[- A dementoroknak szebbek a fogai.]

To the Darkness we go

Basile de Lys - 2006.06.11. (vasárnap)

  Örülök neki, hogy Basile megúszta a kiutat, mert még azzal együtt sem volt garantált a kijutás, hogy a gondnok engem akart. Azon viszont meglepődtem, hogy Alisa is itt van, nem tűnik annak a típusnak, aki egy ilyen éjszakán nekivágna az erdőnek. Főleg a Trimágus Tusát követő eseményekkel együtt. Ha ennek vége, át kell írnom fejben azt, hogy mit gondolok róla, mert közel sem olyan mimóza, mint amilyennek láttatja magát.

 Elfogadom a második helyet a kis csapatunknál, hagyom, hogy Basilet karcolják össze a faágak - ezek a faágak legalább a végtagjait nem tépik le, ellentétben azokkal, amelyeket a hülye Grimmstarkkal hergelt nem olyan régen. Komolyan, nem látják, hogy mindenki rajtuk röhög itt is, meg otthon is, amikor rögtönzött összecsapásokat rendeznek valami középkori családi balhé miatt. És akkor Maeglin egyszer javasolta, hogy a Dawlishoknak is oldalt kellene választaniuk... ugh. Örülök, hogy végül nincs itt egy Grimmstark sem, biztosan nem kussolnának el egész úton.

 - A dementoroknak szebbek a fogai.- az, hogy Alisa nevet, kicsit oldja a hangulatomat, mert ha vérfarkas nem is bújik itt a bozótban, és az amerikaiak sem bújnak már itt lesben állva, az biztos, hogy az akromantulák, trollok meg persze az orrvadászok valós fenyegetést jelentenek. Örülnék, ha végül visszajutnánk a kastélyba... ugyanakkor úgy érzem, hogy szükségem van erre a kalandra, mielőtt visszazárnak a ketrecembe, ahol a legnagyobb kihívás, hogy ne egyek unalomból és szedjek fel őszre tíz kilót. Egy ötöst sikerült tavaly nyáron, és ha ősszel kövér leszek, Lutece professzor tuti nem engem választ kapitánynak. Pedig akarom látni végre a Prefektusi Fürdőt belülről, még ha azt is mondta Sienna, hogy nem érdemes látogatni, mert sokszor történnek ott undorító dolgok. De mégis mi lehet undorító, ami egy fürdőben történik? Feltételezem, hogy a prefektusok legalább az alapvető higiéniai szabályokkal tisztában vannak.

 Kicsit összerándulok, ahogy dörren egyet az ég. Megfázni sem szeretnék túlzottan, Pommfray mindig kérdéseket tesz fel, hogy honnan vannak a betegségeim meg a sebeim, és ha hiszem is, hogy Basilet nem tudnák kivallani, Alisa az a típus, akibe bele sem kell szúrnia a kivallatáskor az injekciós tűt a javasasszonynak, hogy dalolni kezdjen, mint egy ősszel nyíló virág. Bár lehet, hogy több van benne, mint elsőre hinné az ember lánya.

 - Én is remélem... nemsokára esni fog.

 - Persze, hogy esni fog, június van Skóciában... és villámlik. De legyetek ilyen gyerekesek, mindjárt ott vagyunk! Volt itt egy nagy, odvas fa... emlékszem, hogy Gar... szóval a fa mellett van elásva.- vetek egy pillantást Basilere, elfog a bűntudat, amiért majdnem kimondom a fiú nevét. Nem tudom, mit élhet át; csak ha belegondolok egy Hanni nélküli világba... egy világba, ahol nem nevezi el senki a kavicsokat, metszőollókat, nem vesz senki felemás zoknit hétfő reggel, nem tapsol senki amikor elmondom reggelinél az éjjeli kalandokat... jó, nem fogok sírni, de nem gondolok erre inkább. Hanni jól van. Hanni jól lesz. És aki bántja, annak kitépem a szemeit egy fehérre hevített kampóval, és pallóra állítom. Miután bekentem pirítós mártással a testét.

 Leesik az első esőcsepp, azután összerándulok, amikor Alisa sikolt, amivel nálam is jobban megijesztheti az őt megijesztő vörös rókát, amely meg is áll egy pillanatra, hogy méltatlankodva ránk tütyögjön, mielőtt tovább áll. Legalább nonverbálisan bocsánatot kér, amikor a szemem sarkából rá nézek. Ha ezt egy pók hallotta, most biztos idesiet a friss hús és friss testnedvek reményében. És nem akarom úgy végezni, mint az a darázs, amelyik beragadt az otthoni tujára szőtt hatalmas keresztespók még hatalmasabb hálójába (ő a pókkirály).

 - Nem kérdeztem még, de gondolom... húh... ez lecsapó volt, közel... szóval gondolom nem itt akarjuk megkóstolni. Csak begyűjtjük, és vissza, ugye? Javaslom a Csónakházat, ha igen, Hóborc nem jár arra.- meg az amerikaik sem használják már az árulások és összeesküvések csónakházaként, mint az a három, amelyik sietve távozott áprilisban, amikor megzavartam őket. Tényleg, miért gondolják, hogy érdekel, ki kivel hogyan házasodik közülük? Unalmaaaas... Mindenesetre, az tényleg egy biztonságos hely lenne, és a vihar ellenére sem hiszem, hogy nehéz lenne egy kis varázslattal átkelni a tavon. Például odaidézni egy csónakot.

 - Ott! Szerintem az volt a nagy odvas fa, Basile!

into the dark woods
Elowen
2006.06.11.

TW: homofóbia, gyász, nyelvezet
El sem hiszem, hogy tényleg élve kijutottunk, nem kapott el se Friccs, se a prefektusok, mert akkor biztos leátkoztam volna valakit. Mondjuk őket, ebben a sorrendben.
-És a szaguk is jobb - válaszol bólogatva Alisa. Legalább valaki vicces hangulatban van, persze én meg majd figyelek, hogy nehogy megegye valamelyikünket egy troll. Olyan pletykákat még nem hallottam, hogy Elowen találkozott volna dementorral (csak olyat, hogy ő a Fénybenjáró), de ha találkozott volna, nem tudnám eldönteni, hogy lenyűgözve legyek, amiért túlélte, vagy rettegjek, amiért túlélte (mert így talán ijesztőbb, mint egy dementor), de leginkább azt nem tudom eldönteni, hogy mi a fenének beszélgetünk a nyomorult dementorokról, rohadtul senkit nem érdekelnek. Legszívesebben én is megetetnék valakit egy dementorral, mondjuk Grimmstarkot, ha még egyszer hozzám szól, vagy bármelyik rohadt, idegesítő kis elsőst. Az erdőben úgysem élnek dementorok.
Dörög egyet.. remek, már csak ez hiányzott. Hamarabb kellett volna elindulnunk, és akkor nincs ez, de persze hagytam magam rábeszélni a kerülőútra, mert az eredetit befoglalta valamelyik prefektus éjjeli járőrözésre. Persze, láthattam volna előre, hogy nem lesz jó. De én megmondtam így is, hogy nem lesz jó, csak nem hallgatott rám senki. Ha ez a rohadt képesség működött volna olyankor, amikor tényleg látnom kellett volna dolgokat.
Ha elázunk, és aztán megfázunk, akkor Friccs mellett Madam Pomfrey haragjával is el kell számolnunk, meg talán Oakley professzoréval is, hogy miért voltunk kint takarodó után, de nem érdekel. Nem érdekel a büntetőmunka, fontosabb dolgom…
Persze, hogy esni fog, mindig esik ebben a rohadt országban, miért a mai nap lenne kivétel? Pont ma. Visszafogom magam, mielőtt megjegyzést teszek, de minden akaraterőmre szükségem van hozzá, nem mondhatja senki, hogy nem vagyok kedves. De miért kell ennyire idegesítőnek lennie ma mindennek és mindenkinek, és ostoba, egyértelmű dolgokat kijelenteni? Azt esetleg nem akarjuk megbeszélni, hogy este meg fel szokott jönni a Hold? Vagy, hogy Lorian Grimmstark a legidegesítőbb kis…
Majdnem elesem valamiben, amikor Elowen beszélni kezd, hogy hol a láda, amit keresünk. Miért most kell itt lennie ennek az angolverte kurva kőnek?! Miért nem tud semmi rohadtul csak rendben lenni? Kivéve engem, nekem nincsen semmi bajom. Erősen belerúgok a kőbe, ami így egy bokorban ér földet, megzörgetve a leveleket. Valahogy ez is túl nagy zajnak tűnik.
-Bocs - szűröm a fogaim között idegesen egy szemforgatással, összeszorítva a számat, mielőtt még valamelyikük belekezd valami litániába, hogy most fog megenni minket egy vérfarkas. Semmi nincs ebben az erdőben. Hagyjon mindenki békén.
Bár ez a hang semmi ahhoz képest, amikor Alisa sikít, mert elkezdett esni. Kedvelem Alisát, tényleg, de most nagyon csúnyán nézek rá, ne csinálja már, hogy az esőtől is fél. Szerencsére tőlem is bocsánatot kér, nem csak Elowentől. Kezdjünk mind sikongatni, hátha idevonzunk valamit, mondjuk tényleg azt az akromantulát, a rókán kívül? A róka legalább aranyos, és tudom, hogy… a rohadt életbe. Leszokhattam volna már róla, hogy ilyenkor reflexesen mindig jobbra nézzek, hogy… de csak Alisát látom. Ne nézzen rám, főleg ne így, nincs szükségem erre. Jól. Vagyok.  Inkább visszafordítom a tekintetem az előttünk lévő útra. Legalább a róka tovább ment már.
-Ja. A Csónakház. Jó lesz a Csónakház - bólintok, mert biztos, hogy még egyszer, szellemként is kinyírnám azt a Hóborcot, ha megzavar ő is valami idegesítő poénjával amiről azt hiszi, vicces. Mint Grimmstark, mint Friccs, mint az a kő, mint ez a nyomorult eső ebben a nyomorult országban ezen a… napon.
-Én is látom - válaszolom türelmetlenül, ahogy közelebb érünk. Ha nem lesz minden ugyanolyan… de nem, minden olyan lesz. Olyannak kell lennie. Valaki (valószínűleg Grimmstark, az sem érdekel, hogy most nincs itt) meg fogja bánni, ha nem pont ott és úgy lesz minden, ahogy tavaly otthagytuk.
-Kiásom én - mondom egyből, mert muszáj csinálnom valamit. Úgyis én tudom, hogy pontosan hol van, megjelöltük a helyét egy… igen, itt van. Több, nagyobb méretű kővel, amit benőtt a növényzet már azóta, de biztosan ez az. Remek rejtekhely, látszik, hogy mindenre gondoltam.
-Basile, szerintem talán… - kezdene bele Alisa, valószínűleg abba, hogy majd segít, de nincs szükségem segítségre. Felemelem a pálcám. Csak egy ásóbűbáj kell…
Talán a sötétség az oka, talán a hirtelen, hangos dörgés az, ami kizökkent, ami miatt a bűbájom erősebbre sikerül, mint terveztem. A gödör túl nagy, túl mély, majd hallok egy reccsenést. A rohadt életbe.
-Basszameg. Basszameg. Bassza… - túl gyorsan térdelek le a gödör mellett, ami a ládát rejti, benne az alkohollal, amit.. nem lehet. - Hogy az a rohadt… bassza meg… a kurva dörgés…
-Basile? - Alisa hangját hallom magam mellől, de nem figyelek rá, amíg ki nem szedem az üveget. Rohadtul ajánlom neki, hogy ne legyen baja, mert ha igen.. de nem, nem lesz.
-Jó, az üvegnek nincs baja. Menjünk, már… nagyon esik - elfordulok, és megtörlöm az arcomat, mert már egyre nedvesebb ettől a nyomorult esőtől, majd elindulok a Csónakház felé. Alisa vállalja, hogy betemeti a gödröt (halkabban, mint én), így muszáj vagyok lelassítani. Nem lenne jó elhagyni őket, mert megint sikítani kezdenek.
-Tudsz rövidebb utat arra? - kérdezem Elowentől valamivel nyugodtabb hangon, miközben az üveget szorongatom, és arrébb húzok még egy ágat az ösvényről, hogy elférjünk.

[- Igen… van egy rejtett ajtó az egyik sziklánál, egy közeli és elhagyott folyosóra visz. Kicsit lehet csúszik ebben az időben.]

To the Darkness we go

Basile de Lys - 2006.06.11. (vasárnap)

   Egy kicsit összerándulok a kő által vert zaj hatására. Elfog a vágy a hirtelen hang miatt, mely csak ijesztő csendet hagy maga után, hogy megmondjam Basilenek, hogy akkor már nyugodtan küldjön jelzőfényt is az égre, azután pedig mindhárman vágjuk fel a tenyerünket és kössünk vérszerződést, hogy ha esetleg tényleg lenne valamilyen veszélyes lény a közelünkben, nehogy esetleg elkerüljön minket. De a Hold nem ad elég fényt, nem láthatja az arcomat, és így, hogy értem, hogy érzi magát, nem fogom számon kérni. Biztosan elkapták az emlékek, és nem hiszem, hogy tényleg van ezen a környéken bármi.

 Ha mégis, biztos vagyok benne, hogy hármunk közül én mászok a legjobban fára. És én vagyok a legkevésbé finomnak tűnő. Erre remélem, hogy Alisa is rájön, úgy sikítozik. Vajon hogy marad valaki életben ezeken a szigeteken, ha megijed az esőtől. Az év kilenc hónapjában esik az eső, kettőben a hó, egyben meg a kettő sátáni keveréke.

 Miközben megpróbálok a lehető legjobb őr lenni, amíg Basile ás, átgondolom a legegyszerűbb útvonalat a Csónakház felé. Valószínűleg át tudnánk vágni a tavon valahogy, de borzalmasan feltűnőek lennénk, még így viharban is, hogy a felhők eltakarják a Holdat. Valószínű szárazföldön kell mennünk.

 A reccsenés azután annyira lefagyaszt, hogy Alissa sápítozása sem zökkent ki abból a gondolatból, hogy Basile most eltörte az üveget… az lehet az egyik utolsó nagy emléke Garrettel, ha most szétment… megijeszt, hogy akkor imondanom kell valami nagyon mélymet, például hogy az számít, hogy kijöttünk. Talán így van. De hogyan mondanám ezt el, neki, most? És mi lesz, ha elcseszem? Akkor örökre az marad meg neki rólam, hogy rossz barát vagyok, akire lehetetlen számítani a nagyobb, fontosabb pillanatokban? Futni egy troll vagy akromantula elől annyival könnyebbnek tűnik. Az egyszerű, egyértelmű.

 Szerencsére nem kell kitalálnom, mert az üveg megúszta, ez pedig nagyobb megkönnyebbüléssel tölt el, mintha a folyosó végén közeledő léptekről kiderülne, hogy nem Fricshez, csak egy prefektushoz vagy professzorhoz tartoznak. Azok sokkal egyszerűbb problémák, mint ez… néhány dolog indokolatlanul bonyolult.

 Az eső sötétté tesz mindent, de nem csinálok fényt, hagyom, hogy Alisa tegye meg. Ha mégis ránk fog ugrani valami, biztos a fényforrásra megy.

 - Igen… van egy rejtett ajtó az egyik sziklánál, egy közeli és elhagyott folyosóra visz. Kicsit lehet csúszik ebben az időben.- a dugbogot, ami ott szokott sütkérezni, nem említem. Egyrészt ilyen esőben biztosan a vízben van, másrészt tudom, hogy Alisa hisztizne. Vizesen rohadt nehéz a folyosón lopakodni, úgyhogy a hosszabb út sem biztonságos, elázottan Frics könnyen követ bárkit. Amatőrök soha nem tudnának meglépni előle így.

 Kicsit összerándulok, ahogy egy villám átszeli az eget, a dörgés pedig dübörgést  hagy mindenhol belül. Egy pillanatra eszembe jut, hogy vajon értem kijönnének-e így viharban, de gyorsan megállapítom, hogy persze, kijönnének.

 - Mikor terveztétek meginni ezt? Amikor elástátok.- talán nem kellene feltennem ezt a kérdést, de fura ez a csend, ahogy megkerüljük a tavat, és a kastély lenéz ránk. A vihar nem terel el eléggé, pedig érzem, hogy lassan minden ruhám átázik. Biztosan meg fogunk fázni…

 A gondolataimból azután kiszakít a furcsa formájú szikla, amely az ösvényen fekszik, ami a tó és a kastély között fut. Nem annyira nagy, hogy ne dobjuk félre. De tartok tőle, hogy nem kő.
 
 - Oké… ne… csapjatok… zajt.- a vihar elég sok zajjal jár, de ha a lény észrevesz minket… nem tudom, hogy egyedül el tudnám-e intézni, futni szoktam előlük. Most viszont csúszhat a föld. Meg Alisa becsúszhat…. A villám fényénél viszont már nem vagyok biztos semmiben.

 - Szerintetek dugbog, vagy csak egy kő?- jó lenne, ha nem akkor jönnénk rá, ha odamegyünk. Elijeszteni általában nehéz őket, ha nem vagy tarasque vagy tollas kígyó, és még ha nem is túl okosak, ez az ő territóriuma. De persze, már túl késő visszafordulni: a vihar ennél már csak rosszabb lesz. Én az itteni viharokat jól ismerem, nem a víz alól látom őket.

 Azért megforgatom az ujjaim között a pálcám. Egy stuport azért össze tudok hozni, ha úgy alakul, hogy meg kell küzdeni a döggel. Bár Fricset zabálná fel…