+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Egyéb
| | | |-+  Blaire Montrego
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Blaire Montrego  (Megtekintve 963 alkalommal)

Blaire Montrego
Jegelt karakter
***


hetedév ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 05. 03. - 12:05:03 »
+1

BLAIRE CORNELIA MONTREGO


Mottó
‘A vér kötelez’



         Alapok

jelszó || "Mindenkinek a teste egy templom, de Lotté vidámpark"
így ejtsd a nevemet || Bler Montrégó                            
nem ||
születési hely, idő || London, 1983 január 12.  
horoszkóp || bak
vér || arany
évfolyam || hatodéves


         A múlt

Nem is tudom miért, de előkapom azt az ócska, barna könyvet, aminek lapjai recsegve peregnek, miközben kinyitom. Nem foglalkozom a hangos tiltakozással, vagy az elodázó mozdulattal, leülök a bátyám mellé a földre. Ritka hogy a földön ülünk, így, mi ketten. Ő sose volt ilyen, de most sok dolog megváltozott, például ez is. Valahol ez ösztönösen átalakul én pedig nem bánom. Liberális vagyok, ha nem így jobb legyen hát. Nem akarom minden áron visszataszigálni régi életéhez... De... mégiscsak tudnia kellene róla. Az ujjaim végig simítanak a sárga, hűs lapokon és jól eső, bizsergető érzés kap el. Mesélni kezdek, mert érzem hogy ez kell, és ez jó. Bármennyire is elutasító, tudom hogy a lelke mélyén érdekli a dolog, nagyon is Mindössze az a fránya egoizmus, ami folyton közénk áll. Nem hagyom hát, leküzdöm ezt is, kerül amibe kerül. A könyv gerince recsegve adja meg magát a kezemnek, és pedig belefogok a történetbe.


Valahol talán 6 vagy hét éves lehettem, mikor ő ültetett le és mesélte el, hogy anyu meghalt. Tudtam hogy valahol  baj van, de négy évesen akkoriban csak annyit fogtam fel hogy elment. Valahova messzire és majd egyszer visszajön. Igazából nem is emlékszem rá. Viszont hét évesen már követelőző lettem. Talán apánk hatására, aki egy sznob elkényeztetett gyereknek kezdett el nevelni minket, talán mert a dackorszakom legjava köszöntött be. A hisztim mikor célt ért súlyos terhet rótt rám. A gyászét. Emlékszem pont Lestrange-ékhez voltunk hivatalosak kerti partira vagy ők hozzánk? Lényegtelen, csak azt tudom hogy elloptam Lea sárga csúnya medvéjét hogy ne legyek teljesen egyedül és elfutottam hogy magányt találjak. Eric meg persze rám talált és lefotózott azzal a hülye kütyüjével amit akkor kapott szülinapjára. Utána persze iszonyatosan összevesztünk. Még a nyelvem is ráöltöttem, és a fehér ruhámat meg leettem. Utáltam a rajtam lévő kalapot mert húzta a fejem és emlékszem hogy el is hagytam valamerre a kertjükben. Azóta sem lett meg, ami miatt persze apu baromi dühös volt. Mathias meg csúfolt, addig míg sírni nem kezdtem. Akkor persze már tudta hogy gáz van és vígasztalni próbált némi durranócukorkával. Én buta meg attól csak még jobban sírtam... Hogy hogy utáltam ezt a képet mindig is!


- Jujjjjj! Ez volt mikor negyedikbe mentem a Roxfortba! És te meg végig Zambinit bűvölted, mert azt hitted bejönnek nekem a négerek! -
Kitör belőlem a röhögés, miközben mutatom az újabb fotót. Azt nem teszem hozzá hogy itt mennyire kövér voltam. Fúúúúú, csoda hogy megvan még ez a kép és nem égettem el! Igen, az nem volt egyszerű időszak számomra, mivel szerelmi bánatomat éltem meg, noha nem is tudom már ki volt a főszereplője, talán Harrington? Vagy Wolf...? Esetleg valamelyik háztársam... ó fene tudja már! Az biztos hogy katasztrófa ez a kép! Az a pulcsi! Vajon honnan szalajtották? Anyám de gáz!
Erről persze rögvest elkap a nosztalgikus hangulat, mikor először léptem át a King’s Cross pályaudvarának kapuját, mikor először ültem fel az Express-re és mikor először léptem be a Roxfortba. Iszonyatosan vágytam rá, részben a bátyám miatt, részben mert gyűlöltem apámmal maradni egyedül. Meg azzal a szörnyeteg nevelőnővel, akinek a nyakába sózott.    Emlékszem mennyire remegtem, mikor le kellett ülni a sok vizslató szempár kereszttüzében a süveg elé. Élesen bennem él a kép, ahogy lehunyt szemekkel könyörgök neki hogy ne a mardekárba kerüljek. Tudom hogy Mathias ott akkor csalódott volt, de ugyanakkor valahol azért büszke is. Mindig vegyes érzéseink voltak....



- Ez tetszik...-
A csokoládébarna szemekbe pillantok, amikben megcsillan a huncut öröm.
- Na igen, sejtettem. Itt épp elmeséltél valami csajozós sztorit, amitől majd megpukkadtam a röhögéstől! - a vigyorom letörölhetetlen, ő pedig kissé elkomorodik. Oldalba bököm viccesen majd a vállára teszem a fejem, és sóhajtok egyet.
- Nincs ebben semmit Mathias. Hidd el, vicces történet lehetett azt hiszem... csak épp már halvány lila exmemoriamom sincs hogy mi volt... -
Szándékosan cukkolom ezzel és annyit elérek hogy haloványan ő is elneveti magát. Ezt pedig szeretem. Élvezem.  Ez jó, ez kell. Egy pillanatra lehunyom a szemem és azt képzelem, hogy minden a régi. És csak ülünk ketten, a szobában és nosztalgiázunk. Mint régen néha... amilyen már sose lesz. A pillanat mégis elillan, s mikor kinyitom a szemem őt látom magam előtt érdekődve fürkészve engem. Elfog egy percre a szomorúság, de megállom hogy ne biggyesszem le ajkaim. Mosolyra húzom a szám, miközben rábökök az újabb képkockára.



- Ezek rólunk készültek. Nézd, itt azt hiszem a nyári lak konyhájába próbálsz valamit kotyvasztani. Amúgy be kell valljam, ez az egyik kedvencem! Ez meg talán a tengerpartos. Ó igen!... Nézd csak! - Ábrándos sóhajt hallatok, miközben szürkéskék íriszeim elindőznek hol egyik, hol másik képen.


Lapozok kettőt, mire előkerül két vagy három újabb fotó.
- Ez az utolsó éveinkben készült már. Talán Eric fotózta a parton... -
Igyekszem nem elvörösödni Eric Lestrange gondolatára. Ő a bátyám legjobb barátja. Nekem meg mostanában túl sok közöm is lett hozzá. De persze ez titok. Aztán rájövök hogy nem, hanem Avery-ék faházában van fent Glencoe-ban a Loch Lomond-nál.
- Nevetséges, hogy főzni akartam! - fakad ki kellemes baritonján. - Mire valók akkor a házimanók?? -
Kiszakad belőlem a nevetés és hangosan fetrengek a földön. Kell egy kis idő hogy összeszedjem magam és folytassuk. Az újabb képre elvigyorodom.


- Uhhha, ez a halloween-os bál! - rikkantok fel. - Az a két nyuszi mennyire édes volt! Kár hogy hamar kiadtad az útját! - elhallgatok nosztalgiázva.
- Minek öltöztél itt? Ku... -
- Azt hiszem itt csókoltad meg először Elenát... vagy lehet Parkinsont... Á fene tudja! Azt tudom hogy Draco-val iszonyatosan összevesztél. Majdnem leátkozta a fejed. Emlékszem akkor tanultuk a rontásokat és Dakota tanított pár elég menőt amivel megvédtem a segged! -
Nem hagyom szóhoz jutni. Utálom ha lefricskáz, márpedig mindig ezt teszi. Kedvem lenne a szemem forgatni, de azt ugyanennyire nem viseli el. Vagy legalábbis régen így volt. Most meg még nem mertem tesztelni, mennyire változtak a szokásai. Eszembe jut hogy ez volt talán a DS edzések ideje is vagy nem sokkal utána kezdődtek el. Mondani se kell hogy a tagja voltam a csapatnak, persze erről Mathias mit sem tudott. Aztán itthon én tanítottam meg neki a patrónus-bűbájt. Fura hogy nekem csak egy félig inkarnálódott nyúlra futotta, neki bezzeg sokadik próbálkozásra ugyan, de összejött egy vadul vágató ló. Kíváncsi lennék hogy most mi lehet, de nem akarom ráerőltetni a varázslást. Addig semmiképp sem, amíg készen nem áll úgy igazán. Inkább lapozok egyet.



- Na ez volt az a buli, ahol Dean-t eljegyezték! -
- Deant? Merlinre! Ilye is volt? Érdekes... ezt bezzeg nem mesélte el.... hmmm... Hogy tudtál így felöltözni egy kertipartira? -
- Jajj Mathias, nem az a lényeg! Emlékszem Averyék is ott voltam, hát persze, hisz szegény Liam volt a vőlegény, végig is szenvedte az egészet. Utána tök nagy botrány volt belőle hogy rögtön lesmárolta az aráját! -
Ha engem kérdez bárki, én Emily helyében menten arcul csaptam volna. Igaz, Liam egész kedves és még jó képű is, és oké hogy a felesége lesz, no de rögtön ezzel nyitni... hajajajjajjjj...! Testvérem horkantására vigyorgok egyet és a következő képnél fülig vörösödöm.


- Ez azt hiszem a Meredező Pálcás este alatt történt... -
Keményvonalas estéim egyike volt, ahol meglehetősen örültem hogy ott volt ő is. Kb talán ez volt az egyetlen alkalom, mert alapvetően iszonyatosan idegesít hogy folyton bátyóként a nyakamba liheg közbe ő a csajokat döntögeti meg hozzáteszem. De itt akkor annyira berúgtunk Pierce és Dean társaságában hogy jó hogy volt, aki hazatámogasson miket. Arra is emlékszem hogy vetkőzőshow is volt s mintha még ő is táncolt volna... de lehet ez már csak az én fantáziám szüleménye. Minden esetre elmesélem neki a történetet, meg hogy másnap kétségbeesve szaladt hozzám hogy lehet Emilyvel is összefeküdt mert meztelenül találta reggel az ágyában. Aztán persze kiderült hogy semmi sem történt... habár én ezt nehezen hiszem el, na mindegy.


- És ez? London? -
Közelebb húzom magamhoz a könyvet és a képre pillantok.
- Ó igen, mikor apuhoz belógtunk a minisztériumba! Emlékszem hogy tél volt és hó, vettünk kávét, talán akkor ittam először és totál leöntöttem magam. Szóval vettünk ruhát, amin persze te kiakadtál hogy mennyi időt vesz el. Meg se akartad venni ezt a piros-feketét de végül csak meggyőztelek. Jó mindig utáltad a pöttyöset, de nem értem miért! -
- Hát, szörnyen is nézel ki! -
Elengedem a fülem mellett a megjegyzését.
- Akkor utaztam először a mugli oldalról. Vicces volt mert még egy buszra is felültünk, te meg ott hüledeztél hogy milyen utazási szokás ez. Abba a piros telefonfülkébe kellett beszélni és bedobni egy galleont. Persze szerinted ez is kész rablásnak számított! -
- Persze hogy az! -
Horkant fel, és mosolyra fakaszt. Néha azt érzem tényleg semmi nem változott! Aztán persze a szemébe nézek, azokba a szeretett sötétbarnákba és érzem, hogy mégis.



Figyelem, ahogy lepillant és komoly pillantással fürkészi a képeket. Emlékek, amik bennem ott élnek. Amik részben az övé is voltak, de mára már mind idegen neki. Valahol sajnálom és segíteni akarok neki. Fogalmam sincs milyen érzés lehet ez, de tudom hogy most én vagyok az egyetlen biztos pontja.
- Azt hiszem ez valami nyaralás lehet... -
Bólintok. Elnézem mennyire vidámak voltunk akkor ott Hemptonban. Talán sose jön vissza ez az időszak. Itt volt az első alkalom, mikor Eric hozzám ért. És nem barátként egyértelműen nem barátként. Sose felejtem el, ahogy végigsimított azon az estén az arcomon. Persze hetekig nem tudtam kiverni a fejemből. Még a bájitaltan leckémet is elfelejtettem megírni. De hát azután ezek a dolgok nem számítottak, mert jött a háború. Arról a kemény időszakról persze nincs kép. Üres ott az album. Csak emlékek vannak, főleg nekem. A tetoválás a bátyám alkarján, ami immár csak egy heg. Ösztönösen odanyúlok és ölembe húzva a kezét nézem meg. Végig simítok rajta szelíden és elfog a szomorúság. Örülhetnék hogy élünk és együtt vagyunk mg így hogy apu meghalt, akkor is, de... valahogy mégiscsak ezt a heget okolhatom hogy Mathias most azt se tudja kicsoda. És nem emlékszik, még rám se.
- Semmi baj, Blaire... -
Nyögi ki, és a másik kezével felém nyúl. A könyv halkan lepuffan a földre én meg a karja közt vagyok és bőgök, mint egy ötéves gyerek. Néha még most is rémálmaim vannak. Leginkább rettegek, hogy jönnek és elkapnak, hogy őt is megölik, vagy ami rosszabb hogy az Azkabanba zárják. Pedig tudom hogy nem ölt, sose tenné... vagy ha mégis, ha mégis akkor sem önszántából. Persze ezekről semmit sem tudok, mert soha semmit nem mondott. Eszembe jut az ostrom, ahogy kimenekítettek elsőnek, akaratom ellenére. Igaz azért vagy egy-két átkom célt talált. Aztán arra ahogy Mathias hirtelen mindent elfelejtett.... végül meg a Winzengamot előtti huzavona. Végül persze rájöttek, hogy semmit nem tudnak vele kezdeni és a nyakamon maradt. Én meg az övén. Szóval így vagyunk most ketten. Meg a nagy ház, a birtok, a sok kötelesség és az album. Az album a megannyi fotóval, aminek csak töredékét néztük meg, beszéltük át de nem kell több. Nem bírja egyikünk lelke sem.
Kisírom magam, ami ritka. És fel sem tűnik, hogy mint egy kisgyermek, elalszom a karjai között.


         Jellem


Hirtelen haragú de megbocsátó ember vagyok. Sokszor dacos, és hisztis (elvégre igazi nőként mi más is lehetne az ember) de alapvetően kedves bájos és magával ragadó személyiség. Nagyon liberális, és gyűlölöm ha mások megpróbálnak megkötni vagy kioktatni. Részben naiv, mert hiszem hogy a világ sokkal jobb lehetne ha mindenki tenne kissé érte vagy lemondana önzőségeiről. Még a saját bátyámtól se fogadom el a kioktatást vagy a kritikát, így sokszor vitatkozunk emiatt. Ugyanakkor imádjuk is egymást és mindig is a példaképem lesz. Az az ember, aki helyet kap az életemben történjen bármi. Mióta apánk meghalt a roxforti csatában ő a hivatalos gyámom, ugyanakkor az amnéziája miatt kimondatlanul én az övé. Ez az a felelősség, ami miatt kimondhatom, igazán felnőttem. Sokkal tudatosabban élem az életem, ha lehet ilyet mondani, és még inkább a jelenre koncentrálok. Szeretem megélni a pillanatokat, igaz sokszor inkább egyedül teszem. Nem vagyok a tipikus magának való alkat, hisz vannak barátaim, nagy a szám és szeretem is használni, és ha bulizásról van szó sem kell kétszer szólni, de szeretem a csendet is magam körül. Imádom a természetet és nem is tartok semmi nyugtatóbbat ettől meg egy jó könyv társaságától. Ha kell a végsőkig elmegye az igazamért, kitartó vagyok. Mások szerint persze sznob, hisz mégiscsak aranyvérű-sarj vagyok, de ezek az emberek vagy nem ismernek igazán vagy előítéletesek. És jobb is ha elkerülnek, köszönöm.


Erősség || Határozott, kitartó, okos, céltudatos, együttérző
Gyengeség || Naiv, néha nagyképű, feledékeny, szétszórt, mimózalelkű


         Apróságok

mindig || Mathias, könyvek, barátok, kakaó, természet és kirándulás
soha || önzőség, elítélés, halál, félelem, utálat
hobbik || sokat olvas lehetőleg a szabadban, de imád alkalomadtán a társaság középontjában is lenni
merengő ||
Legrosszabb, mikor megtudja hogy a bátyja halálfalónak áll.
Legjobb, mikor felmentik őt a Winzengamot előtt és hazamehetnek.
mumus || a bátyja halála
Edevis tükre || megismerni az anyukáját, akire nem is emlékszik, így az  alakja jelenik meg a tükörben mellette
százfűlé-főzet ||  Lilás arany színű, íze édes.
Amortentia || az erdő illata keveredve virággal talán gyöngyvirágéval és fenyőével.
titkok ||
Iszonyatosan bejön neki Mathias barátja, de a világért se vallaná be.
Szándékosan nem árulta el Mathiasnak hogy szerelmes volt annak idején Iza Bishopba.
azt beszélik, hogy... ||
Hogy ő is halálfaló volt, ami hülyeség.



         A család

apa || Charles Montrego; 1955; arany, semleges
anya || Anne Camille (Lovuane) Montrego; 1958-1988; arany, nincs kapcsolat
testvérek ||  Mathias Montrego, 1980, arany, szoros viszony
állatok || nincs

Családtörténet ||
Az angol Malfoy család leszármaztatott ága, amely egészen Lucius nagyapjáig megegyezik. Itt, lép be a Montrego család, mikor is Letitia Anne Malfoyt feleségül veszi Nicholas George Montrego, hogy két fiúnak életet adva gyarapodjon a család. Gregory Montrego, a nagyapám az idősebbik férfi örökölt mindent, míg öccse balszerencsés élete miatt végül öngyilkosságot követett el. Gregory gyermeke apám és öccse, Willam, valamint egy szem lányuk, Mila, aki a háborús idők alatt eltűnt. Innen a szoros rokonság a Malfoyokkal, illetve távoli a Lestrangekkel és Black-ekkel is.
A család a legnemesebbek között van, és igyekeznek ezt a helyet megtartani, ahogy lehet. Igyekeznek csak aranyvérűekkel házasodni, illetve ápolják a családi kapcsolatokat, jellemzőek az estélyek és bálok. A háborúban a szüleim mind a Nagyurat szolgálták, s apám politikai ismeretségei miatt sikerült megmenekülniük az Azkabantól. Anyám halála után a Nagyúr újbóli felbukkanása semmiféle kételyt nem szült apámban, hogy ismét ura mellé álljon. Bátyámat is beszervezte engem azonban óvott ahogy tudott.



         Külsőségek

magasság ||165 cm
testalkat || Vékony, de formás alakja van, amit nem tudatosan de nagyon jól ki tud hangsúlyozni
szemszín || szürkéskék
hajszín || sötétbarna
kinézet || Határozott ugyanakkor bájos. Inkább talán kislányos, de mégis van benne nőies báj. Nem tudatosan de ki tudja hangsúlyozni ezt, szeret is csinosan öltözködni ha teheti. Arcán a mosolya az éke a szemei mellett, melyek folyton csillognak s ha kell, ölni képesek. Ez ritka, mivel az esetek nagy többségében inkább vidám. Még így a háború viszongtakságai ellenére is, habár tény hogy veszített gyermeki pajkossága jócskán a fényéből. Kissé porcelánbabára emlékeztető arca azonnal az ember emlékezetébe vésődik. Igazán szeretnivaló jelenség, már elsőre is.



         A tudás

varázslói ismeretek || A roxforti tanagyagok minden részletét nagy alapossággal tanulta meg, s mivel részt vett a DS edzéseken az ott pluszba tanult dolgok is a javát szolgálják.
felvett tantárgyak ||
Mugliismeret
Rúnatan
pálca típusa || rózsafa, 12 hüvelyk, egyszarvúszőr maggal
RBF ||
Bűbájtan, K
SVK, V
Átváltoztatástan, K
Jóslástan E
Mágiatörténet E
Bájitaltan V
Rúnaismeret V
Mugliismeret K




         Egyéb

avialany|| Lilah Parsons
Naplózva


Louise Lott
Eltávozott karakter
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 05. 14. - 22:32:08 »
+1

Hello Blaire,

Igazán szép előtörténetet írtál. Nagyon tetszett benne a sok apró részlet, meg főleg a karakter hozzáállása a jelenlegi helyzetéhez, legfőképpen pedig a testvéréhez. Az előtörténeted elfogadom. Sok... sok...sok gondolkozás után a házad pedig legyen, a...





Gratulálok!
Az eligazító PM pedig hamarosan érkezik!

Louise
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 11. 03. - 05:46:29
Az oldal 0.062 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.