Прийди, прийди, прихороший,
Скинь чоботи, прийди босий
Tikhon Aleksandrovich kezdte megtapasztalni,hogy igenis vannak korlátai. Egyszerűen fel nem foghatta, hogy miért foglalkoznak még mindig ezzel a jelentéktelen érzelemmel. Haragszik? Nincs más választása, valakire haragudnia kell, haragszik hát a sorsra, az életre és önmagára. Ezt vallja, és közben mindent és mindenkit fel tudna gyújtani ezen a teremtett világon, élőt és holtat egyaránt.
Valamivel azonban takarózni kell. Nem volna stílusidegen hóval tenni mindezt, de itt nem volt hó, nem volt jég. Csak perzselő, forró fájdalom és nyári esőként záporozó könnyek.
-Ha annyila akalod, mondd meg kile vagy mile halagudjak és én esküszöm alla fogok! Csak ne tégy mál úgy, mintha ez még jelentene valamit.
Megint a sértettség gomolyog a szótagok mögött, pedig komolyan gondolja. Nem akar mást, csak megérteni, mi történik, hogy miért. Miért most? Miért nem valaki olyan, aki nem tartozik szervesen a múltjához? Valaki, aki eleve zavarja, és egyszerűen párbajra hívhatná vagy elkaphatná a torkát, amint meglátja. Erősebb, mint gondolják, képes lenne rá, de most nem hisz magában, csak abban, hogy semmit sem szabad a szavak mögé làtnia. Nem hozzáadni, nem odaképzelni, mert ha felszáll a köd, egyedül fog állni a romok közt.
Azzal vádolják, hogy nem őszinte, de nem áll készen rá, még magával sem képes az lenni. Nem volt ebben semmi udvarias, semmi szép, mélyről jöttek a szavai, csupàn még maga Tikhon sem értette őket.
-Mit válsz tőlem?-kérdezi és reménykedik, maga sem tudja miben. Egy párhuzamos valóságban, ahol tehet valamit, megmentheti a lányt, aki közli vele, hogy erre van szüksége, és akkor Tisha, ha kell, ellene megy mindennek, ami a szabályokba foglaltatik és sérthetetlen. Napóleon lesz a férgek között, hadvezér egy elveszett ügy élén, és még a vereséget is hajlandó volna méltósággal viselni. Csak mondja ki.
De nem teszi, megint a rébuszokat választja, amik Tikhont nem nyugtatják meg.
-Может, всё это лишено смысла. Почему мы должны говорить о любви? Зачем ты провоцируешь меня этим?
Keresetlenebb oroszul megint, de hogy mondhatná el, hogy nem akar a szerelemről beszélni. Olyan érzésekről, amiket Lark nem érez, mert nem lehet szerelmes Erwinbe, itt és most semmiképp.
De ahogy ez a nyelv, a valamelyest közös mozgatta az ajkait, Tikhon mégsem tudta levenni róla a szemeit. Valami még így is kettőjüké maradt azon a szál cigarettán kívül.
-Dehogynem!-rázta a fejét. Szőke szemöldökei közt az aggodalom ráncai jelentek meg. Olyan volt, mintha kezdene megőrülni, valójában érthetetlen szótagokat mondana, ezért nem lenne képes kommunikálni a lánnyal. Talán direkt beszél el mellette, talán magát győzködi, de miért akarná valaki azt hinni, hogy nem dönthet a saját életét és jövőjét illetően? Mennyire kell ostobának és tehetetlennek lenni ahhoz, hogy valaki hagyja magát belesodródni egy potenciálisan rossz házasságba? Tisha tudta, hogy Lark nem ostoba, és nem is tehetetlen, nem lehet az. A szívébe mártotta a tőrt a gondolat, hogy talán a lány nem gondolja ezt a lehetőséget olyan borzalmasnak, mint ő. Elképzelhető, hogy neki megfelel Erwin, aki aranyvérű, mint kiderült, olyan figyelemreméltó családból származik, mint ide Vlagyivosztok, újabban igazán jóképű, és bár a viselkedése hagy némi kivánnivalót maga után az utóbbi időben, Tishának el kellett ismernie, hogy nem feltétlenül rossz parti. Lényegesen jobb egy névtelen, nemtelen és bizonyos szempontból jellemtelen embernél, annál, aki most olyan kétségbeesetten kapálózott a másik eljegyzése ellen, mintha a sajátja volna.
A szüleiről kezd beszélni, és egyszeriben a tőr, ami markolatig volt a szívében, most a tüdejébe vándorol. Nem tudta. Persze, hogy nem tudta. Nem tudott semmit, és mégis képes volt így letorkollni, ilyen undorítóan viselkedni vele, pedig nem érdemelte. Árva volt ő is, árvább nála. Ami nem volt soha, azt elveszteni sem lehet igazán, de Lark elvesztette a családját egyetlen pillanat alatt és csak a nővére maradt, aki...nem szerette eléggé?! Nincs idő a gyűlöletre, nincs ideje sajnálni magát.
Megszorítja Lark kezét és csak hallgatja értő tekintettel. Bán már mindent az elős szótól az utolsóig, hiszen gratulálnia kellett volna. Örömet színlelni nem, Lark előtt úgy sem tudta volna sokáig titkolni a szívébe költöző keserűséget, de meg kellett volna próbálnia, legalább egy kicsit.
Többször hagyták cserben a szavak ma éjjel, mint bármikor máskor. Félretette a dühöt és beengedte Lark gyászát, pedig be nem gyógyuló öröksebet hagyott rajta már a feltételezés, hogy nem kell neki. Éppen neki ne kellene, mikor gyakorlatilag itt helyben válik meg minden józan eszétől a lány szomorú szemei előtt?
Megfogja a kezét és óvatos mozdulattal a mellkasára, a szíve felé helyezi, hogy érezze ő is, legyen ez bármi is, amit Tisha nem tud megmagyarázni, hátha majd Lark tudja, mit kell kezdeni ezekkel a szabálytalan dobbanásokkal, amik majd szétszakítják a mellkasát.
-Sajnálom. Nem ezt éldemled-néz rá őszintén,pedig tudja, hogy valójában egyetlen kérdésére sem kapott választ, csak újak álltak mögéjük, hogy a végtelenségig kérdezzen és kérdezzen, Lark pedig válaszoljon, de nem neki.
-Bálcsak szóltál volna nekem, bálcsak veled lehettem volna, hogy elmondjam, nem vagy tehel, nem vagy láda tele kövekkel. De hiába mondom, mál nem hiszel nekem.
Elengedi a kezét. Elrontott mindent, rosszul szólt, rosszul döntött az elejétől egészen mostanáig és már azt is sejtette, hogy rosszul érez. Szenvedés volt ez, elmérgedt seb a legrosszabb fajtából, és semmit sem tehetett ellene. Lángokban állt minden, neki már csak azt kell eldöntenie, hogy mit próbál kimenteni, mielőtt minden elpusztulna.
-De kéllek, könyölgöm, ha...-nem, azt nem mondhatja ki. Nem hagyhatja el a száját, a "hogyha bármit is jelentek neked", kegyetlenség lenne. És Tikhon szörnyű volt, modortalan, bántó, vitriolos, de a kegyetlenség távol állt tőle.
-Csak válaszolj alla, amit kéldeztem őszintén. Bálmit mondasz, nem fogok halagudni-Ennél jobban?-...te ezt az eljegyzést akalod?
Nem néz rá, a kezét nézi, a combját. Olyan fehér a bőre, olyan sápadt. Szép, mint egy márványszobor, amit a lehető legnagyobb gonddal faragták és ezt A fátyolos szüzet, valaki olyannak akarják adni, aki nem ismeri az anyagot, technikát és stílust.
Ha Lark egy műalkotás lett volna, Tikhon Aleksandrovich minden követ megmozgatott volna, hogy az övé lehessen.
