TW: evészavar, egyéb mentális problémák, szexuális tartalomElégedett vagyok magammal. Már a szavaimnak is látványos hatása van rá, leplezetlenül bámulom, ahogy igazgatja magát, tagadhatatlan, hogy remekül áll rajta ez a nadrág, de most kellemetlen viselet lehet számára, én ellenben imádom így látni.
A legjobb az egész kis előadásban az, hogy bár megleptem, mégis minden szava színigaz, nem kell megjátszanom magam, és nem is akarom, eddig sem gondolhatta, hogy prűd lennék, de most már biztos lehet benne, hogy éppen jól illek hozzá, a kissé aberrált fantáziáimmal és az égető vággyal, hogy végre az övé legyek.
A szüzességem már nem kiemel a többi közül, hanem szenvedésre kárhoztat, de én voltam az ostoba, amiért éppen ezt vontam falként magam köré, mintha csak értéket védene. Túlmisztifikáltam mindezt és még itt, Skóciában is ihatom a levét, láthatom, ahogy másokra pillant, álmaimban pedig akkor is néznem kell, ha legszívesebben elfordulnék.
De képtelen vagyok rá, mert ezek a fájó jelenetek, amik porrá őrlik minden elhatározásom és erényem, teszik lehetővé, hogy ruha nélkül lássam a saját vőlegényem. Micsoda eszement, szánalmas helyzetbe hoztam magam!
Tudom, hogy voltak, akik nem vártak. Circének olasz szeretője volt, aki két nappal az esküvője előtt még meg is látogatta, aztán soha többet nem találkoztak egymással. Ezt ő maga mesélte nekem. Nate viszont nem a szeretőm, nem egy múló szeszély, hanem az a férfi, akihez hozzá fogok menni, és ezt nevezi apám tisztességtelennek és erkölcstelennek?
Mi az erkölcs egyáltalán? Valami, amit nagyhatalmú, bigott férfiak találtak ki, hogy kordában tartsák a lányaikat és asszonyaikat, a hozzám hasonlókat, de én nem viszem tovább ezt a tradíciót. A ruhámmal együtt fogom levetni magamról.
Meglepetten kacagok azon, ami láthatóan csak az események hevében hagyja el a száját, hiszen annyira szürreális. Hogyan is házasodhatnánk össze itt és most? Apám mindenféle szégyenérzet nélkül mondaná érvénytelennek a frigyet, ezt pedig nem szívesen kockáztatnám meg.
-Nathaniel, te bolond vagy!-mosolygok rá őszinte jókedvvel, megértve, hogy milyen borzasztóan egyszerűek a férfiak. Ha meztelenre vetkőznék előtte, azt is elérhetném, hogy térdre borulva könyörögjön a kegyeimért, tudva, hogy ezúttal sem fog sokkal többet kapni tőlem, mint eddig. Legalábbis egyelőre így tervezem.
Pedig olyan csodálatos, ahogy legördül a nevem az ajkáról, Elspeth Nox. Nem Mordrake, hanem Nox, jelezve, hogy az ő karjai óvnak, hogy az ő szemei figyelnek, hogy az övé vagyok testestül, lelkestül a halálom órájáig és annál is tovább. Kevés dologra vágyok annyira, mint erre a házasságra.
-Te is tudod, hogy nem lehet, bár kecsegtető az ajánlat. Rómában akarok esküdni és utána megnézni, hogy ki tudsz-e elégíteni minden egyes nevezetességnél-kegyetlen vagyok, amiért ezt így kimondom, de mégsem tudom magamban tartani. A Római Pantheont akarom, azt, hogy a déli napfény aranyban fürdeti alakját, ahogy a kupolán keresztül ömlik rá, míg az én szívemet összeszorítja a gyönyörűség, elegye a szerelemnek és a ténynek, hogy birtoklom. Soha többé nem nézhet másra, csak rám.
Szükségem van arra, hogy apám a saját szemével lássa ezt a házasságot megvalósulni, bármennyire is ódzkodik tőle. Mindig is megvetette őt, kevesebbre tartotta, mint önmagát, mint a saját rokonait, csak a Yaxley-befolyás végett volt hajlandó neki adni a kezem, én pedig mindent meg akarok tenni, hogy végleg kikerüljek Branwell Mordrake irányítása alól, ki abból a nedves pincéből, ki a rémálmaim helyszínéről.
-Hogyne, édesem, most is csak úgy…-nézek végig rajta, szememet hosszan az altestén nyugtatva-duzzadsz a szabad ak arattól.
Nem a tiéd ez sem, hanem az enyém. Azt csinálok veled, amit akarok, és még sehol sem tartunk. Szenvedj csak, fájjon, őrülj bele, ahogy én beleőrülök minden nap a hiányodba. Abba, ahogy másnak adod, ami valójában nekem járna. De most majd megtudod…
Minden mozdulatom és tettem azt szolgálja, hogy elveszítse az eszét. Váratlan az, ahogyan magamhoz érek, olyan magabiztossággal, mintha tudnám, mit is kell tegyek, és nem csak az ösztön dolgozna bennem, az az ösztön, ami felé húz, ami hozzá köt egészen onnantól, amikor kislányként az unkanővéremet csókoltam meg, és azt képzeltem, Nate az. Minden érintés, minden lépés, a nyelvem, ami végigszánkázik rajta, egy újabb határ, amit átlépek, egy olyan területére érek kettőnk kapcsolatának, ahol még sosem jártam. A selyemruha megvéd, elválaszt tőle, de én nem igénylem tovább ezt a védelmet, az egyetlen dolog, amit akarok, az, hogy eltűnjön.
Megteszi, szinte el sem hiszem. Izgatott sóhaj tör fel a torkomból, már csak a falatnyi, törtfehér csipkefehérnemű fér közénk és abban a percben, mikor a szemébe nézek, teljesen elfelejtek mindent.
A szabályokat, a kötelességeket, a tervemet, csak az ajkai maradnak az enyéimen, a forróság, ami hurrikánként söpör végig a testemen, abban a percben, amiben a falhoz nyom. Végem van.
Meglepetten nyögdécselek a szájába, és az egyik lábam felhúzom, hogy jobban hozzám férhessen. Körmeim a hátát karmolják végig, úgy simulok hozzá, mintha egyenesen azért élnék, hogy ezt tegye velem. Az agyam kiürül, végre nem gondolok semmire, csak érzek: a fájdalmas feszülést az alhasamban, az édes bizsergést a lábaim közt, a kezeit a testemen. Már ettől is megremegek.
Egyetlen gondolat fogalmazódik meg bennem: végül is miért ne? Miért ne tehetnénk meg itt és most? Készen állok rá, ezt már a minket elválasztó anyagon keresztül is tökéletesen érzékelheti, egyszerűen csak le kellene rángatnom róla az alsót is, és nem lenne más dolgom mint…
Nem! Nem lehet! Még nem.
Nehezemre esik megszakítani kettőnk közeli kontaktusát, de a kezem a hasára csúsztatom, hogy eltoljam magamtól, éppen csak annyira, hogy ugyanaz a kéz utat találjon az alsónadrágjába. Kivárom, hogy ajkaink elváljanak egymástól, és a nyakát kezdem csókolni és harapdálni, egyelőre nem úgy, hogy fájdalmat is okozzak neki, pedig valójában arra vágyom. Vissza kell vennem az irányítást, ez így túl veszélyes. Félő, hogy a vágyaim átveszik felettem a hatalmat és engedek neki, itt ebben a szobában, ahol ki tudja, miket csinált másokkal is.
-Ahh…Nate-sóhajtom a fülébe kéjesen, ahogy finoman, de erélyesen kezdem hátrafele tolni- ne itt, az ágyon.
Úgy ügyeskedem, hogy én legyek felül, és az ölébe mászom. Kínoz az érzés, hogy mennyire át akarom magam adni neki, hogy milyen borzalmasan nehéz ellenállni, épp ezért minden idegszálammal a célra fókuszálok. Megcsókolom, úgy harapok az ajkába, hogy érezzem a vére ízét, közben a hajába túrok. Elnyújtom a csókot, mielőtt mélyen a szemeibe néznék és a hajánál fogva feszíteném hátra a fejem.
-Sajnálom, de nem ezért vagyok itt-mosolyodom el álságosan- igazából fogadni akarok veled, ha már úgyis annyira szeretsz hazardírozni-közben balkezem újra finoman simogatva halad lefelé az ágyékához-Érdekel a dolog?