Romanov Professzor,

Ezt a levelet nem Orin, a nővérem miatt írom, hanem mert arra szeretném kérni, hogy rólam is vegye le a minisztériumi rúnákat. Nem tudom, hogy látta-e az aktámat, mert nem bánom, ha igen, ön egy medimágus, akinek a családunk többet köszönhet, mint azt le lehetne írni ebben a levélben, én pedig megbízom önben. Kérem, hogy az én nyomjeleimmel és rúnáimmal is járjon el úgy, mint Orin és a többi testvérem esetében: augusztusban betöltöttem a 17. évemet, és úgy döntöttem, nem szeretnék részt venni több kísérletben.

Tudom, hogy alig váltottunk pár szót, és hogy talán nincs oka úgy megbízni bennem, ahogy nekem önben - talán attól fél, hogy bántani fogok valakit, mert engem nem ismer, Orint pedig igen. Ha olvasta az aktámat, akkor tudja azt is, hogy mi történt, amikor csak tíz éves voltam, erre sok minisztériumi dolgozó emlékeztetett az évek alatt. Nem azért fordulok önhöz, mert kiváló medimágus, vagy mert a nővérem méltatta a képességeit. Ezt kérem, ne mondja vissza neki.

Azért önnek írok erről, mert ön tudja, hogy milyen a helyzetünk. Nem hiszem, hogy egy medimágusnak van értelme hazudni bármiben. És ön nem csak egy medimágus, ön pontosan tudja, milyen itt és így élni, hogy mindig gyanúsak leszünk, mindegy, mit teszünk. És hogy hasznosnak kell lenni, és ennek nincs igazán vége. Én nem haragszom ezért azokra, akik ezekről a nyomjelekről és rúnákról döntöttek, de nem szeretném tovább viselni őket. Szeretnék bízni benne, hogy az én történetem olyan, mint az öné, és hogy a történetek, amelyeket senki nem akart elmesélni, valahol boldog véget érhetnek.

Nem tudom, a nővérem mennyit beszélt erről önnel, talán nem is akarta felhozni soha, mert egyikünk sem szeret erről beszélni igazán. Az apánk ismerte az ön apját, és azt is tudom, hogy egy időben gondolkozott rajta, hogy szorosabbra fűzze a barátságot, de ez megszakadt, talán mert nagyon más elképzeléseik voltak. Nem tudom, hogy ez jelent-e bármit azon kívül, hogy ami rossz és aljas létezik a világban, az megtalálja egymást. Ezért is kérem, hogy segítsen kilépni ebből, elküldöm önnek az összes tanulmányi eredményemet igazoló lapot, bár ezeket talán ön is meg tudja nézni az iskolában.. Vagy bármilyen tanú beszámolóját, Oakley professzor biztosított a támogatásáról.. Bármilyen dokumentumot, ami segít önnek a döntésben, a rendelkezésére bocsájtok.

Várom mielőbbi válaszát,
Revan Morgenstern

[Címzett:]

Címzett: Lathan J. Quinton
Feladó: Revan Morgenstern
Dátum: 2006. 01. 22.
Nyelv: angol

Tisztelt Mr. Quinton,

Nem akartam elmenni búcsú nélkül. Tudom, hogy ez egy szabálytalan levél, és hogy talán nem is fog eljutni önhöz, vagy hogy nem akarja majd elolvasni, amit megértek, de.. Ha mégis olvassa, szerettem volna, ha tudja, hogy nem haragszom önre, nem ez a távozásom oka. Nem is a fia, bár Orinnak igaza van, tényleg nem volt mindig könnyű együtt dolgozni vele, de ezt nélkülem és a levelem nélkül is tudja. Nehezen tudom összeszedni a gondolataimat, ez már a hetedik levél, amit megírtam és talán ez lesz az is, amit elküldtem önnek.

Mikor megismertem, tartottam öntől és a kedvességétől - nem szoktam meg, hogy az angol felnőttek úgy beszéljenek velem és velünk, mintha olyanok lennénk, mint ők. Tudom, hogy mugliszületésűeket bújtatott a háborúban, így érti, mire gondolok, mikor azt mondom, hogy nem szívesen láttak minket emberként, talán nem is egészen voltunk azok abban az értelemben, ahogy ők gondolták. Nekem akkor természetes volt, hogy félnek tőlem, hogy nem mondják ki szívesen a nevem, természetes volt, mert így szoktuk meg. És ön kedves volt velem, bemutatkozott, megmutatta a dolgozószobáját, az egész osztályt, és akkor úgy éreztem, hogy én is egy ember vagyok, akivel most beszélgetnek valami nagyszerű dologról.

Nem azért döntöttem úgy, hogy kilépek a programból, mert jobban esik így hívni, és tudom, hogy nem ön akarta ezt az egészet, nem ön félt tőle, hogy bántani fogunk valakit a képességeinkkel - nem azért, mert megutáltam önt, vagy máshogy látnám. Az évek alatt a program olyan volt, mint egy biztonságos doboz, aminek a fedele alatt bármi lehet, és én is bármi lehetek. De mostanra.. azt hiszem, mondhatjuk, hogy kinőttem ezt a dobozt, és szeretném látni, mi van ezen kívül. Remélem, hogy utánam már nem jön senki, nem azért, mert én rossz emlékekkel hagyom itt - és nem azért, mert el akarnám fordítani a fejem, ha egyszer újra találkozunk. De nem hiszem, hogy valótlant állítanék, ha azt mondom, hogy a kísérleteik már nem csak a biztonságról vagy a szükséges megfigyelésekről szóltak.

Talán mégis félt tőlem és Orintól, talán ez a természet rendje. Hogy ösztönösen félünk attól, ami bár kedves, bár viszonozza a mosolyunkat, bármikor képes lenne megölni minket: nem haragszom önre, ha így lenne. Ön mindig udvarias volt velem, mindig figyelt rá, ha azt mondtam, hogy valami fájdalmat okoz - és azt is tudom, hogy nem mindenről ön döntött, akkor talán másként döntött volna. Nehéz elmennem most, mert megszoktam ezt, és megszoktam, hogy én ez vagyok. A társuk, a kísérleti állatuk. Néha kicsit mindkettő.

Szeretnék én is ember lenni, megtudni, milyen igazán felelősnek lenni a tetteimért. Sosem fogom elfelejteni, amit öntől tanultam, és remélem, ön is úgy emlékszik majd rám, mint aki több volt, mint az egyik kötelező kísérleti alany. Remélem, hogy nem haragszik rám, remélem, hogy találkozunk még. Remélem, hogy büszke lesz rám.

Köszönök mindent!
Revan Morgenstern

[Címzett:]

Címzett: Egy halott néni
Feladó: Berlin?
Dátum: 1999. 12. 31.
Nyelv: német
Figyelmeztetés: 18+

(...a lap első felét harapásnyomok miatt nem lehet elolvasni)

és a konyhában voltunk. közelebb jöttél ,és közelebb jöttél és ott voltunk akkor. a konyhában ketten. nem mondtam hogy állj meg pedig gondoltam rá. azt mondják hogy nem volt más választásom, pedig volt. most azt hiszem hogy volt. olyan furcsák a vesszők nem? és az írásjelek most hogy belegondolok. nem tudom, miért írok neked, ez az év utolsó napja. ilyenkor minden véget ér ugye, hogy kezdődhessen az új év.

de te meghaltál, mert megöltelek. és azt mondták, hogy muszáj volt, nem volt más választásom ezt mondták sokszor és sokszorminden nap gondolok rá, mert volt, a másik választás az volt, hogy hagyom, hogy te bánts engem. lehet hogy te nem öltél volna meg engem. vagy ha megöltél volna, te is gondoltál volna-e arra-e, hogy meg akartad tenni? vagy ez olyan dolog amit csak én éreztem? nem akarom megírni ezt a levelet mert nem tudom elküldeni senkinek, de talán akkor nem fogok rád gondolni minden nap az új évben is. most már vannak barátaim, iskolás vagyok, és ami nyáron történt, az a régi évhez tartozik.

de mégis látlak néha. nem téged, mert téged nem ismertelek, hanem hogy a bőröd színe olyan, mint a hideg gyurma, ültem ott a konyhában a szőnyegen, és néztelek téged, és már nem pislogtál, nézted csak a plafont. olyan sokáig ültünk ott, hogy elkezdtem beszélni hozzád. túl természetes volt, mintha mindig én lettem volna az. mintha én feküdtem volna a szőnyegen is és én beszéltem volna hozzám. úgy hívtam, hogy Berlin, de én voltam az.

mindig itt volt velem. néha érzem közel, néha pedig távol. hogy igazából az ember teste táplálék, hogy nincs más íze, mint az állatnak, hogy végül mi vadászok vagyunk és hogy az a mondás, hogy az ember embernek farkasa, nem azt jelenti, amit a felnőttek mondanak. és hogy pont olyan ízed volt, mint az ennivalónak.

de te nem fogsz válaszolni erre a levélre. mert megöltelek.

sokáig fájt vajon, tudtad még, hogy én voltam az? azt gondoltad, amit a felnőttek körülöttünk, hogy benzaiten én vagyok és hogy a Kamik nem emberek ezért nem is viselkednek úgy? és azért haragudtál rám mert nem olyan voltam, mint amit az apukám megígért? nem hívom így, csak most. mert elment és otthagyott minket, és Orin azt mondta, hogy nem is jön vissza többet. talán Orin is megölt volna, ha őt akarod bántani.

de én bántani akartalak, mikor megláttam, mit akarsz. szét akartalak tépni, azt akartam, hogy hosszú ideig és sokáig fájjon, mint amikor befogod az orrod és kipróbálod meddig tudod levegő nélkül kibírni. én nagyon sokáig tudom levegő nélkül. örökre, mint a mesékben. akkor is meg tudtalak volna ölni, ha nincs ott az a kés. attól félek néha, hogy azt jobban szerettem volna. mert élveztem, miközben csináltam, és láttam, hogy te is tudod, hogy nem tudsz többet megmenekülni. hogy meg foglak ölni és meg foglak enni és nincs tovább.

de nem voltam ott a temetéseden. azt hiszem, nem voltak sokan. tőlem pedig féltek volna és én is szoktam tőlem félni néha. Agnes, a medimágusom azt mondja, hogy önvédelem volt és bántottál. hogy ne haragudjak rád mert az csak rossz nekem. de Agnes nem tudja, te pedig tudod, hogy ott ültünk sokáig és beszéltem hozzád. mintha barátok lennénk, pedig bántani akartál.

azt akartam írni hogy nem akartalak megölni és sajnálom. de nem sajnálom, mert ha nem öltelek volna meg, te megöltél volna engem. és lehet, hogy sokkal jobb lett volna, mert én itt maradtam és itt maradt Berlin is. de én nem akarok olyan lenni, mint te és nem akarok olyan lenni amilyen én vagyok. el fogom tenni ezt a levelet és mindig megnézem majd, ha félni kezdek. hogy emlékezzek rá, hogy most már vannak barátaim és hogy mindig dönthetek máshogy.

ne gyere vissza, ne bántsd a barátaimat.

akkor megint meg foglak ölni és megint meg foglak enni.

[Címzett:]

Címzett: Dargan sensei
Feladó: Revanna-Cynthia Morgenstern
Dátum: 2003. nyár
Nyelv: japán

Tisztelt Dargan sensei,

Elnézést szeretnék kérni azért, ami az edzésen történt. Nem akartam eltörni a shinait, és Orin sem a sajátját - tudom, hogy ő még ott bocsánatot kért Ishida senseitől is, amíg a sarokban álltam. Emlékszem, hogy Ishida sensei azt mondta, erre semmi szükség, de nem miatta tettem, ő mindig igazságos volt mindkettőnkkel, jobban is, mint ahogy a mai után megérdemelnénk. Tudod, amikor otthon éltünk.. bár ez nem igaz, most is otthon élünk, most élünk csak igazán otthon. De régen ez egészen más volt Orinnal és velem.

Kitagawa sensei azt vallotta, hogy a harc művészet, de a győzelem a célja, ahogy az életnek is. Kitagawa senseit elutasította a családja, ahogy ő elutasította az elveiket, és mindig dühös volt ránk, ha nem törtük el a fegyvereinket, mert úgy gondolta, nem akarjuk eléggé az életet, nem akarjuk eléggé a túlélést, ezzel pedig szégyent hozunk rá. Azt hiszem, az, ahogy Orinnal harcoltunk, ebből fakadhat, és már nem is igazán a művészetről vagy annak céljáról szól, de nem lett volna szabad átadnunk magunkat ennek az érzésnek.

Tudom, hogy az emberek tartanak tőle, hogy rosszak vagyunk, vagy hogy egyszer meggondoljuk magunkat és megtámadunk majd valakit - és megértem, hogy nem láthatnak a fejünkbe, nem érthetik, hogy nem jelentünk veszélyt rájuk. A veszély megléte csak önmagában ok az intelemre, Ishida senseinek pedig igaza van, mikor azt mondja, hogy a fegyelem elengedhetetlen erény. Nagyon szeretném, ha fegyelmezettebb lehetnék, és akkor nem történt volna az sem, amiért írok neked.

Kérlek ne haragudj, hogy így írok neked. Nagyon csodállak és azt, amit túléltél. Nem Ishida senseitől tudom, Freya mesélte el, hogy éltétek túl a Tiltott Rengeteget. Biztosan rengeteg fegyelemre volt szükségetek, míg menekültetek a halálfalók elől - azt is elmesélte, hogy meghalt az a fiú, aki megpróbált feltartóztatni titeket, és hogy az a két férfi is, aki utolért később. Nem hiszem, hogy ezt ki tudnám mondani hangosan, és nem is tudom, tudnék-e válaszolni, ha te mondanád ki. A fegyelem talán még a fél erénynél is több.. Az áll közöttünk és a káosz között.

Ígérem, hogy többet nem fordul elő az, ami az edzésen. Még egyszer szeretnék elnézést kérni, és nagyon fogok igyekezni, hogy megfeleljek annak a bizalomnak, amit te és Ishida sensei helyeztetek belénk Orinnal.

Tisztelettel,
Revanna-Cynthia Morgenstern

[Címzett:]

Címzett: Oakley professzor
Feladó: R. Morgenstern
Dátum: 2005. augusztus 6.
Nyelv: német, pár angol kifejezés

Tisztelt Oakley professzor,

Arra kért, hogy referáljak önnek a pályaválasztási tanácsadáson elhangzottak alapján. Talán nem így értettem, hogy írjak is önnek egy levelet, de Lutece professzor tanácsa alapján úgy tűnt, hogy.. talán örülne neki. Ön ismerte az apánkat még diákként, emlékszik rá, milyen ember volt, mielőtt hinni kezdett valamiben, ami idegen ebben az országban. Orin és én.. emlékeztetjük rá? Ő is kételkedett a döntéseiben akkor még, vagy ahogy ön, mindig tudta, mit szeretne tenni, hová szeretne eljutni?

Nemsokára felnőtt leszek. Ő szerencsére nincs itt, hogy kifejezze a véleményét, de ön itt van - ha olyanok lennénk, Orin és én, elmondaná nekünk? Vagy tartana tőle, hogy ellent fogunk mondani, hogy mégis azt az utat akarjuk kutatni, amit Ő is? Nem a pénzszerzési lehetőségeire gondolok, vagy nem arra, amivé végül vált. Ön hitt valaha igazán neki, Oakley professzor, hitt benne, hogy tényleg lehetséges Kamivá válnunk, vagy az ön számára is mesének tűnt, amit bolond emberek találtak ki, mert féltek a haláltól? Ön sokat látott és tapasztalt, felkarolta Hagen Romanovot is. Biztosan van véleménye a halhatatlan életről.

Ön mindig úgy beszél a medimágiáról, hogy arra gondolok, talán meg kellene próbálnom, bár nem szeretek beszélgetni az emberekkel. Nem hiszem, hogy szívesen megnyílnának nekem úgy, mint Önnek, aki mindig türelmes, mindig nyugodt, és soha nem viseli ez, mikor valaki ostobaságokat beszél. Ez a képesség mindig az Öné volt, vagy a tapasztalatai tanították Önnek? Én sokszor érzem, hogy az emberek feleslegesen sokat beszélnek, leginkább azért, hogy kitöltsék a csendet, mintha félnének tőle. Az ön csendjei többet mondanak, mint a legtöbb ember monológjai.

Néha azt képzelem, hogy az apánknak nem volt igaza, Benzaiten nem szólt anyám rokonaihoz, az egészet csak kitalálták, hogy elfedjék a bűneiket, amelyekért a közösség kitagadta őket. Illetve, kitagadta volna, de mind hisznek a Kamikban.. És mégis látom, hogy az olyan embereknek, amilyen Ön is, ez nem volna elég magyarázat semmire. Talán Önnek van igaza, talán a tények megnyugtatóbbak, nem csalnak meg, nem csapnak be akkor sem, ha nem tetszenek nekünk. Ugyanakkor.. nem hiszem, hogy azért nem vagyok ember, mert mások nem kedvelnek.

Akiben annyi mágia van, mint bennünk, az nem egészen ember. Ez felfogás kérdése, lehet így is nézni, úgy is nézni, biztosan sok jelző létezik arra, aminek születtünk. Néha azt képzelem, hogy Voldemort is ezt érezte, bár azt mondják, ő nem tudott érezni igazán semmit.. de ezt is megértem valahogy. A mágia sokszor olyan, mint egy drog, igaz? Természetes drog, de azért mégis átírja azt, ahogy gondolkozik, átírja azt, akik vagyunk. De ha a részünk, és olyan mélyen fut a testünkben, hogy kitépve onnan megszűnnénk létezni?

Látja, Oakley professzor, ezért nem hiszem, hogy jó medimágus lennék, bár nagyon szépen beszélt róla. De a gyógyítás.. az nagyon érdekel. Szeretném meggyógyítani azokat, akik nem tudják igazán elmondani, mi fáj nekik.

(a level folytatása elveszett az idők folyamán.
talán megrágcsálta valami.)

[Címzett:]

Címzett: Enver Nebelwald
Feladó: Revan
Dátum: 2006. július 30.
Nyelv: német

Gratulálok, hogy felvettek arra a szakra, amire menni szerettél volna. Az apáid biztosan nagyon büszkék most rád, és igazából az én gratulációm nem olyan fontos. Biztos nem szeretnéd, ha valaki elrontsa az ünneplést azzal, hogy Enver UwU Gortiboiinak hív levélben, de hát még a leendő művészmágusok sem menekülhetnek a balsorsuk elől. És ha azt hitted, hogy egyszer fogom csak leírni, akkor tessék: Enver UwU Gortiboii, Enver UwU Gortiboii, Enver UwU Gortiboii, Enver UwU Gortiboii.

Azt tudtad, hogy Orint is felvették az MMMM-re? Vagy MMM? Majd biztos leüvölt, ha szóban is elrontom, de most nincs itt, ő is elment a küldöttséggel Japánba, amit Ishida sensei vezetett. Szerintem megpróbál majd megszökni, aztán hazajön majd mégis, és nagyon dühös lesz, mikor megtudja, hogy lesznek közös óráitok. Sosem értettem, hogy miért volt bármi is köztetek, annyira különbözőek vagytok, mint egy changeling és egy artificer. Az egyik mágiából áll, a másik használni akarja - de tudod mit, inkább nem képzelem el. Fúj.

Találkoztam egy patkánnyal, elég kedves volt, haza is jött velem. Rattynek neveztem el, bár biztosan van valami elegánsabb neve is - szerintem nagyon jól állna neki egy olyan kabát, amilyet egyszer a műtermedben láttam. Tudod, emlékeztetsz erre a patkányra, ő is élelmes, néha látom, hogy összedörzsöli a kis kezeit és úgy figyel engem. Az emberek sokszor alábecsülik az állatokat, mert azt hiszik, ha valami nem tud beszélni, akkor nem lehet okosabb náluk.. Így volt ez azzal a madárral is, amelyiknek néha tettem ki ételt. Egy ideje nem láttam, remélem, hogy talált magának egy jobb helyet, ahol például a kisebb mardekárosok nem piszkálják. Egyébként nem én törtem el annak a harmadévesnek a karját, az baleset volt, nem kellett volna átmásznia a kerítésen.

Nehogy azt hidd, hogy elfelejtettem, hogy megígérted, elviszel egyszer sörözni. Mondjuk akkor, mikor hazajöttél a nagyon gazdag és pazarló nyaralásból? Apukád tényleg hivatalosan kérvényezte, hogy a házatokat nevezzék House of Hope-nak? Jól hangzik, de van valami.. különösebb oka? Amiatt a hatalmas freskó miatt, ami igazából nem freskó, de elfelejtettem, amikor elkezdte azt a monológot, mert annyira lekötött, hogy megértsem, miért van rajta ördögnek festve. Nem mintha baj lenne az ördögökkel, de mindig azt hittem, hogy azok a jogászok.

Szerinted.. lesz valaki az egyetemen, aki nem ismer minket? Külföldi diákok. De tudom, hogy téged ez az egész nem aggaszt, mert ha azt mondom, Nebelwald, akkor apádra gondolnak, a színházra, és nem arra, hogy mit követett el korábban. A nagyapánk írt nekem nemrég, gratulációnak álcázta, de azt akarta tudni, hogy biztosan nem akarunk-e valamilyen kutatói pályára lépni. Még nem mutattam meg Orinnak, mert megkeresné és szerintem utána többet nem hagyhatjuk majd el az országot engedéllyel sem. Ezt mondjuk megértem, azok után, hogy téged egy a kviddicspálya hosszában is eltalált azzal a székkel.. Szerintem fejlődik.

Ha visszajöttél, menjünk el sörözni a Last Light Innbe. Nagyon szeretném látni azt a helyet.

Revan, nem child.

[Címzett:]

Címzett: Sienna
Feladó: Revan
Dátum: 2000. augusztus
Nyelv: angol

(a level eleje olvashatatlan egy túl lelkes ragasztóbűbájtól.)

...ezért elküldtem neked néhány rajzomat amit a foglalkozáson csináltam. Elfogyott a sárga zsírkréta, ezért a kneazlek és macskák mind különböző színűek lettek, de fel lehet őket ismerni. Vagyis remélem, hogy fel lehet, a medimágus nem volt benne biztos, hogy tudja a különbséget, de te tudom, hogy fogod. Készítettünk néhány kollázst is, de azok nem lettek olyan jók, és a ragasztóbűbájom is kicsit elrontotta: képzeld, sikerült véletlenül ráragasztanom egy makarónit Orin lapjára. Igaz, hogy Orin nem szeret rajzolni, nem hiszem, hogy utólag észrevette.

Végül elmentetek Spanyolországba? Milyen ott az idő augusztusban? Tudom, hogy meleg, de.. milyen? Sokszor vannak viharok, esik az eső? Még mindig nem szoktam meg egészen Angliát, és mikor idén elmentünk nyaralni pár napra, fura volt visszajönni is. Még nem vagyok otthon, de a vörös pókliliomok megnőttek mostanra, ha anyukád elenged hozzánk egy délutánra, akkor megmutatom őket. A nevelőszüleim azt mondták, hogy anyukád is eljöhet, megismerik őt is szívesen, és akkor talán nem fog aggódni amiatt, hogy velem barátkozol. Tényleg azt hiszi, hogy nem is vagyok még roxfortos korú? Valamiért sokan hiszik azt az iskolában is.

Képzeld, tegnap kaptam egy seprűt ajándékba, azt hiszem, előszülinapi ajándék. A közösségünkben van egy hölgy, aki seprűkészítő, és miután a medimágusom azt tanácsolta, hogy tanítsanak meg repülni, biztosan ki fogom tudni használni. Nagyon tetszenek az írásjelek a nyelén, tudok vele gyorsulni is - mikor a nevelőszüleink aggódtak, hogy talán szomorú vagyok, amiért nem egy Nimbust kaptam, nekik is elmondtam, hogy hálás vagyok érte, hogy gondoltak rám. És hálás vagyok neked is, Sienna, hogy írtál nekem, még akkor is, ha náthás voltál és szobafogságban. Milyen amúgy szobafogságban lenni? Nem kapsz enni és nem fordulhatsz el a sarokból? Mert ha ilyen, akkor Orin és én sokat voltunk abban, mikor kisebbek voltunk.

Mostanában sokat gondolok arra a kis szigetre a tóban. Mikor visszamegyünk szeptemberben, lenne kedved megnézni közelebbről is? Talán élnek ott varázslények, bár szerintem csak egy dugbog, azok szeretik az ilyen kis zsombékos területeket. Amúgy milyen vicces szó, nem? Zsombék. Zsom-bék. Talán még az angol nyelvet is meg kell szoknom, neked nagyon nehéz volt, mikor át kellett szoknod rá? Bocsánat, ha még sokszor elrontok dolgokat, de köszönöm, hogy nem nevetsz ki.

Hát, hamarosan találkozunk akkor. Ha nemsokára válaszolsz, a nevelőszüleim küldenek egy bagolyot az anyukádnak, és akkor eljöhettek hozzánk. Ne félj Orintól, azt ígérte, hogy nem fogja elrontani a napot, ha cserébe én tisztítom meg a fegyvereit egy hónapig. Megéri, mert így biztosan nem piszkál majd minket. Azt hiszem, csak úgy mondja, és mostanra ő is kezdi megszokni az életünket itt, de még neki is új minden.

Ölel:
Revan