+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  2000/2001-es tanév
| | | |-+  Anglián kívüli részek
| | | | |-+  Szófia
| | | | | |-+  Bolhapiac
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bolhapiac  (Megtekintve 3584 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 07. 04. - 20:51:05 »
0


Szófia egyik legkedveltebb látnivalója a helyi bolhapiac. A nagy kiterjedésű mindenes bazársoron az ember aztán bármit megkaphat az ajtókilincstől kezdve a régi gyerekjátékokon át a furcsa küllemű ruhákig. Ha az ember figyelmesen jár kel a kirakodások között akár különös kincsekre is lelhet. Főleg, ha az ember megvan áldva a mágia képességével… Ez esetben ugyanis különleges bűbájokat, gyógyító köveket és egyéb mágikus tárgyakat áruló boszorkányokat vagy varázslókat is felfedezhet az ember.
Naplózva

Holden C. Bronx
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 10. 12. - 21:10:39 »
+1

M I K H A I L
2000. 10. 12.

shhh

Szófia. Szürke az ég, az időjárás nem különösebben kellemes, de nincs mire panaszkodnom. Nagy léptekkel megyek a piac felé. Talán ez életem eddigi legfurább megbízatása. Nem mertem ellent mondani, az ürge ijesztően akarta előadni magát, mintha valami nagyon fontos faszi lenne, de egy banda sem hiányzik a sarkamból, köszönöm szépen. Aztán az sem biztos, hogy amiért ide jöttem, létezik. Trükkös, az biztos. A piacra érve kezd igazán izgalmas lenni a dolog. Nem állhatok le mindenkivel beszélni, hogy 'Ugyan már, tetszik e tudni, hogy mégis merre találok egy ilyen embert?'. Pláne, hogy nem sok olyan emberrel találkoztam, aki tudna angolul. Nem is tudom, mi van ezekkel a szlávokkal. El vannak a maguk kis gondjaival, jól megnézik a messziről jött angolt, és kikerülik a fenébe.
Több gyanúsnak tűnő árusnál is megálltam. Kis standok, eldugott helyeken, szőrös, bolgár kis örgekkel mögöttük. De egyik sem az a valószínűleg mágiahasználó egyén, akit keresek.
- Hát Katikám - motyogom magamnak, mert már hiányoznak az angol szavak -Nem vagy egy egyszerű eset te sem, meg a nyamvadt köpenyed sem.
A piaci forgatagban teszek egy hirtelen kanyart, amit valószínűleg nem kellett volna, mert a következő pillanatban valaki nekem jön. Érzem, hogy a táskám lecsúszik a vállamról és a földön landol. A pasi hátratántorodik, mintha sántítana is egy kicsit.
- Hát persze. Gyere nekem légyszi. - durrogom az orrom alá, ahogy felveszem a táskámat a földről. Ismerősnek tűnik a faszi, de egy vállvonással lerendezem, gondolom én egy a bolgár piacozók közül, és maximum hasonlít valakire. Azért előveszem a brit jó modorom, és megpróbálom fura artikulációval megérdeklődni az emberemtől, hogy egyben van-e.
- Te, rendben vagy? Egyben? Oké? - elég idiótán érzem magam, ha őszinte akarok lenni, de még a végén lehet, hogy segítséget is tudok kérni tőle.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 10. 13. - 10:40:30 »
+1

m i a f r a n c v a n m á r
20001012 

to: Holden

o u t f i t

Túl nagy volt a tömeg. Egyre nehezebben viseltem a londoni tömeget. Egész életemben távol éltem a nagyvárosoktól, ezért időnként rám tört a vágy, hogy elmeneküljek az úgy vágyott csillogásból és megint magamba szívjam a természet illatát. Még az a mocsok is hiányzott egy kicsit, amiben felnőttem. Inkább csak nosztalgia volt ez, mint tényleges ragaszkodás, hiszen képtelen lettem volna megtűrni a kezeimen bármiféle ragacsot vagy sarat. De nem számított, jó volt kicsit Sophiába menni.
Az anyanyelvem szavai töltötték meg mindent. Bár már rég nem kellett gondolkodnom hogyan fejezzem ki magam angolul vagy franciául, annyira a mindennapjaim részévé váltak. Volt valami megnyugtató, biztonságos még is abban, mikor az ember a maga nyelvén beszél. A bolgárban nőttem fel, bolgárul gondolkodtam, bolgárul léteztem. Minden más csak felvett szokás volt.
Gondoltam levágom az utat Christov szófiai táncstúdiója felé. Így a Bolhapiac felé vettem az irányt. Egy részem jó ötletnek is tartotta, hogy elvegyüljek az emberek között, kicsit magamba szívjam az otthont. Egy másrészem, ami viszont nagyon is győzedelmeskedett a buta vágyak felett, gyorsan meggyőzött arról, hogy ez hiba volt. Utáltam azt a tülekedést, utáltam, ahogy a mocskos emberek hozzám simulnak. Egyik sem ismert fel, talán azért, mert nem a legjobb ruhámban akartam végig szelni Szófiát. Nem érdekelt.
A tekintetem végül meg ragadt valami az egyik standnál, így megfeledkeztem az engem körülvevő borzalmaktól. Egy pillanatig tartott persze, de ahogy ott álltam és bámultam a zsebórát, aminek aranyozott felületét finom vésések borították, nyugalom szállt rám. A nagyapámnak volt egy hasonló órája, cirill betűkkel belegravíroztak valami verssort. Nem emlékeztem rá kristály tisztán. Valami hazafias szöveg volt, amit ő fontosnak tartott időről időre átolvasni. Nekem is megvolt a magam verssora, amit bármikor, bárhová fel tudtam volna írni s mindig eszembe jutott, mikor hazatértem: „Majd néha álmaidban látogatlak, távoli vendégként, akit nem hívsz, ne hagyd hogy kívül tébolyogjak, ne zárd be ajtaid.” Talán nem emlékeztem tökéletesen a szavakra, de annyira az enyémek voltak így is.
Az jutott eszembe, amikor először olvastam ezeket a sorokat. A falunkon kívül volt egy vízmosás, ahol régi sírköveket gyűjtöttek össze. Felszámolták a közeli temetőt, én viszont folyton kimentem oda, a kövek régi vésetein kerestem a neveket. Az egyiken állt ez az idézet, amit aztán gyerekkoromtól kezdve állandóan ismételgettem magamban. Sóhajtva fordítottam el a tekintetem az óráról és akkor pillantottam meg az anyámat… és Yoanát, amint egyenesen felém tartanak.
– Gladna Karpatska valchitza s dalag kosam minet da ti prai deeba – motyogtam magam elé az egyik ízes, meglehetősen ódivatú káromkodást és egyszerűen hátat fordítva nekik, elindultam kifelé a sorból. Tudtam, ha anyám itt van, akkor nem kizárt hogy apám is vagy akár a többi testvérem vagy a testvéreim új családjai is. Én voltam lényegében az egyetlen, aki nem élt még családi életet és nagy valószínűséggel soha nem is fog. Nem voltak normális kapcsolataim és úgy tűnt nem is lennék képes ilyesmire. A legtöbb ember csak érdekből kellett.
Annyira koncentráltam a menekülésre, hogy észre sem vettem a szemközt igyekvő magas alakot, hanem egyszenesen beleütköztem. Majdnem hátra is estem, de még éppen időben szereztem vissza az egyensúlyom. Persze, ahol neki mentem, az oldalam szúrni kezdett.
– Áhh… – nyöszörögtem, ahogy magamhoz szorítottam a tenyerem a bordáim felett. Hát ezt nem kellett volna. Azonnal pánikba estem, utáltam ha hozzám érnek, de azt még jobban utáltam, ha bántanak.
– Hát persze. Gyere nekem légyszi. – Hallottam meg, elsőre fel sem fogtam, hogy angolul a szavakat. Olyan könnyen megértettem, mintha csak anyanyelvemen csendültek volna fel.
–  Te, rendben vagy? Egyben? Oké?
Nagyjából a második kérdésre értettem, meg hogy angolul beszélnek hozzám. Ráadásul úgy artikulált, mintha valami utolsó szerencsétlen bolgár kiskölyök volnék, aki egy szót sem ért a mondanivalójából. Sóhajtottam és megforgattam a szemeimet. Mégis mi a fene baja van? Komolyan felismerhetetlen vagyok, ha nem épp a Próféta vagy valamelyik mugli lap címlapjáról mosolygok vissza? Az akcentusából egyértelműen érződött, hogy nem amerikai, szóval eléggé sértő volt, hogy nem ismer fel.
– Nem, nem vagyok egybe! – Akadtam ki és megfeszültem az idegtől. A tenyerem még mindig az oldalamra szorítottam. – Tudod ez mennyire fájt? – Értetlenkedve bámultam rá, természetesen folyékony angolsággal, amibe némi szlávos akcentus keveredett.
Kihúztam magam, hogy legalább a tartásomról felismerjen, de nagyjából éppen ezzel egy időben meghallottam anyám hangját. Nos, ideje kihasználni, hogy ez a pasas ennyire megnőtt. Szóval mögé ugrottam, belekapaszkodtam a derekába és úgy forgattam anyámék felé, mintha egy pajzs lenne.
– Kérlek, rejts el! – Nyafogtam mögötte.
Naplózva


Holden C. Bronx
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 10. 13. - 20:16:26 »
+1

M I K H A I L
2000. 10. 12.

shhh

Úgy forgatja a szemét a faszi, aki belém jött, mintha minimum ő lenne az atyaúristen, és le kéne terítenem elé a szövetkabátomat. De mintha minimum tudnom kéne, hogy ki a franc. Hát nem, nem tudom ki ő. De legalább megértette a kérdést. Az oldalát szorongatja, nem igazán értem, mi fáj neki annyira, de legalább elkezd nekem itt pattogni, amit én nem viselek túl jól, de nem csapom le a táskámmal kapásból, mert na. Legalább tud angolul.
– Nem, nem vagyok egybe! – fakad ki. Hálistennek nem marad csendben, hangosabban folytatja.
– Tudod ez mennyire fájt? - zavartan néz rám, majd kihúzza magát, de még így is kicsivel kisebb mint én. Az akcentusán érezni a szláv beütést, igazán ízesen beszéli az angolt. Emlékeztet valakire, de nem tudom hová rakni. Még nem fejeztem be a faszi arcának elemezgetését, amikor egyszerűen csak elbújik a hátam mögött. Oké, fogtam egy futóbolondot, remek.
– Kérlek, rejts el! – nyavalyog, miközben a derekamat ölelve forgat maga körül.
- Ember! Veled minden oké?? - őszintén meglep a viselkedése. A meglep enyhe kifejezés. Kicsit felidegesít. Elindulok tovább a tömegbe, úgy hogy még mindig a derekamat szorongatja. Ha nem enged el az az ő baja.
- Nem poénból vagyok itt. - állok meg a következő sarkon. Összecsippentem az orrnyergem, és remélem, nem nekem kell kipenderítenem a hátam mögül.
- Ha már így összeakadtunk, igazán segíthetnél megkeresni nekem valakit és valamit... - kicsit idegesen túrok bele a hajamba. Nem azért jöttem idáig, hogy valami szerencsétlen bolgárt pesztráljak, bármilyen furán is viselkedik, és bármilyen jól is beszéli az angolt. Szeretnék minél hamarabb visszamenni Londonba. Ráadásul ez egy elég jól fizető melónak hangzott, jó lenne nem elfuserálni. Remélhetőleg Ismeretlen Bolgár Nyávogi nem tervez keresztbe tenni nekem.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 10. 14. - 07:07:57 »
+1

m i a f r a n c v a n m á r
20001012 

to: Holden

o u t f i t

És még mindig nem ismert. Őszinte felháborodottsággal töltött el, hogy fogalma sem volt, ki vagyok. Nem csak azért, mert éppenséggel rombolta az egomat, hanem mert nem csak a varázsvilágban, de mugli körökben is éppen elég híres voltam ahhoz, hogy azért az arcvonásaimra lehessen ismerni. Egy alkalommal, mikor Petar levelet küldött, még azt is megtudtam, hogy őt is összekeverték velem. Az arcunk hasonlított, egy-két apróságtól elvonatkoztatva persze, de ő szőke volt, mint a család nagyrésze.
Egy ideig meglehetősen értetlenül álltam a helyzet előtt. Az oldalam iszonyatosan fájt még mindig, ezért remegve pislogtam a „támadóm” felé. Ő jött belém, én csak gyanútlanul sétáltam végig a bazár legforgalmasabb sorában… mármint kívülről így tűnhetett. Valójában menekültem. Ahogy meghallottam anyám orgánumát a sorok között, beléptem újdonsült pajzsom védelmébe és a derekánál fogva úgy irányítottam, hogy a méretes méretei eltakarjanak.
– Ember! Veled minden oké??
Nem érdekelt, hogy elindult. Ugyanúgy szorongattam. Az arcom a hátát súrolta valahol a lapcokái környékén. Ez volt az egyetlen biztos módja, hogy az éppen szemközt érkező anyám ne szúrjon ki. S nem is tette meg. Még éreztem, ahogy megcsap a vidéki bűz, ahogy elhaladtak mellettem, de ő csak nem fordult felém. Igen más lettem kicsit, igen, tiszta voltam, igen fésülködtem, hiába lógott rajtam rendezetlenül minden ruhadarab. Ez csak a művész lét velejárója volt. De tiszta voltam, ragyogó és illatos.
– Shh! – Hurrogtam le, míg kellő távolságba nem értek anyámék. Nem hallhatták meg a hangomat sem.
A következő saroknál álltunk meg, éppen két sor között. Eddigre már enyhítettem a szorításon és éppen csak hátra néztem egy pillanatra, ellenőrizve, nincs-e a nyomomban valamelyik banya.
– Nem poénból vagyok itt. – Jegyzete meg közben a fickó és ahogy inkább szembe léptem vele, láttam, hogy idegesen masszírozgatja az orrnyergét. Ez valami angol szokás lehetett, mert nem ő volt az első, akit ilyennek láttam.
– Hát én sem. – Válaszoltam még mindig körbe-körbe lesve. Az apám ott volt a következő sorban, így közelebb léptem a fickóhoz, úgy hogy eltakarja az arcomat, nem érdekelt különösebben, hogy beletiportam az intimszférájába. Élvezze csak, hogy ilyen közelről nézhet. Ez nem sok embernek adatik meg. – Rejts el… – Suttogtam és a karjaiba kapaszkodtam, hogy kicsit megigazítsam. Így éppen nem látszottam annak, aki a következő sorból, szemből érkezik.
– Ha már így összeakadtunk, igazán segíthetnél megkeresni nekem valakit és valamit...
Ahogy ezt kimondta, úgy éreztem magam, mint aki éppen most kapta meg a felszabaduláshoz szükséges kulcsot. Bármit megtettem volna, hogy eltűnjek még csak a környékről is. Christov kibírta volna, míg a családom eltűnik Szófiából és visszatért Mominoba. Nekem pedig jó pár napra ki van fizetve a szobám a legdrágább hotelben, így türelmesen tudtam várni, míg a pereputty eltűnik innen.
– Segítek, de nem ingyen. – Közöltem és kicsit büszkébben kihúztam magam. – Találd ki, mivel fizetheted meg a szolgálataimat. Mert gondolom nekem kell majd tolmácsolnom, Mr. Nagyonangolvagyok. – Elhúztam a számat egy fanyar mosolyra, most nem ment őszintén. Ez persze nem neki szólt, hanem inkább ennek a szerencsétlen helyzetnek.
– Szóval, kit és mit keresünk? – Kicsit megszaglásztam, ellenőrizve, hogy nem piszkos-e. Ha így lett volna, elég nehezen lehetett volna barátságosan folytatni ezt a kis „kalandot.” Nem bírtam a piszkot s az emberünk szerencsére nem is tűnt olyannak, aki nem tisztálkodik rendszeresen. Ennek ellenére előkaptam a zsebemben rejtegetett üveg Guccit és ráfújtam kétszer a kabátjára. – Máris sokkal jobb.
Naplózva


Holden C. Bronx
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 10. 15. - 18:55:18 »
+1

M I K H A I L
2000. 10. 12.

shhh

Végre elengedett, de nem szakadt le rólam. Megjegyezte, hogy ő sem poénból van itt, ahogy kicsit szembe állt velem. Furán viselkedik, körülbelül, mintha menekülne valaki elől. Folyamatosan járatta a tekintetét, aztán mire észbe kaptam, majdnem csak a lábamon állt, kicsit talán idegesítően közel.
- Rejts el...- motyogja bele az arcomba, majd elrejti magát a két kezemmel. Nem tudom, hogy ki van itt, aki nem láthatja meg, de már igazán leléphetne, kezd bosszantó lenni. Ahogy megemlítem, hogy hasznosíthatná magát, felélénkül, mintha valami mézesmadzagot húztam volna el az orra előtt. Látszódott az arcán valami megkönnyebbülés féle, mintha minimum sárkányoktól mentettem volna meg a seggét.
– Segítek, de nem ingyen. - na, még egy ilyen pojáca hiányzott. Idegesen simítok végig a szemöldökeimen, aztán igyekszem nem lecsapni a pasit, mint a taxiórát. Kihúzta magát és úgy folytatta a mondandóját.
– Találd ki, mivel fizetheted meg a szolgálataimat. Mert gondolom nekem kell majd tolmácsolnom, Mr. Nagyonangolvagyok. – gúnyosan mosolygott, amit nem tudok hová tenni, de nem fordítok rá különösebb figyelmet. Igen, angol vagyok, nem, nem beszélek bolgárul, megoldanám nélküle is, valószínűleg. Egy idő után. Nem, nem szerettem bevallani, ha más emberekre kell támaszkodnom, és nem most fogom elkezdeni.
- Bronx. - válaszoltam neki nemes egyszerűséggel. - Legalább megszólítani tudjon rendesen, Mr.... Nikkelbolhabolgár.
– Szóval, kit és mit keresünk? - hangzik el ez a remek kérdés. Ugyanis az előbbire én sem tudom biztosan a választ. Annyit tudok, hogy az úr, már ha úr egyáltalán, de még az is lehet, hogy hölgy, Lengyelországból keveredett ide, és hogy mágiahasználó. De még abban sem lehetek biztos, hogy ez a ficsúr, aki rám akaszkodott, mugli-e vagy varázsló. Vállat vonok, majd mikor már válaszolnék, szagolgatni kezd. Nem mondom, hogy ettől viszketni kezdett a tenyerem, de valószínűleg igen. Valami borzasztó pacsulit kap elő a kabátja zsebéből és lefúj vele. Nem igazán tudom értékelni a gesztust, nem kértem semmilyen kutyulmányból termékmintát. Elégedett mosollyal süllyeszti el zsebébe az üveget.
– Máris sokkal jobb.
- Hát persze, hogyne, legyen. - felsóhajtok majd megválaszolom az előző kérdését is.
- Igazából egy lengyel mágust keresek. Esetleg hasonlót ismersz? - megköszörülöm a torkomat, majd tovább indulok a piaci forgatagban.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 10. 17. - 17:54:26 »
+1

m i a f r a n c v a n m á r
20001012  

to: Holden

o u t f i t

Végig néztem a fickón. Furcsa angolság áradt belőle, amit évek óta tartott londoni élet sem tudott rám pakolni. Én más volt, kívül álló itt és kívül álló ott, sosem tartoztam igazán sehova. Talán csak gyereként, bele a mocsokba, bele a koszba. Rémülten kaptam el a pillantásom róla, hogy saját kezemre nézzek, majd a lábaimra. Ellenőriztem, hogy nem vagyok-e koszos és van-e rajtam cipő. Mintha hirtelen valami képszakadás azt jelezte volna, ez a felnőtt Mikhail nem is létezik, csak az Bertov kölyök, aki a bátyjaival azt tervezgette hogyan éli túl ezt a nyomorúságos sorsot.
– Bronx – közölte egyszerűen a feltételezhető vezetéknevét. Annyira nem voltam otthon az angol kultúrában, hogy ez alapján máris beazonosítsam a származását. Nálunk könnyű volt, bizonyos neveket helyekhez kötni, de ott Angliában egészen más élet volt. – Legalább megszólítani tudjon rendesen, Mr.... Nikkelbolhabolgár.
– Mikhail Belot. – Mutatkoztam be, még a szokásosnál is franciásabban ejtve a vezetéknevet, amit magamnak választottam. Valójában egészen emlékeztett a Bertovra, így kicsit könnyebben éreztem magaménak, mint bármi mást. Reméltem, hogy a nevem már elég lesz neki ahhoz, hogy legalább felismerjen egy kicsit. Ha a Prófétából nem is, legalább valami mugli szennylapból.
Igazság szerint képtelen lettem volna elhinni, hogy ez az ember előttem nem varázsló. Az egész kisugárzásból áradt valami… valami nagyon nem muglis. Egyelőre azonban erről nem bizonyosodhattam meg, szóval kihúztam magam, hogy felidézhesse az alakomat valamelyik lap címoldaláról. Alig pár napja velem nyitották a Prófétát.
– Szóval ezt a Nikkelbolhabolgárt felejtsd el. – Közöltem vele, mikor végre szép volt és illatos. Elvette azt a bűzt, ami itt rátapadt ebben a borzalmas tömegben. Tele volt minden mocskos emberekkel. Egyik-másik azt sem tudta, mi fán terem a fürdés. Ha csak a nagyszüleimet néztem, ők is egy héten egyszer tisztálkodtak rendesen, azon kívül nem volt más, csak a mosakodás. De faluhelyen ez amolyan mindennapos dolog volt. Én undorodtam tőle, hogy még a fürdésen is spórolni akar a családom. Már akkor is aranykádakról, habfürdőkről álmodoztam… tudván, hogy sosem kapom meg. S lám, hát mégis megkaptam.
– Hát persze, hogyne, legyen. – Felsóhajtott. –  Igazából egy lengyel mágust keresek. Esetleg hasonlót ismersz?
Elmosolyodtam elégedetten, hogy lám, bebizonyosodott az, amitől tartottam. Mégis csak varázsló. Ezzel a vigyorral a képemen, szorosan hozzá tapadva követtem a tömegben.
– Nem voltam veled egészen őszinte eddig. Én nem itt lakom, Londonban élek… csak hazajöttem. De nem ismerek itt senkit. – Magyaráztam és meg sem erőltettem magamat, hogy átgondoljam az itteni ismeretségeimet. Nagyrészt táncosokat ismertem meg egy-két szalon tulajdonosnőjét, akikkel összefeküdtem szívességekért cserébe. Érdekes alakokat nem igazán ismertem Szófiában.
– Hacsak nem táncosnőkkel akarsz ismerkedni, akkor nem sokat tudok segíteni… – Magyaráztam, de ekkor megpillantottam apámat. Épp egy mellettünk lévő asztalnál válogatott. Közelebb ugrottam a fickóhoz és átkaroltam a balkarját, arcomat a kabátjához vontam. – Kérlek, ne rázz le! Akármit csinálsz, veled tartok és segítek kérdezősködni. Csak, most ne rázz le, jó? – kérdeztem. Az egyik italos standnál egy öregember megpaskolta Bronx vállát és intett. Természetesen bolgárul közölte, hogy kóstolja meg az italt, mert az a világ legjobb rakiája. Persze tök mocskos volt a pohár, amiben a kóstolót kínálta beleborongtam a gondolatba, hogy vajon hány száj járhatta meg.
– Nem akar inni belőle! Vigye innen a mocskos szarját...– Közöltem bolgárul és tovább húztam átkarolva az új ismerősöm. – Látod, szükséged van rám. Simán a szádba nyomta volna azt a koszos poharat és akkor megbetegedtél volna… – Magyaráztam. – Szóval mennyire alvilági ez a valaki, akit keresel? Csak mert most éppen a piac jobb részein vagyunk.
Naplózva


Holden C. Bronx
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 10. 29. - 13:50:01 »
+1

M I K H A I L
2000. 10. 12.

shhh

– Mikhail Belot. - ahogy kiejti a nevét, végre beugrik, hogy ő az a táncos, akiről anyám hajlamos áradozni, valami pletykalapban mindig ott virít a feje. De már legalább értem, hogy miért volt annyira kiakadva azon, hogy miért nem ismertem fel elsőre. Mi más hiányzott volna nekem az életemből, mint valami sztárocska. Elvégre ha csempész vagy, az a legjobb társaság, akinél fennáll a veszély, hogy valaki esetleg akármikor lefotózhatja és kiplakátolhatja a képével a szennylapokat.
– Szóval ezt a Nikkelbolhabolgárt felejtsd el. - oké, akkor marad simán Nikkelbolha, mert még mindig túl sokat pattog. Szóval igen, nem igazán mozog otthonosan az otthonában, mint kiderül, de igazából nem is gond. Inkább maradjon csak meg csendes tolmácsnak, neki is jobb úgy, ha nem ismeri az illető. Mire a fickó a magyarázkodás végére ért, megint úgy ugrott közelebb, és kapaszkodott belém, mintha valaki üldözné. Körbefutattam a tekintetem a tömegen, de nem láttam senkit, aki különösebben fenyegető magatartást mutatna.
– Kérlek, ne rázz le! Akármit csinálsz, veled tartok és segítek kérdezősködni. Csak, most ne rázz le, jó? - oké, nekem mindegy, csak fejezze be a pattogást. Ahogy befejezte a nyekergést, valami bolgár faszi kezdett el traktálni, és mire észbe kaptam Belot már el is kezdett neki karattyolni. Francia származás, egy fenét azt, persze. Az angolján is csak a kemény szláv akcentust érezni, a franciát nem, csak ha nagyon feltűnően erőlködik. Szinte biztos vagyok benne, hogy nagyjából annyi köze van a franciákhoz, mint nekem. Mire észbe kapok, már odébb rángatott, és lelkesen kezd karattyolni, arról, hogy na ugye, hogy szükségem van rá, mert megbetegedtem volna vagy mi.
– Szóval mennyire alvilági ez a valaki, akit keresel? Csak mert most éppen a piac jobb részein vagyunk. - ez egy igazán jó kérdés, mi előtt még folytatná, lepisszegem. Nagyjából velünk szemben cövekel le egy alak. Alacsony, alig lehet 1,70 magas, mégis van valami benne, ami arra késztet, hogy kövessem. Aztán lehet most fogom áruba bocsátani mindkettőnk szerveit, de bízom a megérzésemben.
- Gyere, és amíg nem kérlek meg arra, hogy megszólalj, maradj csendben, jó? - megragadom a csuklójánál fogva és úgy követem az alakot előttünk. Amikor bekanyarodott egy kis zártabb zugba, tudtam, hogy ez a pici, szőrös, kosztól szürke kabátos fickó lesz a lengyelem.
- Majdnem késtél, Brown... - szólít meg egyszer csak a sarokból. Fájdalmas kelet európai akcentusa van. Megköszörülöm a torkom, majd a skót akcentust lecserélve a bostoni angolomra próbálok vele szót váltani.
- De itt vagyok. Miatta ne aggódj, csak a tolmácsom, Luca. Szóval úgy hallottam van nekem valamid.
Kicsit közelebb lép, és Belotot vizslatja, majd ismételten rám néz.
- Ez nem így működik itt. Én örülök a legjobban, hogy megtalált Brown, de ennek ára van. És az, amennyiben nem tud jobbat mutatni, az ő lesz. - a fickó nemes egyszerűséggel Belotra mutat. Nem akarom tudni, hogy milyen értelemben gondolta ezt, a fickó elé lépek. Bármekkora pojáca is, nem adhatom oda egy köpenyért cserébe, pláne, hogy a hiánya is feltűnne. Előhúzom a pálcámat a kabátom zsebéből, majd lassan megrázom a fejem.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 10. 30. - 12:45:50 »
+1

m i a f r a n c v a n m á r
20001012 

to: Holden

o u t f i t

Ez Szófia mocskossága. Ez a gondolat futott át a fejemben, mikor megpillantottam a mocskos poharat és eltaszítottam, szigorúan csak a pulcsimmal illetve az öregember kezét, aki éppenséggel pont akkor óhajtotta a magas-angoloszerű pasas, valami Bronx képébe nyomni a legjobbnak aligha nevezhető gyümölcspárlatát. Persze cseppet sem értékelte, hogy éppen megmentettem az életét, ugyanis nagyon elbambult valamerre. Ezt csak akkor vettem észre, mikor egy pillanatra felnéztem rá. Zavart egy kicsit, hogy magasabb nálam és úgy kell rá felbámulnom, mint egy ostoba kölyöknek. Ha valahol szerepeltem is, mindig alacsonyabbakkal dolgoztam együtt. Szerettem kitűnni a tömegből és én lenni a helyzet központjában.
– Gyere, és amíg nem kérlek meg arra, hogy megszólalj, maradj csendben, jó?
– Hogy maradjak csendbe? – morogtam rá, de láthatóan marhára nem velem törődött. Elindult valamerre, egyszerűen megragadva a csuklómat. Hosszú percekig, némi ellenállással bámultam az engem szorongató ujjakra. Nem volt senki, aki ilyen hirtelen, ilyen indulattal hozzám mert volna érni… persze az apámon kívül. Gyerekként nem egyszer megrángatott, ha nem tetszett neki a viselkedésem vagy csak éppen mérges volt, mert nem volt pénzünk, mert nem volt ételünk.
Elhaladtunk jó néhány pult mellett, sőt egyszer az anyám és a húgom kettősét is elhagytuk. Talán megérezték a parfümömet, mert úgy fordultak utánam, mintha csak villám csapott volna beléjük, jelezve, hogy ezt mos meg kell tenniük. Azonnal elkaptam a fejem és koncentráltam Bronxra, na meg a valamire, amibe belerángattattam magam, csakhogy vége legyen a kínjaimnak ezen az átkozott piactéren. Nem különösebben érdekelt, hogy Christov már jó ideje rám vár és valószínűleg gyorsan rájön, hogy egy magas fickót választottam az ő társasága helyett.
Rövidesen elhagytuk a piac legálisabb részeit. Már a gyógynövény árustól erre szállingózó erőteljes fűszerszag sem lengte be a környéket. Csak a mocsok és a csatorna szag maradt, mint egy jelezve, hogy néhány lépéssel később egy régi raktárépület ácsorog, benne a legnagyobb bolgár feketepiaccal. Ezt a részt sem a mugli rendfenntartók sem a helyi aurorok nem ellenőrizték. S éppen ennek a raktárnak egy félreesőbb külső épületénél, aprócska kis zugba vonszolt be Bronx.
– Majdnem késtél, Brown...
Észre sem vettem a másik fickót, míg ki nem rajzolódott a sarokban. Akcentussal beszélte az angolt, durvábbal, mint én. Hümmögve mértem végig, talán kicsit pökkhendi arckifejezéssel, de hát egyértelműen látszott rajta, hogy valami utolsó senkiházi. Mocskos volt a keze, a körmei alatt ott gyűlt a piszok. Öklendeztem volna, de nem sok időm volt rá.
– De itt vagyok. Miatta ne aggódj, csak a tolmácsom, Luca. Szóval úgy hallottam van nekem valamid.
Ahogy szóba kerültem, közelebb lépett hozzám a furcsa kis alak. Erre kihúztam magam, hogy magasabbnak, erősebbnek tűnjek. Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy csak ne érjen hozzám, ne érjen hozzám, mert az nem bírnám ki… talán vér is folyna. Hagytam, hogy megvizsgáljon, mint valami piaci portékát s közben már attól kezdtem tartani, hogy na most adnak el egy szervkereskedőnek.
– Ha hozzám ér, megölöm. – sziszegtem halkan. Nem valószínű, hogy bárki is meghallotta. El voltak foglalva a mocskos kis üzletükkel.
– Ez nem így működik itt. Én örülök a legjobban, hogy megtalált Brown, de ennek ára van. És az, amennyiben nem tud jobbat mutatni, az ő lesz.
Mi a franc? – akadtam ki, természetesen az anyanyelvemen, így rajtam kívül aligha érthette bárki is, mit karattyolok. Bronx vagy Brown, legyen akármi is az igazi neve, hirtelen elém lépett. Láttam, hogy pálcát ránt, így én is előkaptam a sajátomat, ám ha nem virágot akarunk kötögetni vagy hajat szárítani, akkor nem nagyon veszi hasznomat.
– Ez meg mit gondol magáról? Nem egy tetves árucikk vagyok! – magyaráztam ki, kicsit elhajolva, hogy lássam az ürgét. Mindenesetre nagy magabiztosságomban még a pálcámat is felé nyújtottam, mint egy jelzésként, hogy gond nélkül használom egy mugliktól hemzsegő piactér mellett is, ha kell. – Felháborító, arrogáns ki…
Naplózva


Holden C. Bronx
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 10. 31. - 02:09:36 »
+1

M I K H A I L
2000. 10. 12.

shhh
+16!

Persze, hogy Belot nem maradt nyugton, ahogy kértem. Hát hogy maradjon csöndben? Hát hogy, úgy, hogy csukva tartja a csöpp kis száját, annyira nem nehéz. Komolyan nem tudta volna csak addig befogni a száját, amíg a lengyel csávó beszél? Most védhetem a becsületét, mintha valami bajba jutott hölgy lenne. Ahogy a lengyel kijelentette, hogy Belot lenne az ára annak a nyomorult palástnak vagy minek, éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. A bolgár kiakadás meg amúgyis csak ront a helyzeten.
– Ez meg mit gondol magáról? Nem egy tetves árucikk vagyok! - ahogy hisztizik, a lengyel felé emeli pálcáját. Hiba hiba hátán. Ha élve kijutunk innen, ez nem fog jót tenni a hírnevemnek. Hátrafordulok, óvatosan letolom Belot pálcát tartó kezét a föld felé és felé tátogok. Nyugalom, kézben tartom.
A lengyel megint közelebb lép, kénytelen vagyok ránézni.
- Na Brown... Üzlet, vagy nem?
Hogy a picsába lenne már üzlet. Nyílt dolog, hogy élő dolgokkal nem üzletelek. Nem szervkereskedő vagyok, hanem csempész.
- Figyelj... - kezdek a mondandómba, közben szabad kezemet a zsebembe süllyesztem. - Nem szoktam ilyet csinálni. Valószínűleg tehetnék kivételt. - közben imádkozom, hogy Belot ne akadjon ki. Kurva nehéz félkézzel felvenni egy bőrkesztűt mindenféle komolyabb feltűnés nélkül. Nagyon remélem, hogy nem borul ki. Ismét hátrasandítok rá, ahogy végre bevergődtem a kezem a bőrkesztyűbe. Igaz, a tenyeremnél volt egy nyílás a cipzár miatt, amit nem tudok felhúzni.
- Ne tökölj Brown, az én időm értékes.
Elég szánalmas a figura, ahogy próbálja előadni, hogy ő tényleg számít valamit, nem pedig valami fejes küldte, mint futárt. Láttam már számtalan ilyet. Ha nem elég figyelmesek, hullanak, mint a legyek. Ők a legkönnyebben pórolható figurák a táblán. Nem mintha én jobb lennék, csak én jobban figyelek és még egyik pojácának sem sikerült komolyabban megsebesítenie. Meg nem próbálom egy bandavezérnél elkötelezni magam. Szarok én a hülye játszmáikba, én csak a pénz miatt vagyok itt.
- Hidd el, nem tökölök.
Tökölök. Időt húzok. Ez a lényeg. Érezze magát nyeregben. Érezze azt, hogy ő áll nyerésre. Had bukjon akkorát amekkorát még sosem. Hátrasandítok ismét, igyekszem leplezni az aggodalmamat.
- Nem húzom az idődet, ne aggódj, csak meg kell fontolnom, hogy ér e ez a pali annyit, mint az amivel lógsz nekem.
Merész dolog ezt mondani Nikkelbolhával a hátam mögött. Közelebb lépek a lengyel fickóhoz, közben megfogom a zsebemben a pillangókésemet. Szinte imádkozom, nehogy megint elkezdjen pattogni.
- Láthatnám az árut? - kérdezem, mintha fontolgatnám az ajánlatot. A szőrös kis barátunk elkezd csattogni a nyelvével, és körözni kezd a szűk sikátorban, majd az egyik kuka mögül egy koszos vászonzsákot húz elő. Feltartja a magasba, majd visszasétál eredeti pozíciójára, nagyjából fél méterre tőlem.
- Itt van, Brown. -ejti a zsákot a földre. - Szóval? - széttárja kezeit, szinte hívogatóan, majd közelebb lép, közben valami roppant perverz vigyorral a képén méregeti a koloncomat. Megunom. Elegem van, haza akarok menni. Vagy minimum valami szállodaszobába. Aludni akarok, a francba is!
Idegesen szívom be fogaimon keresztül a levegőt, közben a zsebemben nyitom ki a kést. Szinte biztos vagyok benne, hogy felhasítottam az anyagot, de már rohadt mód nem tud érdekelni. Körözni kezdek másik kezemben a pálcával.
- Essünk túl rajta! - mondom, azzal a lendülettel pedig a lengyel torkába állítom a kést. Már nem ácsingózik sokáig, elterül, a vére beteríti a köveket. Felkapom a zsákot, visszaszerzem a késemet, amit egy varázslattal megtisztítok és zsebrevágok, majd intek Belotnak, hogy kövessen, mindeközben lelkiekben készülök a sokkos kiborulására, ahogy elhagyom a helyszínt.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 10. 31. - 09:45:10 »
+1

m i a f r a n c v a n m á r
20001012 

to: Holden

o u t f i t

A felháborodás olyan őszintén és erőszakosan tört fel belőlem, hogy képtelenség lett volna visszafognom magam. Amúgy sem voltam ahhoz szokva, hogy bármit is magamban tartsak. Ha nagyon fájt a bokám, akkor a sminkeseket és a stylistokat dobáltam azzal, ami éppen a kezembe akadt. Nem egyszer öntöttem nyakon forró kávéval az engem zaklató újságírókat. Nem csoda, hogy többek között olyan cikkek is megszoktak rólam jelenni, miszerint képtelen vagyok kezelni az indulataimat. Nem is akarom kezelni. Elég volt nekem gyerekként befogni a számat és elviselni, hogy negyedik gyermekeként a Bertov családnak, nem sok kilátásom van arra, hogy valaha is jogom lesz kitörni a rám mért borzalmakból. Ráadásul az apám is elvárta, hogy kussoljak. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy állandó stresszben élt az anyagi helyzetünk és anyám újabb terhességei miatt. Heten voltunk testvérek, élő testvérek, de a falu temetőjében nem egy halva született vagy pár napot megélt Bertov sírja hevert.
Bronx-Brown akárki felém fordult és egyszerűen lenyomta a kezem, amivel pálcát fogtam a szőrmók törpére. Tátogott valami nyugalomfélét. De hát hogyan lehettem volna nyugodt? Ez az előttünk ácsorgó izé éppen kinézett magának, mint valami igás lovat, már csak az hiányzott, hogy megnézze a fogaimat.
– Na Brown... Üzlet, vagy nem?
Anyáddal üzletelj baszki… – káromkodtam bolgárul, hiszen azt a társaságból egyedül én értettem, ráadásul amúgy is így szoktam. Az anyanyelvemen olyan ízesen jött, mintha csak gondolkodás nélkül formálnám azokat a szavakat. Szerettem az angol és a franciát, volt bennük valami dekadens szépség, ami a bolgárban nem volt meg. Az szlávos volt, kemény, mégis olyan mélyen az enyém.
– Nem szoktam ilyet csinálni. Valószínűleg tehetnék kivételt.
– Remek, adj el neki! Mintha jogod lenne hozzá! – morogtam mellőle, ugyanis kiléptem a háta mögül egy féllépésnyit. Engem ugyan nem érdekelt a csitítása, ha valamelyik hozzám ér, olyan átkot szórok rá, hogy besírnak mindketten, mint az óvodások… vagy legalábbis kapnak egy jó adag gőzölést, mint a tiszta ruhák…
Szemforgatva néztem végig a raktárépület falán. Cseppet sem zavart a kavargó kétes aroma, ami egyértelműen a feketepiac sajátos bukéja volt. Engem már nem érdekelt semmi, csak az, hogy ez a két idióta éppen rajtam kíván üzletet kötni. Az a mocskos törpe biztosan nem fog hozzám érni. Pontosan úgy festett, mint aki még életében nem mosott kezet. A körmei alatt pedig évtizedes mocsok gyűlt. Na nem, ez nem érint meg sehol, az is fix, még ruhán keresztül sem. Megszorongattam a pálcámat és úgy bámultam rájuk, várva az események folytatását. De abban biztos voltam, ha ennek vége, akkor visszamegyek a szállodába és addig dörzsölöm a bőröm, míg minden mocsok el nem tűnik. Ha kell véresre vakarom.
– Nem húzom az idődet, ne aggódj, csak meg kell fontolnom, hogy ér e ez a pali annyit, mint az amivel lógsz nekem.
Szerencsére nagy keményen közelebb lépett a partneréhez, így egy pillanatra elterelődött rólam a figyelem. Persze elhúzhattam volna a francba vagy csak simán elhoppanálhattam volna a szállodába, de nem én ott álltam, hogy alaposan megbosszuljam a történteket, mert velem nem lehet szarakodni.
– Láthatnám az árut?
Gyors matatás, de a fickó persze engem bámul. Az a mocskos vigyor a képén undorító volt. Kedvem lett volna letörölni róla, de tudtam, hogy egy ütéshez meg kell érintenem… na azt már nem. A következő események pedig olyan gyorsan történtek, hogy egy pillanatra arról is megfeledkeztem, hogy a vér engem is bemocskolhat. Tettem ugyan hátra egy lépést, mikor összeesett a törpe, de a látvány meglepő módon tetszett. Elhúztam a számat.
– Végre valami értelmeset is csináltál. – Közöltem, miközben hátrébb léptem, mert a vér egyre csak terjedt és terjedt felém. Megvártam, míg tisztítja a kést és felkapja a zsákot, aztán követtem kifelé. – Undorító féreg, most mit gondolt? – Magyaráztam. Nem igazán Bronx-Brownnak, inkább magamnak, hogy levezessem a felháborodottságomat.
– Fürödnöm kell. – Jelentettem ki, bár nem tudtam a terveit, de az egyértelmű volt, hogy ezért minimum megpróbál kiengesztelni. – És innom. Sokat innom. Van egy szobám a város legjobb szállodájában… és kéne valaki, aki megmossa a hátam és megmasszíroz.
Naplózva


Holden C. Bronx
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 11. 02. - 17:47:14 »
+1

M I K H A I L
2000. 10. 12.

shhh
+16!

- Végre valami értelmeset is csináltál.
Na szép. Megmentem a seggét, nehogy akaratlanul is szervdonor legyen, vagy esetleg rabszolga és úgy csinál, mintha  nem vághatnám bele az ő nyakába is a kést a következő pillanatban. Sokat gondol magáról. Azt hiszi, az, hogy ő az aki, megvédi. Pedig abban is kételkedek, hogy a pálcáját tudná arra használni, hogy megvédje magát. Jelentőségteljesen meglengetem a kést az orra előtt, mielőtt még összecsuknám. Elteszem zsebbe a késemet, majd alaposan szemrevételezem a kesztyűmet. Az apró vérpettyeket nézem, majd lehúzom a kesztyűt a kezemről és egy zsebkendőbe tekerem. Majd vadászhatom a cuccaimat ki a kabátomból. Megrázom a fejem, ahogy zsebreteszem azt is, és Belot motyogását hallgatom. Vissza se nézek a véres kövekre és a húskupacra, ami egyszer egy lengyel mágus volt, még nem is olyan régen. Nem ér annyit az egész. A szajré nálam van, engem meg nem tudnak visszakeresni. Határozott léptekkel haladok kifelé. Nem akarok itt lenni.
– Fürödnöm kell. - érkezett Belot kijelentése. – És innom. Sokat innom. Van egy szobám a város legjobb szállodájában… és kéne valaki, aki megmossa a hátam és megmasszíroz.
Nem tudom, hogy ez most invitáció, vagy mi szeretne lenni. De én nem vágyom arra, hogy a hátát mosogassam. Remélem ezt ő sem gondolta komolyan. Azonban az ivás megfontolandó. Sőt, kifejezetten érdekel a társasága, habár ezt nem szívesen vallom be magamnak sem. Az mindig rossz jel, ha valaki elkezd érdekelni. Valahogy, valahol mindig rossz vége lesz az ilyen dolgoknak. Rásandítok Belotra, és úgy haladok tovább. Kinyújtom felé a kezem.
-Na akkor megyünk, vagy mi lesz?
Én ráérek kivárni azt amíg ő csinál valamit, időm mint a tenger.
-Mondjuk ezt a hátmosásos, masszírozós történetet még át kell beszéljük. Inkább meghívlak egy jó lángnyelvre.


Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 04. 29. - 22:32:42
Az oldal 0.284 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.