long story short...

ZSEBPISZOK KÖZ,
ARANYFOG VARÁZSTÁRGY SZAKÜZLET



2002. augusztus 4.

◂ long story short... ▸

2002. augusztus 4.

◃e c h o ▹

long story short:
i survived

style: esős napra ║ zene: butter

Mi a faszom van már ezzel a nappal? Morgolódtam magamban, ahogy az előbbi öregasszony kisétált. Engem aztán nem zavar, ha valaki idős, végül is még jó ízlésének is kéne lennie, ha már átkozott varázstárgyakkal foglalkozó boltba jár. Például ott van a sarokban az a rothadó kéz, tele aranyékszerekkel vagy éppen ott van az az arany… hát az. Megköszörültem a torkom és elfordítottam a tekintetem a nemiszervet formázó szoborról. Amúgy sem olyan izgalmas Aiden nélkül.
Nem akartam valójában mára bevállalni, hogy egyedül legyek az Aranyfogban. Mindenki tudta, hogy semennyire sem tudok bánni az emberekkel… a legtöbbet fél perc alatt elküldtem a fenébe… főleg, hogyha ilyen öregnénik voltak, akik valamiért meg voltak róla győződve, hogy plüssgolymókot árulunk csak úgy hobbiból a Zsebpiszok közben.
Minden esetre inkább lehuppantam Aiden fotelébe és elvettem a könyvet, amit ott felejtett a karfának támasztva. Megint valami rongyosra olvasott vacak volt, ami mások tenyerétől bűzlött. Nem szerettem, mikor olvasott, ahelyett, hogy együtt játszottunk volna. Dosztojevszij A Karamazov testvérek… unalmas egy cuccnak tűnt. Azért felütöttem, remélve, hogy a könyv leggusztustalanabb részével találom szembe magam. Ehelyett egy kellemetlen sor köpött szembe: „Értelmetlen, lehetetlen az apát szeretni, ha az apa méltatlan erre. Semmiből nem lehet szeretetet teremteni, semmiből csak az Isten alkot.” Mintha ez is csak az életemet idézte volna.
– Unalmas! – kiáltottam fel és egész egyszerűen eldobtam a könyvet, hogy az a falon csattanva a földre essen. Úgy éreztem magam, mint aki menten elalszik a tétlenkedéstől. Még egy nyafogó hangot is hallattam, ahogy vergődtem és lecsúsztam a hatalmas fülesfotelben. Hogy Aiden, mit élvez abban, ha egyedül lehet itt.
Végül felkeltem és végig sétáltam a vitrinek és polcok között a vásárló téren. Végig simítottam néhányat. Akadtak itt átkozott kalózérmék, apró porcelán szobrok, na meg egy kísértettől elvett zenedoboz… biztosra veszem, hogy azóta is nagyon keresi. Aztán ott volt az Egyiptomból csent rothadó kéz, meg még néhány furcsa tárgy. Csak jó ízlésű ember sétált be ide, aki pontosan tudta, hogy Borginnál vagy az STB-n csak a kacatot kapja meg. Én igazi szakértőnek számítottam a tolvajok között, ez pedig kellő nevet hozott az üzletnek.
Az ujjam az egyik átkozott tőrnél állt meg. Gondolva egyet, hogy még jó lehet valamire, megfogtam és a zsebembe dugtam. Aidennek talán fel sem fog tűnni. Hümmögve sétáltam tovább, mint aki jól végezte a dolgát. Csakhogy akkor aztán megint csilingeltek az ajtó feletti kis fogakat mintázó csengettyűk. Ezek jelezték, hogy új vevő érkezett. Ez meg valami gyerek volt… csak ekkor vettem észre, hogy odakint bizony szakad az eső.
– Na jó, te meg mit akarsz? Ezen a helyen kölyköket nem szolgálunk ki… – közöltem és már ki is tessékeltem volna hatalmasat villámlott odakint, aztán akkorát dörgött, hogy szószerint megöleltem ijedtemben az egyik vitrint. – Azt a rohadt… na jó, bent maradhatsz, míg esik… – Nyöszörögtem nagy nehezen, de persze odakint egyre jobban szakadni kezdett.

[Echo Taylor]

Hát én meg mi féle helyre kerültem.Ezért utálok egyedül vásárolni mert a nyomorult nagy tömegben el tévesztem az irányt és tessék egy szedett-vedett rossz mágiával át itatott boltba kerültem.Ráadásul még az eső is most kezdett el zuhogni,az eladót harminc körülinek tippelem de elég magának való figura amolyan világ fájdalmas tekintete van.Érdekes skot-koczkás nadrágban és garboban zsebre dugott kézzel bambul rám.De az előbbi dörrenésnél azt hittem eltünik valamelyik polc mögött ijedtében.
-Áhh nem is vettem észre,hogy Van is itt Valaki mig hozzám nem szóltál.Igen tudom elég rosszkor keveredtem ide és látom rajtad ez neked nem tetszik.De a nyomorult nagy tömegben rossz helyen kanyarodtam el.És igen gyerek vagyok de ki kérem magamnak ezt a hang nemet!
Dühös leszek ezzel a tekintetem kékről feketére változik és forrosodni kezd a levegő az egész helységben.

◂ long story short... ▸

2002. augusztus 4.

◃e c h o ▹

long story short:
i survived

style: esős napra ║ zene: butter

Az álmosságon nem segített a borulni látszó idő. Mind jobban rányomta a bélyegét a kissé párás nyári napra. A rajtam lévő ruhát piszkáltam, az üzletben elkelt még a vékony, hosszúujjú felső, hiszen itt varázslattal őriztük meg a hűvösséget, hogy a trágyaknak ne essen bajuk, na meg egy-két átok szerette a kissé forróbb levegőt, szóval azt ildomos volt elkerülni.
A hűvösben még csak-csak elvoltam, jobban szerettem a kinti, izzadtság szagú forróságot, ami olyan kellemesen vette körbe az Abszol úton tolongó tömeget. Én részemről inkább kihagytam volna a zsúfoltságot, de nem sok esélyem volt rá, miközben ilyen közel dolgoztam hozzá és néhány kellemes kocsma oda esett közel, például a Fogadó a Vasorrú bábához. Imádtam, hogy Szép Meggie, a bibircsókos boszorkány minden egyes látogatásomnál rám szállt.
Sóhajtva dugtam a kezemet a zsebembe, a tőrrel együtt, aminek a markolat kilógott onnan. Azt sem bántam kifejezetten, ha esetleg Aiden meglátja. Legfeljebb elterelem a figyelmét valamivel, van úgyis megbeszélni valónk az esküvőnkről. Ezektől a gondolatoktól persze gyorsan megfosztott a csilingelés, na meg a kölyök, akit kiszúrtam az ajtóban.
Ha nem jön a dörrenés még ki is tessékeltem volna. Ám ahelyett, hogy így tettem volna megengedtem neki, hogy maradjon. Nem, mintha megérdemelte volna… milyen rossz kölyök csatangol be a Zsebpiszok közben? Ja igen, én is ilyen voltam, csakhogy lenyúlhassak Borgintól ezt-azt, míg szegény anyám az iskolai dolgaimat vásárolta.
– Áhh nem is vettem észre,hogy Van is itt Valaki mig hozzám nem szóltál.Igen tudom elég rosszkor keveredtem ide és látom rajtad ez neked nem tetszik.De a nyomorult nagy tömegben rossz helyen kanyarodtam el.És igen gyerek vagyok de ki kérem magamnak ezt a hang nemet! – mondta a lány. Nem arra figyeltem fel, amit mondott, hanem, hogy olyan volt, mintha nem is engem nézne. Láttam a tekinteteváltozását de nem különösebben zavart meg, ahogyan az sem, hogy melegebb lett.
Ezt gyakran váltja ki Átkozott Szvjatopolk Aranyflaskája, ami közvetlenül az ajtóval szemben. Így mindig kapott egy kis friss levegőt, ami lehűtötte. Ha más nem, hát a huzat, ami olykor érte. A hallucinációkért is gyakran felelt. Képes volt másnak mutatni az embereket és sokszor olyan volt, mintha az ember valami régi helyre cseppent volna. Így hát fogtam a pálcámat és rászegeztem a lánnyal szemközti polcon elhelyezkedő aranyozott flaskára. – Glacius! – A flaskán hirtelen dér jelent meg, majd szép lassan jégpáncéllá alakult, ahogy lucfenyőpálcámból kis fénnyel kipattant felé a varázslat. A hatása ezzel megszűnt. A lány most már engem láthatott ott, a vitrinekkel teli, korszerű üzletben.
– Na jól van, gyerek. Felőlem azt kérsz ki magadnak, amit akarsz.– Sóhajtottam és visszasétáltam a pult mögé. Ha akart körbe nézhetett, bár nem sok jót jósoltam neki, hiszen a legtöbb holmi itt halálos átkokat hordozott magában. – Ha nem akarsz fájdalmas halált halni, akkor ne taperold össze a cuccokat. – Tettem hozzá és megtámaszkodtam a pult felületén. Így néztem rá. Ez is ázsiai, mintha üldöznének mostanában, a kép alá nyomva, hogy az én anyám is az volt. Bár ő kínai, finom vonású és apró termetű, amiből némiképp én is örököltem.
– Az a kéz ott például, ha a bőrödhöz ér, leolvasztja a csontodról a húst is. – Böktem a másik összeaszott kéz felé, ami az egyik vitrinben volt. A bőr már zöld volt róla és itt-ott kilátszott a megfeketedett csont. Állítólag sárkánytűz véget a tulajdonosával, aztán valami banya olyan átkot tett rá, ami szétrohasztotta a hozzáérőt egészen. – És ha nem baj, nem akarok az anyukádnak magyarázkodni, hogy miért esel szét.

[Echo Taylor]

Engem aztán azaz átkozott por amiről ez hadobált nem érdekelt.A melegség és a tekintet változás már kis korom óta gyakran kisér utamon ha éppen olyan a kedvem vagy nem jó helyre bukkanok.És ez most sajnos ilyen azoknak a barbár bugyuta bohócoknak köszönhetően akik az utolsó perce hagyták a bevásárlást.Igaz ez alol én se vagyok kivétel de eddig Apu boltjában segitkeztem.Hogy őszinte legyek ahogy ezen a sötét és barátságtalan helyen szét nézve apu boltja melegséggel áraszt el nem úgy mint ez a lyuk. Ez a fazon meg aki itt papol nekem mert azt hiszi ő a valaki nem igazán érdekel.
-Meg lehet nyugodni attól,hogy fiatal vagyok fel tudom mérni a terepet és azt mihez lehet nyúlni és mihez nem.Itt ebben a kis lyukban per pillanat semmihez nem érdemes mert kitudja honnan szedtétek őket össze.-Össze fonom a karom és az ablak felé fordulok várom mikor áll el ez a vacak eső.De közben magamon érzem ennek a mitukrásznak a tekintetét is.Jó lenne valamivel meg viccelni de épp ilyenkor nem igazán jut eszembe semmi olyan amivel nem lehet úgy kárt okozni semmiben.Igaz erre a helyre némi világosabb szín rá férne..

◂ long story short... ▸

2002. augusztus 4.

◃e c h o ▹

long story short:
i survived

style: esős napra ║ zene: butter

Az egy dolog, hogy mindenféle fura alak akkor jön be az üzletbe plüssgolymókot keresni, mikor én melózom itt, de egy gyerek is besétál. Reméltem, hogy ez legalább nem akar valami furcsa plüsst, amit biztosan nem lehet itt kapni… de igazából, ha nem kezd el szakadni az eső, meg villámlani odakint, ki is pateroltam volna. Egy kiskorúnak – Lolán kívül – semmi keresnivalója ezen a helyen. Főleg, ha láthatóan csak a nyelvét vágták fel és sok ész nem szorult belé.
Nem tudtam megállapítani hány éves ránézésre, de a felháborodásából és a gyerekes toporzékolásából úgy tizenegy körülire tippeltem, bár ahhoz meg már nagynak tűnt fizikálisan. Nem értettem a kölykökhöz, de nem is ezen a napon akartam megtanulni. Csupán annyit tehettem, hogy Átkozott Szvjatopolk Aranyflaskáját ártalmatlanítottam egy rövid időre, hogy megfosszam a hallucinációtól, amit a varázstárgy a gyengébb elméken képes volt végre hajtani. Így megláthatott engem a fekete hajú, gombafrizurás valómban, a kellemes világoskék kabátban, amit az üzletben mágikusan fenntartott hideg ellen vettem fel.
Elmagyaráztam neki, hogy miért is nem kéne olyan nagyarccal besétálni egy helyre, amit még csak nem is ismer, ráadásul a varázslónegyed egyik leghírhedtebb részén található… de hát az ember hiába magyaráz, ha valaki indokolatlanul dacoskodik, ahelyett, hogy figyelne rá. Aj, O’Mara… ne foglalkozz vele! Legfeljebb az orrod előtt olvad apró pocsolyává. A hang emlékeztetett rá, hogy nem kéne mások kölykeit istápolnom, hiszen még az enyémekkel sem voltam egészen rendben. Mióta elváltam és véget ért az előző házasságom, nem igazán vettem részt kölykök nevelésébe, de egyik sem volt ekkora. Talán Lola közelítette meg leginkább korban ezt a gyereket, de ő jóval agyafúrtabb volt.
– Meg lehet nyugodni attól,hogy fiatal vagyok fel tudom mérni a terepet és azt mihez lehet nyúlni és mihez nem.Itt ebben a kis lyukban per pillanat semmihez nem érdemes mert kitudja honnan szedtétek őket össze. – Magyarázta, de ahogy elnéztem, a közelében sem volt annak a legmerészebb gondolata sem, amiket ez az üzlet rejtegethet előtte.
Sóhajtottam egyet. Megint egy gyerek, aki bejött ide balhézni, mert éppen belépett a kamaszkorba. Nem volt kedvem még egynek a felesleges keménykedésébe részt venni. Ezért is nyitottunk üzletet és nem folytattam úgy a tolvajlást, mint korábban. Már nem egyszerű tolvaj voltam, aki az ételért csinálta meg a napi lángnyelvért. Eljutottam arra a szintre, hogy Zsebpiszok közben nevem lett és a legnagyobb fejesek akartak engem egy-egy varázstárgy megszerzésére.
– Mi lenne, ha mondjuk megpróbálnál normálisan beszélni? – kérdeztem csak úgy mellesleg, majd a pulton lévő holdkövet felemeltem és a tenyeremben az apró, kékes-derengős virággá változott. – Dacosság helyett esetleg valami szépet is találhatnál itt. De tudom, hogy épp tombolnak a hormonjaid és azt hiszed ettől izgalmasabb személyiség leszel. Le kell, hogy törjem a kis szárnyaidat és közölni: nem. Sőt, idővel ez bénának fog hatni. – Folytattam és elléptem a vitrinek között. – Ha hajlandó vagy ezt most félretenni, akkor a vihar elmúlásáig mutathatok pár érdekességet. - Ha pedig nem, akkor te szívod meg. Ezt már persze nem tettem hozzá... pedig nagyon is megérdemelte volna. Az ilyen kölykök mindig csak a bajt keresték és a végén ők jártak rosszul. Én sem voltam egyszerű eset, de a felnőtteknél aligha hittem magam okosabbnak.

[Echo Taylor]

-Én kérlek szépen eddig is normális voltam csak éppen te voltál az aki kiakart zavarni az esőre.Az előbb emlitettem,hogy véletlen keveredtem ide amugy valóban nem szabadna itt lennem de most már csak meg várom míg el áll az eső.*Nézek a fiúra aki aligha lehet idősebb tőlem de ezt az infot meg tartom magamnak.Érdekesnek találom azt a virágos mutatványt így kicsit jobban szemügyre veszem ki is Ő valójában.Érdekes ez a gomba haj és az öltözéke is.Közben az ajtónál állok figyelem mikor tudok innen elmenni mert anyáék már biztos aggodnak értem mert nem szoktam ilyen hosszú időre eltűnni tölük azóta,hogy Dementorok elöl kellett el rejtöznöm napokra egy ismeretlen helyen.Örültem,hogy azt is épp börrel megusztam nem hiányzik még egy olyan eset.
-Itt sosincs meleg??Vagy csak azért fázom mert kissé eláztam??Esetleg kéhetek egy pohár teát ami felmelegit??*Nézek rá hátha kapok egy pohár meleg inni valót

◂ long story short... ▸

2002. augusztus 4.

◃e c h o ▹

long story short:
i survived

style: esős napra ║ zene: butter

Hosszan sóhajtottam, ahogy nagy nehezen beljebb sétáltam az üzletbe. Az összes kamasz ilyen, vagy kamaszszerű, csak mert ez a kis csaj még ahhoz is túl fiatalnak tűnt. Nem értem miért ellenem lázadnak, miközben van nekik tulajdon szülőjük, aki bizonyára szívesen hallgatná ezt az egyetlen csemetéjétől. Nekem még nincs kamaszgyerekem, még ha Lulu meglehetősen közel is áll a dologhoz… vele hosszú távon azért nem olyan vészes szót ejteni.
– Én kérlek szépen eddig is normális voltam csak éppen te voltál az aki kiakart zavarni az esőre.Az előbb emlitettem,hogy véletlen keveredtem ide amugy valóban nem szabadna itt lennem de most már csak meg várom míg el áll az eső. – Érkezett a válasz, hogy ugyan miért kell „nem normálisan” viselkedni.
– Én pont azt mondtam, hogy maradhatsz, amíg el nem áll az eső. – Sóhajtottam, de végül nem fűztem hozzá nagyobb reményt, hogy megérti. Csak gyerek, ha dacolni akar, dacolni fog… ezért másképp kellett megnyernem a figyelmét és lecsitítani a nem kívánt kedélyeket. Nem akartam, hogy nekiálljon valamit összetörni, hogy aztán én legyek a felelős ezért is Aiden szemében. Ritkán hagyta egyedül rám a boltot. Nem lepne meg, ha még Seanban is jobban bízott volna ezen a téren… és meg tudtam érteni. Nem volt ritka, hogy csak úgy zsebre vágtam azokat a varázstárgyakat, amik tetszettek.
Aiden nem értette a kapcsolatomat a mágiával és a csicsás dolgokkal. Nem is igazán tudtam elmagyarázni sem neki mi ez… egyszerűen vonzottak az érdekes tárgyak, mint az a holdkő, amit múlthéten szereztem egy erdő közepén lakó boszorkánytól. Mondanom sem kell, hogy a mézeskalács házába csalva próbált meg teletömni kajával. Ehelyett pedig csupán egy jó adag altatóbájitalt kapott a teájába és míg ő bealudt, elhoztam amit elkellett. A holdkő azzá változott az ember kezében, amire gondolt… ám az érintése veszélyes volt, mert halálos átkokat hordozott. Engem nem rázott meg, anyám védővarázslata – ami némileg félre sikerült – elég erős volt.
Láttam, hogy a holdkő felkelti a figyelmét. Jobban megnézett magának, így láthatta, hogy nem vagyok az a tipikus férfialkat. Valahogy tizenhat éves korom körül megálltam az öregedésben, ezért a legtöbben gyereknek néztek, vagy legalábbis kamasznak.
– Itt sosincs meleg??Vagy csak azért fázom mert kissé eláztam??Esetleg kéhetek egy pohár teát ami felmelegit?? – kérdezte.
Felvontam a szemöldököm. Az előbb még adja a nagy keménykedést, most meg már jó lenne, ha adnék neki valamit. Elgondolkodtam mi lehet egyáltalán itt, Aiden és én is inkább kávézni szoktunk, semmint teázni. Hiába vagyunk angolok, mindketten a tiszta, fekete koffeint szerettük igazán – édesítés és tej nélkül.
– A tárgyaknak ez a hőmérséklet felel meg. – Mondtam és megrángattam magamon a dzsekit. – Ezért vagyok én is felöltözve, tudod? – Kérdeztem, de inkább csak költőinek szánva azt. Nem akartam magára hagyni a vásárlótérben. Jó lett volna, ha nem nyúl hozzá semmihez… voltak itt vágyfokozók és tényleg halálos veszélyt jelentő tárgyak. Ha meghalt, azt tegye a küszöbön kívül, akkor már nem az én felelősségem.
– Gyere a konyhába… nem tudom van-e teánk. – Magyaráztam és intettem, hogy sétáljon be a pult mögé és az ott lévő ajtót már ki is nyitottam, ahogy előkaptam a varázspálcámat. A második varázslat a bejárati ajtó felé reppent, hogy gondosan elzárjam azt, mielőtt még valaki bejönne a tudtom nélkül.
Ha a lány belépett a hátsó helyiségbe, ahol a raktár és a kis teakonyha volt, úgy én is követtem és a benti pulthoz léptem.
– Hogyhogy nem a szüleiddel vagy? Van egy nálad ránézésre csak kicsit fiatalabb fogadott lányom és sosem engedem sehova egyedül. - Közben benyúltam a szekrénybe, ahol a kávét tartjuk és teafilter után kutatattam. Bár nem hittem, hogy Sean ilyesmiket rejtegetne itt... nem tűnik annak a teázós típusnak.

[Echo Taylor]

-Elég érdekes egy helyet választottál a Boltodnak....Ezekkel a tárgyaknak tünő dolgokkal olyan furcsa az egész hely.De te se vagy épp olyan felnőtt alkat.A szüleimmel jöttem vásárolni csak éppen akkora a forgalom azon a nyomorult Abszol úton,hogy el szakadtam tölük.De ne aggodj ahogy el áll ez a nyomorult idő itt se leszek.*Tartok vele éppen hátha a konyhába ami még szükebbnek bizonyul.Érdekes egy férfi az már biztos.Nem tudom miért de valami van benne amiért kicsit tartok tőle de most kénytelen vagyok itt maradni.Sajnálom,hogy nem hallgattam anyámra mikor mondta vegyek egy könnyed kabátot fel mert vihar igérkezik.Igaz Ő mostanában elég sűrűn megérzi az ilyet csak tudnánk m iért és hogyan.Ez zavarja őt is,hogy jó formán az energiája mostanában eléggé fel erősödött és apa ezért nem igazán hagy minket olyan hosszú időre egyedül.Igaz tudja anya meg véd meg az összes védő mágia de azért jobb szereti ha maga is otthon van.*

◂ long story short... ▸

2002. augusztus 4.

◃e c h o ▹

long story short:
i survived

style: esős napra ║ zene: butter

A hátsóhelyiség meglehetősen szűk volt. Valójában a fele raktár volt, meg egy íróasztal, ahol Sean szokott dolgozni és a leltárjegyzéket vezetni… már négyszer szóltam neki, hogy írja bele a múmiakezet, meg a nyuszis szobrokat, meg azt a vacak Átkozott Szvjatopolk Aranyflaskáját… de nem, helyette inkább a macskákat kergette a sikátorokban. Mindegy, majd beleírom én és akkor nézhet, hogy nem tökéletes a leltári szám.
Szóval a konyha lényegében csak egy kis pult volt, egy apró tűzhely, amin egy kanna állt. Már reggel megtöltöttem vízzel, így csak aprón megütöttem a pálcámmal, hogy kezdjen el melegedni. Idebent nagyrészt mugliknak való instantkávét ittunk, ha csak nem sétáltunk át az Üstbe egy kávéra.  Egészen kellemes volt ez a környék, hiszen lényegében a Zsebpiszok közben volt, mégis közel esett az Abszol útra, így nem csak koszos tolvajok estek be… néha-néha kíváncsiskodó arcok is előfordultak. Ezért is kellett kiírni egy kis táblára, hogy: A TÁRGYAK MEGÉRINTÉSE VESZÉLYES. FORDULJON AZ ELADÓHOZ! Nem, mintha ez segített volna azon, ha valaki bolond.
– Elég érdekes egy helyet választottál a Boltodnak....Ezekkel a tárgyaknak tünő dolgokkal olyan furcsa az egész hely.De te se vagy épp olyan felnőtt alkat.A szüleimmel jöttem vásárolni csak éppen akkora a forgalom azon a nyomorult Abszol úton,hogy el szakadtam tölük.De ne aggodj ahogy el áll ez a nyomorult idő itt se leszek. – Magyarázta. Az előbb mondtam el neki, hogy van egy nevelt lányom és azon akadt fenn, hogy nem vagyok felnőtt alkat… azért egy gyerekkel már az én pofikámból is kinézhető volt, hogy esetleg elmúlt húsz.
– Tényleg? Miért, mennyinek nézek ki? – Sóhajtottam. – És biztosíthatlak róla, hogy a tárgyaknak tűnő dolgok tényleg tárgyak, nem csak illúzió az egész. – Pillantottam hátra rá, ahogy lábujjhegyre állva próbáltam elérni a felső szekrényt. Volt ott valami dobozka, de alig értem el. Nem sokszor jutott eszembe ilyesmihez mágiát használni… a túl elkényelmesedett élet sem volt éppen jó, ezért hát megembereltem magam. Nagy nehezen letornáztam a kis fémdobozt. Teafű volt, jó erős earl grey. Az sem való igazából egy gyereknek.
– Megnyugtatlak, felnőtt vagyok. Harmincnégyéves. – Válaszoltam, akármennyit is tippelt meg. Nem igazán számított hány évesnek gondoltak, a biológiai óra talán kívülről megállni látszott, mégis mióta átléptem a harmadik x-et, egyre fáradékonyabb lettem, egyre több dologhoz voltam gyenge… és egyre több minden fájt.
– A tejes tea jó lesz? Csak ahhoz van alapanyagom. – Mondtam. Gondoltam, mivel itt vásárolgat és jól beszéli a nyelvet nagyrészt angolként nőtt fel, így hát hozzá van szokva az ilyesmihez. Bár a gyerekeknek aligha adnak ilyen koffeines cuccot. Közben magamnak is elővettem a kávét és már készítettem is elő a két csorba, mentazöld bögrét a pultra.

[Echo Taylor]

- Igen jó lesz az a fajta tea de tej nélkül.Nem kell félni,hogy sok coffeint iszok vele mert ha kevés ideig ázik a vizben akkor csak az íz ázik ki és nem annyira sok koffein lesz a teában.
-Én meg tejjel amúgy se szeretem,igaz tudom,hogy amerikai nép szokás vagy mi a szösz ez a dolog de mi azaz anyum családja sose itta azzal.Meg ők inkább Szakét ittak jobbára mint teát.*Míg a teára vártam vissza kimentem a bolt helységbe szét nézni.Érdekesnek tarottam az egész helyet,sokkal másabb volt mint apu kis boltja.Persze az ajtót nyitva hagytam,hogy ha Elliot keresne lássa nem tüntem el csak nem szeretem a szűkös helyeket.*
-Nem mondtam egy szóval se,hogy illuziok ezek a tárgyak csak éppen szerintem nem az Abszol útra való az ilyen bolt mint ez.Én véleményem csupán annyi,hogy ezt a Pici boltot nem itt kellett volna nyitni.*Jegyzem meg azaz átkozott izé miatt is.Igaz rám nem volt hatással legalábbis nem éreztem semmi mellék hatást azon kivül,hogy kissé fel bosszantottam magam a nagy tömeg miatt.*
-De a te dolgod,csak onnan gondolom az mert nekünk is van egy Boltunk igaz azt minden fajta varázs védi és nincs szem előtt se.*

◂ long story short... ▸

2002. augusztus 4.

◃e c h o ▹

long story short:
i survived

style: esős napra ║ zene: butter

Nagy nehezen, lábujjhegyre állva, de letorznátam a teafüves dobozt a polcról. Igazából vártam, hogy válaszol a kérdéseimre, mert hát nem egyet tettem fel, de mivel nem fordultam felé, abban a hiszemben voltam, hogy esetleg elbambult. Sebaj... talán én is elbambulnék egy kincsekkel teli raktárban, még akkor is, ha egy jóképű idegen megpróbálná elterelni a figyelmemet. Csak egy gyerek, O'Mara... minek a szigor? A hang kellemetlenül nevetett fel bennem, éppen úgy, ahogyan amúgy számítottam is rá tőle.
- Igen jó lesz az a fajta tea de tej nélkül.Nem kell félni,hogy sok coffeint iszok vele mert ha kevés ideig ázik a vizben akkor csak az íz ázik ki és nem annyira sok koffein lesz a teában. - válaszolta kisvártatva, így felé fordultam. Fogalmam sem volt, hogy lehet így meginni a világ talán egyik legerősebb fekete teáját. Dehát ő tudja. - Én meg tejjel amúgy se szeretem,igaz tudom,hogy amerikai nép szokás vagy mi a szösz ez a dolog de mi azaz anyum családja sose itta azzal.Meg ők inkább Szakét ittak jobbára mint teát. – Magyarázta, én meg megköszörültem a torkomat. Először csak megköszörültem igen, mert kellett két perc, ahogy az agyfagyásból meg tudtam végre szólalni. Hirtelen fel sem fogtam, hogy amit mondott az komoly.
- Öhm... ugye tudod, hogy Londonban vagyunk? Mármint a britek, az itteniek... az itt élő emberek isznak tejes teát? – pislogtam rá és most már komolyan elgondolkodtam, hogy milyen csodabogárral van dolgom. Mármint a világon aligha van olyan hely, ahol nem halottak a délutáni teázásról, a tejes teáról. Ennél britebb dologot nem is lehetne találni.
Nyeltem végül egyet, aztán folytattam a teakészítést, mielőtt véletlenül kiszakadna belőlem valami sértőbb dolog a rövidke kioktatásnál. Tudom, tudom, Dean is megmondta, hogy legyek kedves, mikor otthon dolgoztam a patikában, Észak-Írországban, de az emberi hülyeség árnyalatait elég nehezen kezeltem. Mondhatjuk, hogy valaki nem olvas, s nem művelt, de az akcentusa alapján még ráadásul itt is nőtt fel.
A szemem sarkából figyeltem, ahogy a vásárlótérbe sétál. Csak sóhajtottam egyet és próbáltam nem összeroppantani a kezembe szorongatott bögrét. Igen, azért hívtam be magammal, hogy ne maradjon egyedül és ne fogdozza össze a számára veszélyes varázstárgyakat.
- Nem mondtam egy szóval se,hogy illuziok ezek a tárgyak csak éppen szerintem nem az Abszol útra való az ilyen bolt mint ez.Én véleményem csupán annyi,hogy ezt a Pici boltot nem itt kellett volna nyitni. – Magyarázta. Rászorítottam a bögrére, ami összeroppant az ujjaim között. Ez volt az a pont, amikor normál esetben robbantam volna. Most is éreztem, ahogy égő vörösre váltanak a füleim és hogy veszélyes fény csillan a szemembe. - De a te dolgod,csak onnan gondolom az mert nekünk is van egy Boltunk igaz azt minden fajta varázs védi és nincs szem előtt se.
- Még szerencse, hogy nem ott vagyunk. Ez nem az Abszol út. – Forgattam meg a szemeimet és az összeroppantott bögrét hangosan bedobtam a mosogatóba. Persze az hüvelyk- és mutatóujjam közötti bőr vérezni kezdett. Egy kis porcelándarab megsértette. Csak belecsavartam egy konyharuhába és ahelyett. - Merlin faszára... – morogtam magam elé.
Ezután nyúltam a saját bögrémhez, amibe kávét akartam tenni. Így viszont abba dobtam bele hanyag mozdulattal azt a béna filtert, majd forráztam le. Csak néhány pillanatig hagyjam benne... aha... aha... elve körülbelül öt percig kellett egy ilyen filtert áztatni ahhoz, hogy egy infarktusnyi koffeint áztassunk ki belőle.
- Csakhogy világos legyen. Ez a Zsebpiszok köz. – Sóhajtottam egyet és megráztam a fejemet. Az ázott filtert kivettem és törött bögre után vágtam a mosogatóba, aztán a teásbögrével a kezemben utána mentem. Letettem a pultra. - Tessék. – közöltem és a véres konyharuha alá néztem. Nem tűnt mélynek vágás, de rendesen vérzett azért.