[“]

Gunboat Diplomacy

“

Pax Americana    May Offend Some,    But It Reflects Reality.

”

○ R: mature (18+)           ○ Tw: incesztus; politika.           a történet minden része fiktív,           nem tükrözi a szerző meggyőződését.           ○ 2006. 08. 13           Az asztalon két levél — törött pecsétjük mint föld alatt futó           törésvonal, ígérte már a beszélgetés irányát is. A történelmet           férfiak írták férfiakról — olvasói is férfiak voltak, most           bizonyára agresszív, éles csendben ki-ki a maga asztala           felett, ki-ki könnyek között. Ahogy az augusztusi eső ütötte           az ablakot, kegyetlennek tetszett: magát mégis valósnak           nevezte volna — aztán az Ötösre vallott volna.           Elizabeth Rappaport, a keze alá eső levél címzettje, úgy foglalt           helyet JFR nemrég elkészült, tölgyfák erezte falai között,           mintha ide született volna — a félhomályban a sötétbarna           épp oly feketének látszott, mint a sors humora hajnalban.           — Szörnyű dolog történt Amerikával... — sóhajtotta,           ahogy a férfi is belépett, a mahagónin felejtett ezüst kés, másik           nevén levélnyitó, észrevétlen hevert a lapok, pergamenek között.           A bárszekrény nyitva — mindent bejárt méybordó aromája a           pillanatnak. Bourbon a teában — földszín, terra incognita,           aromája odalopja a koporsó földbe nehézkedését.           Elizabeth Rappaport mosolygott — bürökpohár alján ujjnyom,           a kandalló felett a családi portrén megannyi párja, melyet egy           másik földrészt nevelt fel. Mosolyukat az eső sem rontotta el —           az eső úgy hozzátartozott a temetésekhez, mint minden közhelyben.           A bárszekrény nyitva — vermut, whisky, kristálypoharak.           Bourbon kerül az angol scotch mellé.           — Attól tartok, most új választást kell tartanunk.. — tette hozzá,           a gondolatot kísérte valami ügyes gyász az adófizetők pénzének           pazarlása felett. Hiszen alig száradt meg a tinta, ha épp avítt volt is —           Amerika ismét választ, ahogy Yaxley utolsó szavai is szóltak, és           Amerika megbánta reggeli döntését, akár körülményeivel           nem számoló gyermek.           Talán az ő könnyei voltak — talán az égiek bontottak pezsgőt.           A tintafekete éjfél közel járt már, vörös maradt a láthatár —           mint fehér bőrön a tenyér nyoma. Cipőit a kanapé mellett hagyta —           azokra aligha lesz szüksége, a fekete ruha válla lecsúszott a           válláról, mint jogállamiság az ésszerűség lajtorjáján. Felette csak           az apja ingét viselte, nyitva — ujjai feltűrve, rúzsnyom nyakán.           A Rappaportok gyűrűje volt az egyetlen ékszere — de John levele           az övé és a Próféta alá került csupán.           — Felvettek az egyetemre. — fordítja félre fejét, nyaka ívén           megtört a gyertyák ábrándos szikrája. Haját már kibontotta —           a hivatalos ünneplésnek ideje csak holnap lesz, Joseph alszik már,           hallgat a ház, hallgat a határ. Valahol sokan zokognak bizonyára —           Elizabeth Rappaport elmosolyodik, ahogy elképzeli Yaxley fejét           a földön gurulni. Kevesebb vérnyomot hagy, mint súlya volt —           Halálában a demokrácia legújabb feje is könnyűnek találtatott.

[- Ki számított rá, hogy ilyesmi történik, a XXI. században?]

Gunboat Diplomacy

„The reward of a thing well done is to have done it.” - Ralph Waldo Emerson

18+ - utalások incesztusra, szexuális felhangok.

  Néha őszintén megkérdőjelezem Isten létezését. Általában egészen biztos vagyok benne, hogy nem létezik a varázslónál magasabb rendű teremtmény, két istenünk van csak, a Mágia és a Halál, és mindkettő kavargó vihar, melyekkel küzdve, melyeket megismerve az ember kihasíthat még egy darabot, egy nagyobb darabot a világból. De az ilyen napokon, amikor az ember kisujját sem mozdítja, és történik valami olyan jörvendetes, mint Yaxley halála, még a legelhivatottabb ateisták hite is megrendül egy pillanatra. Legalábbis, amíg meg nem történik a következő rossz dolog, például egy halálraítélt kormányzói kegyelme.

 Nyíltan természetesen végig úriember voltam mindenkivel, akivel beszéltem az elnök megölésének politikai utórengéseiről. Nem mutattam ki az örömömet, egy szándékosan érvénytelenül leadott szavazólap diszkréciójával beszéltem a véleményemről mindenkivel, mert természetesen semmi hasznom nincs belőle, ha bárki hozzáköt egy gyilkossághoz, amelyhez semmi közöm nem volt, különösen, hogy a merénylet már így is nagyon hasonlít arra, amelyet ellenem megkíséreltek annyi évvel ezelőtt. Talán, gondolhatnák, JFR vágott vissza ennyi év után szeretett felesége haláláért. De ha fel is merül a nevem, már régen nem vagyok Amerikában, és a Noctua Tenebrosa nevű szánalmas cserkészklub ostoba keselyűhada úgyis le fog csapni a maradványokra, mielőtt elásnák a holttestet. Ha hajlandóak voltak lakmározni az amerikai softpower jobb sorsra érdemes holttestéből, miért ne ennének meg egyet saját maguk közül? Különösen egy olyat, aki, ha igazak a híresztelések, mindig túl ostoba volt hozzá, hogy felkészüljön arra a napra, amikor nem tud csak erővel irányítani.

  - Ki számított rá, hogy ilyesmi történik, a XXI. században?- nem fojtom el Elizabeth előtt a mosolyomat, akivel osztozom abban a végtelen boldogságban, amelyet akkor érzünk, amikor ellenségeink ostobasága, kicsinyessége felőrli magukat anélkül, hogy bármit tennénk érte. És jóval gyorsabban, mint remélni mertük. Számítottam a jelekre, számítottam hibákra, számítottam rosszul kivetett adókra, elbaltázott vámegyezményekre, kis szerencsével akár olyan háborúkra, ahol a kígyófejű bagoly nagyobb prédát próbál levadászni, mint amekkorával elér. De nem gondoltam volna, hogy a vakok között félszemű vezetőjük ilyen gyorsan találkozik a végzetével. Kicsit sajnálom is, hogy nem szenvedett, nem látta porként kicsúszni az ujjai közül a zsákmányát.

 Beszívom az illatát. Mahagóni. Papírok, levelek. Alkohol. Igazság. Bosszú. Győzelem. Elizabeth, vihar hajával, fehér nyakával, mely csak arra vár, hogy belemélyesszem a fogaimat, hogy kiengedjem az összes elfojtott szenvedélyt, hogy elengedjem az udvariasság és visszafogottság minden árnyékát. Még vonzóbbá teszi a megjátszott sajnálkozás, ami most csak szavaiban tükrözi csodálatos hazugságait, mert minden más része igazat mond. Nem olyan, mint azok a nők, akik feleslegesen szörnyülködnek a halálon, a gyilkosságon, az emberi jogok megsértésén. Aki kicsit gondolkodik, felfogja, hogy az emberek élete egy erőforrás – és hogy néhány embernek meg kell halnia, ha egy társadalom érdeke úgy kívánja.

 Egyelőre ellenállók a kísértésnek, hogy megragadjam a torkát, hogy mielőtt bármiről beszélünk, csak szenvedéllyel, sóhajokkal és tűzzel ünnepeljünk az újság mellett, melynek címlapján talán az utolsó kép látható, melyet Yaxleyról életében készített valaki. Hosszú az éjszaka, és nem sietek sehová. A győzelmet ki kell élvezni.

 - Attól tartok. A gazdaság soha nem heveri ki ezt.- talán tényleg nem, de nem sajnálom a közpénzt. Eszembe is jut az egyik mondás, amit a naplómba írtam erről: csak annak a közpénznek van értéke, amit sikerült privatizálnom. Miközben töltök magamnak a whiskeyből, a lány poharára nézek; van valami vonzó abban, hogy eszébe sem juthatott, hogy megkérdezze, hozzányúlhat-e az alkoholhoz. Nem új talán, de van valami ünnepélyesen bűnös benne, hogy elmosódtak már az ennyire jelentéktelen határok is.

 Nem adok szóban választ azonnal a felvételi eredményre. Beszélnek a szemeim, ahogy Elizabethre nézek, mélyen mogyorónál is barnább tekintetébe, azzal a mosollyal, amely annyira nélkülöz bármilyen mutatni kívánt szándékot, hogy el is felejtettem, kivel osztottam meg utoljára. Talán senkivel. Talán senkinek nem járt igazán egy darab őszinteség sem. Megérintem a derekát, a vállára, a rúzsnyomra nézek, az ingre, mely az enyém volt, de melyet úgy bitorol már, szégyentelenül, ahogy Amerika birtokolja leghűségesebb polgárainak vagyontárgyait. Amíg ki nem vetkőztetik belőle. Veszek egy mély levegőt; egy hosszú nap után nehéz Elizabeth közelében lenni hosszabb ideig, mielőtt az ében tornádó elragad.

 Az én tornádóm.

 - Milyen rövid idő van már csak addig... az első Dawson vs. Tuttonig.- kétségem sincs felőle, hogy az én Elizabethem kiváló jogász lesz. Hogy is ne lenne? A legjobbtól tanult, akitől tanulhatott, már most is jobb sok gyakorló jogásznál, nemsokára neki is lesz egy olyan ügyneve, mint az én első győzelmem. Ő nem lesz huszonöt sem, mint én voltam, mire vállalatokat tesz naggyá és zúz össze az angolszász jog véres pörölyével, mely nem jogokat, hanem fegyvereket biztosít annak, akik nem csak a felszínen értették meg az első és második kiegészítés által adott jogaikat. Ő még jobb lesz nálam. Benne nincs meg az a férfiakra jellemző büszkeség, amely annyira hangosan követeli a személyes, szimbolikus elégtételt, győzelmet. Elizabeth már bizonyára megölte volna Richardot, nem akart volna a végén felette állni, hogy ránevethessen, amikor a férfi rájött, hogy a bosszú beérett.

 Végigsimítok az arcán. A nyakán. A csóknyomon. Meztelen vállán, felfelé fordított tenyérrel, a kezem hátával. Tudom, ha a tenyerem tenném puha, hűvös bőrére, az ujjaim azonnal követelnék, hogy szabadítsam meg az összes szövetrétegtől, hagyjunk minden mást, ünneplést, alkoholt, megbeszélést későbbre, először markoljam meg a haját, feszítsem hátra a fejét, miközben a magamévá teszem az asztalon.

 - Egy elnök véget ért ma. Egy másik elkezdődött.- még nem mondtam le róla, hogy az enyém legyen az a szék, de ki lenne jobb a második Emily Rappaportnál, aki erősebb, mint az első, okosabb, mint az első? Már távolinak tűnnek az emlékek, amikor győzködtem magam róla, hogy bármilyen mértékben tisztelem és szeretem Elizabethet, az elnöki szék vagy egy család vezetése nem nők dolga. Most már el sem tudnám képzelni, hogy bárki mást akarjak utódként, társként, mint őt - nem is kérdezek rá John levelére, akinek sikere és kudarca is egyformán lényegtelennek tűnik a ma eseményei mellett. Talán beszélünk még dolgokról, de John egyeteme nem ünnepélyes, a levele olyan, mint a keresztrejtvény az angolok Prófétájának utolsó lapján. Csak ketten létezünk most, én és az én Amerikám, ébenfekete viharával.

[“]

Gunboat Diplomacy

“

Pax Americana    May Offend Some,    But It Reflects Reality.

”

○ R: mature (18+)           ○ Tw: incesztus; politika.           a történet minden része fiktív,           nem tükrözi a szerző meggyőződését.           ○ 2006. 08. 13           Bár úgy illett, a demokrácia mennyegzőjén az ördög húzza           a maga liberális szólamait — azért az csak disszonáns           maradt, mint minden konstrukció: törvény, jog, erkölcs.           Elizabeth Rappaport így gondolt rá, míg szemérmetlenül           mosolygott a haza lefejezésén — irgalom nem érintette           finoman tündöklő ajka sarkait. Szélesre azt káröröm,           valamint a jogszolgáltatás öröme tárta: és annak öröme,           hogy valahol valaki most az életéért retteg.           Persze Mearsheimernek azért csak igaza volt — eggyel           kevesebb mindig kettővel többet jelenett még a mexikói           és különösen Colt-ringatta diplomáciában is.           — Azt hiszem, Kozsev. Fukuyama elégedett volna. — súgta           inkább, mint kijelentette. Fukuyamának természetesen           mindig igaza volt, épp ezért vált könnyen bosszantóvá —           épp úgy, mint az egyszeri bürokrata számára az épp csak           elkészült elnöki pecsétre nézni, és látni, hogy múlik el a           világ dicsősége.           — A stagfláció felfalja a gyermekeit.. és Yaxleynak még           egy önálló gondolata sem akadt. A nemzet kiárusítása? Bűn. A           nemzet kiárusítása az angoloknak? Több, mint bűn: hiba. — néz           a férfire, finoman utógondolva, hogy majdhogynem akkora           hiba, mint 1945. április 15-én belépni az SS-be. Az alkalmatlanság           sokkal nagyobb súllyal esett a latba — majdnem minden mást           megbocsátja az amerikai emlékezet.           Persze Amerikának pazar ipara volt — szemrebbenésbe sem           került a ping-pong feletti import-export, a liberális elveknek,           demokráciának még többleténél is jártak. Az egzotikum           felett érzett olthatatlan vágy versenyelőny, beszélni róla pedig           maga a soft power — de az ember mégsem viszi haza a           holttesteket a szekrényből, ha maga is jól el van látva belőlük.           Kivéve persze, az angolokat — és Yaxleyt, bár Elizabeth           tekintetében az és szó elvesztette köz jellegét.           — Aligha. De facto talán. De jure? —          tekintete lassan követte JFR mozdulatait, mint fény az időt időtlen          deszkákon. A mostnak igénye volt a sietségre — a most uralkodott,          megtöltötte magával a pillanatot. Érvényt azonban, mint San Francisco          egén, a jog ad — az ötödik cikkely, előbb jus murmurandi, aztán..          jus sanguinis. Kiürítette poharát, ajkait lenyalta, míg a férfire nézett —          mielőtt mozdult volna, tekintete lángján a szikra már elárulta.          Szeretett akadály lenni — és szeretett érte megbűnhődni is.          Különösen akkor szerette, ha igaza is volt — és mindig igaza volt.          De épp ezért volt itt, épp ezért állt amögött a szék mögött a          félhomályban — mert soha nem az beszél, akinek igaza van.          Megragadja a férfi nyakának ingét, lerántja magához.