Egy apa kötelességei

[Édesem?]

It's a Man's world.

Köhögve, fuldokolva riadok fel, szomjazom a levegőt, és hevesen dobog a szívem. A félelem megőrült vadlovakként vágtat át a tudatomon, és már a kezemben is a pálca, hogy támadjak, védjek, öljek…
- Édesem? – kérdezi mellettem egy álmos hang – Ébren vagy? Baj van?
Elisa az. Az iménti rossz álmot a hűvös, selymes keze űzi el a fejemből, ahogy magához ölel vele. A karjai között könnyű elhinnem, hogy a rémálmom nem valós, csupán a képzelet kegyetlen játéka, azonban egy féltékeny hang ott suttog a koponyám mélyén, és én tudom, pár héttel ezelőtt még valóság volt a fulladás és a vele járó rémület.
Fekszünk a sötétben, apró csókot lehelek a kócos homlokára, ő halkan hozzám simul, és elpihen egy szebb lehetőség dallamára, míg én felidézem a nem is olyan rég voltot. Emberünk futva menekült előlünk, valami megakadályozhatta abban, hogy hoppanáljon, és éreztem, ez csapda, hiszen egy hatékony, rengeteg ember életét követelő halálfalóval állunk szemben. A mellettem siető társamra néztem, jelezni kívántam neki, legyen éber, ugyanis egyre közelebb értünk a szirthez, mely alatt a vad tenger csapkodott egy közelgő vihar hevületében. Egyre kevésbé tetszett a lehetőség, hogy arra haladjunk, amerre ő terel tulajdonképp minket, így lassítani kezdtem, a kezem már az övemre erősített fegyver felé nyúlt, ez ugyanis mindig meglepi a muglik technikáját lebecsülőket, de már mikor az ujjam a hideg fémet tapintotta, tudtam, hogy elvesztünk. Belementünk a csapdába, és még én sem feltételeztem, hogy nem egyedül dolgozik – a hatalmas szirt egy nála is nagyobb robbanással vált el a parttól, és darabokra törve zuhant a háborgó tengerbe. Mélyen merültem a felszín alá, tágra nyílt szemekkel menekülve a sziklák becsapódásai elől…
Veszek most egy szaggatott lélegzetet, csak hogy halljam, hogyan áramlik ki és be a levegő. Akkor egy pillanatra azt hittem, nem tudok majd kiúszni, elvégre mindig is legnagyobb félelmeim közé tartozott a víz maga, mióta gyerekként egyszer úgy vetettek belé, hogy nem tudtam megmenteni magam. Mára megtanultam ugyan úszni, mégis, az efféle traumák hosszan kísérik az embert, mint az árnyék, mely bárhogy nyúlik a fényforrástól távolodva, velünk marad. A partra másztam, és realizáltam, ha pár perce nem tétovázom, hogy lőjek e, valószínűleg én magam is beérem Leandert, ahogy a most a hullámok tetején holtan ringatózó társam, akit telibe kaphatott az átok. Végignéztem a szörnyű pusztításon, és tudtam, legközelebb nem hibázom el. Arnold Till-t próbára lehet tenni, egyszer. Nincs második esély.

A reggel pihentetően későn köszönt be, van időm legjobb formámban az asztalhoz ülni a családom mellé, akik, ha rajtam múlik, sosem élnek át hasonló borzalmakat. Még elrévedek ugyan a kávém fodrozódásában, de Maxine már vidáman jeleli nekem, mit fognak ma az édesanyjával csinálni. Nagy nap ez a számára, elvégre végre beszerzik az első tankönyveit. Tegnap én is velük tartottam, és a leírhatatlan boldogság a kislányom arcán nyugtatott meg, hogy továbbra is érdemes küzdeni. A kezében arany szikrák pattantak a pálcája nyomán, körbetáncolta az utcát, míg mi mosolyogva követtük… ma azonban a kötelesség délután szólít ismét, így útjukra engedem a magas, elegáns hölgyet egy kézcsókkal, a kisebb, de már most is nagyon csinos kisebbet pedig egy puszival a homlokra. Ketten maradunk tehát Dominiccal, és habár nem múlik el olyan könnyen a rossz emlék, tudom, ma egy egészen különös témát kell megbeszélnem vele, ami talán bizonyos szempontból meglepőbb lesz, mint a halálfalók történetei.
- Dominic, szeretnék beszélni veled. – bólintok felé, letéve az eddig lapozgatott újságot – Kérlek, ha végeztél, gyere fel a dolgozószobámba. Ne félj, nincs semmi probléma, csak van valami, ami úgy vélem, nem várhat már tovább.
Felmegyek még előtte, kinyitom az ablakot a lassan melegedő délelőttre, belélegezve a kert puha illatait. Ez az a nyugalom, amelyet annyira hiányolok a viharos időkben, mint ami arra a küldetésre következett. A beszámoló, amit tartanom kellett feletteseimnek… nem volt épp a legfelemelőbb élményem. A hajsza azonban folytatódik Leander után, és csak akkor ér majd véget, ha a föld alá juttatom.
- Foglalj helyet, fiam. – mosolygok a most már jelenlévőnek – A téma, amit szeretnék megvitatni veled, már előkerült egyszer felületesen közöttünk, de most értél abba a korba, hogy kérdéseid is legyenek róla. Mindig büszke voltam arra, hogy nem féltél kérdezni, és ezek a kérdések lényegre törőek és inspirálóak voltak, ezért tudnod kell, ami most elsőre furcsának tűnhet, valójában korántsem az. Itt az ideje, hogy beszéljünk a lányokról… vagy a fiúkról, és a szexualitásról. 

Miután elköszöntem az Abszolra induló hölgyektől én is, visszatérek az étkezőasztalhoz, és elkezdek róla összepakolni. Így jár, aki sokáig reggelizik, övé marad az asztal. De kamasz vagyok, azoknak több alvás kell. És még szünet van egy ideig, hogyne használnám ki a lehetőséget. Szeptembertől szigorú lesz az ébresztő úgyis, az órarenddel nehéz rugalmasnak lenni.
-Rendben- bólintok kurtán a kérésre, bár Apa szavai ellenére mégis megszeppenek kicsit. Nem várhat tovább. Erre most nem tud nem eszembe jutni Apa legutóbbi bevetése, ami nem épp ment bökkenőmentesen, mitöbb. Végül kiderülhet, hogy ettől teljesen független téma, de minálunk a háború vége koránt sem jelenti a gondok végét, talán még veszélyesebb idő is ez nálunk, főleg Apának. Nem olyan érthetetlen így, ha az emberben balselytelem is felüti a fejét a fontos megbeszélnivaló hallatán.
Miután a tányérokat és evőeszközöket is bepakoltam a mosogatóba, inkább csak kiadom nekik parancsba, hogy mossák el magukat, és már indulok is Apa dolgozószobája felé. Nem rossz dolog egy teljesen varászháztartásban lakni, meg használ az is, hogy a családfő auror, mert tudom, hogy a nyomjel ezt is jelzi a minisztériumnál, de legalább nem küldik a baglyot, mint ha egy mugli házban csináltam volna ugyanezt. Jellemzően Maxxal mi kézzel szoktunk mosogatni, nevelési célzat okán, de ez most fontosabb ügy lehet annál, így elnézhető.

-Itt vagyok- Jelentem be a szemmel láthatót, ahogy felérek a szobába.
Megkönnyebbülten mosolyodok el annak hallatán, mi is ez a fontos téma.
-Akkor mégsem a gólya hozott? Pedig olyan jól átlátható a logikája az egésznek a káposztafölddel meg a babává változó gyémánttal- adom elő az ártatlan felismerést. Olyan komor Apa hangulata az utóbbi napokban, gondoltam, feldobom egy kis humorral. Vagy benézem az egészet, és abban a hangulatában van, amikor pont nem ért a humorhoz.
Vagy fiúkról. Van Apának egy elég ...sajátos felfogású munkatársa, aki előszeretettel szörnyülködik az egyenlőséget támogató nézetein, bár főként a varázsló-mugli szempontból, de ehhez tuti hozzáfűzne valami olyasmit, hogy milyen irritálóan liberális. Én csak megmosolygom a dolgot.

It's a Man's world.

Ahogy a fiamra nézek, mindig eszembe jut, én milyen voltam az ő korában: reménykedő, visszatarthatatlanul idealista, egy szebb világban bízó suhanc, aki aztán valóban felvételt nyert az aurorok közé, és aztán... Mit lenne célszerű mondanom? A céljaim nem változtak, csak a lehetőségem és az eszközeim. Amikor kijelenti, hogy megérkezett, nosztalgikus mosollyal tekintek rá, remélve, hogy ő sosem tapasztalja majd azokat, amiket nekem kellett. Sosem engedném, hogy kövessen ezen a pályán, a lányomnak sem, de tudom, hogy valakinek fel kell majd vennie a fegyvert utánam is, és ezekben az időkben hamarabb pusztulnak az igaz célért küzdők, mint nyáron a kérészek.
- Látom. - kínálom hellyel, még somolyogva a kedves, de értelmetlen beszélgetéskezdésen. Mégsem azt a választ kapom a felvetésre, amit remélem, és ettől egy kicsit elkomorodom. Talán tévedtem volna, amikor feltételeztem az érettséget?
- Dominic, ha szerinted ez a humor forrása lehet, meg kell kérjelek, hogy meg se fontold, hogy humoristának mész. - elismerem, kissé feszültebb vagyok, mint szeretnék, így egy mély sóhajjal folytatom - Ne haragudj a nyers hangnemért, de őszintén reméltem, hogy megbeszélhetjük ezt, még mielőtt visszamész az iskolába. Nekem a te korodban, nos... voltak kérdéseim, ha már nem is a dolog biológiai részéről, de például arról, hogy érdemes viszonyulnom az ellenkező neműek társaságához, ha többet érzek a puszta tiszteletnél. Természetesen most ide érthetjük a fiúk társaságát is, amennyiben ezt érzed inkább közelebb magadhoz, de maradjunk annyiban, bármelyik nemhez is vonzódsz, nekem az számít, hogy boldog legyél.
Most nem nehéz mindkettőnknek Albericre gondolnia, aki több alkalommal hosszasan kifejtette már, milyen arcpirítóan liberális vagyok, én pedig legalább ennyiszer emlékeztettem arra, hogy nem tartozik a kötelességei közé a fiam nevelése. Nem tettem hozzá, hogy ha ennyi felesleges szabadideje van, elvégezhetné mondjuk a munkáját, vásárolhatna magának esetleg egy kutyát, de a munkahelyi légkör sértetlensége érdekében sok mindent hajlamos vagyok elviselni, és ezek közé tartozik a régimódi érvelés is a homoszexuálisokról. Habár ez így még nem került köztünk szóba Dominic-kal, nem zárhatom ki a lehetőségek közül... Kevés lányról hallottunk már a ház falain belül, én pedig szeretném, ha továbbra is őszinte lehetne velem, korlátok nélkül.

Helyet foglalok vele szemben, a kezemet az asztalra támasztom, és fürkészően pillantok rá ismét, megpróbálván felidézni a közös beszélgetéseinket az évek folyamán, amiből most következtethetnék a szándékaira. Sosem elemeztem behatóan a gyermekeim gesztusait, elvégre ők nem voltak esetek, de most nagyon jól jött volna mondjuk egy jelentés, mihez kezdjek pontosan. Elisa ugyan felajánlotta, hogy leül vele inkább ő, de ez az én kötelességem, az apám szavai annak idején sokat segítettek, utat mutattak, és szeretném én is ezt megadni a fiam számára.
- Rendben, talán túl direkt voltam. - dőlök hátra inkább, enyhítve a tartásomon - Mi a helyzet Balmoral kisasszonnyal? Igen, tudom, egy időben sokat emlegettem az édesanyját, de most nem ebből a szempontból merül fel a neve. Ma nem beszélünk munkáról, ígérem. Max említett valami olyasmit, hogy jóban vagytok, de van egy olyan érzésem, hogy ez az ő olvasatában már azt jelenti, hogy holnap megnősülsz, gondolom, az igazság ennél kicsit árnyaltabb. Nos, készülnöm kell az unokákra...?
Halványan elmosolyodom, a szemem csillanása jelzi számára, hogy természetesen viccelek, de talán ez a gesztus kicsit feloldja az esetleges félelmét tőlem, vagy a témától. Ugyan ez még mindig nem az, amit elmagyarázhatnék neki, talán jó útvonal lesz a későbbiekhez.

Ééés telibe. Ezek szerint ma tényleg nincs humora. Teljesen megérthető mondjuk annak fényében, amivel mostanában dolga van, a közemberek már kezdenek lenyugodni, belekényelmesedni a békébe, - talán túl gyorsan is? Még csak május elején kulminált a háború részükre ismert oldala. - őneki, a többi aurorral egyetemben, még most kell elvarrnia a legmakacsabb szálakat. Akik miatt egyáltalán eljutott a konfliktus ameddig. Tudjukki inkább jó sakkjátékos volt, jól játszott a hatalommal. Akik miatt szert tehetett rá, azok eleve is hatalommal bíró, meggyőződéses emberek. Kinyílt a csipájuk, mostmár ragaszkodnak ahhoz, amiért hadbavonultak, és az Apához hasonló embereknek kell leállítani őket. És hát ugye az űzött vad...
A közvetlen segítségem már végetért májusban, nem tudok neki segíteni egy plusz szempárként az iskola falai közt, így Anyáékhoz csatlakozok, mint hátország, lelki támogatás a megpróbáltatással teli napjai után. És bitang nehéz jól tudni, mi segít. Ez akkor nem. Ma legalábbis biztos.
-Semmi gond- legyintek a bocsánatkérésre. Aki tartozna vele, az meg tudjuk, hogy úgyse fog. Inkább fut.
Nos igen. Ez így pont az a fajta kérdés, ami mindkettőnknek csak esetlen-kényelmetlen, legalábbis ebben a formában. Erre hova válaszolok mit? És meggyőződésem, hogy ő is hasonlóan van épp a dologgal. Tanácstalanul vakarok egyet a tarkómon.
-És... mi a meglátásod, hogyan érdemes viszonyulni a több mint tisztelt ellenkező neműekhez?
Oké, ez elég esetlen lett. Eleve benne volt a kérdésben még az is, hogy melyik oldal felé érdeklődök, remélem Apa szerint is válaszolnom sikerült inkább, mint hárítanom.
A megújított kérdésre én is eggyel kényelmesebben dőlök hátra a székemben, szememben köszönet a használhatóbb irányért.
-Nos igen. Ebben hasonlítotok is, pont úgy emlegeti az anyját, mint te. Ezt akartam is mondani, hogy még érdemes lehet pár mondatra olyankor is, ha beszélünk munkáról.- De addig most félretesszük.
-Valóban, Max ...lelkes tud lenni ilyen témákban. Unokáktól Roxfort utánig megkíméllek, addig semmiképp nem lenne előnyös. Miss Balmoral... egyszerű fiúszemmel? Egy szép lány,- Igen, szerintem a fülem ebbe belepirult azért, -merész, egyértelműen. Bár inkább kollégáris a kapcsolatunk, eddig mint hivatásos űzött vadként, idéntől pedig úgy tudom, prefektusként is lesz szerencsénk egymáshoz. Munkatársként egész jól tudunk összedolgozni, bár más téren még kevés alkalmam volt megismerkedni vele.
Na, talán sikerül még egy valamirevaló beszélgetést is kanyarítani ebből a végére.

It's a Man's world.

    Olyan hihetetlenül büszke vagyok a fiamra.. talán már annyira, hogy nem látom olykor a hibáit? Igyekszem elkerülni ezt a helyzetet, ugyanakkor titkolni nem tudom és nem is akarom, mennyire boldoggá tesz látni sikereit és azt, milyen életrevaló, udvarias fiatalember lett belőle. A hozzám hasonló beosztásban dolgozók egyik rémálma, hogy gyermekeik épp azért keresnek másban kapaszkodót, mert csupán háttérfigurái lehetünk az életüknek, és amikor még bátor kis első lépéseit figyeltem, bennem is megvolt a félelem - de Dominic és Maxine eloszlatták. Számomra az otthon melege nem csak ideális álomkép, valóban valami, melynek oltalmáért bármit feláldoznék, és melynek jövőjéért semmilyen ár nem túl drága.
     - Türelemmel és udvariasan, ahogy bárki máshoz is. Ritka az olyan helyzet, ahol a másik fél nem érdemli, de épp ezért esik nagyobb jelentőséggel a latba, ha így döntünk. - foglalom össze röviden, habár egy tört sóhajjal adózom annak, hogy kikerülte a direkt választ - Valóban? Ez érdekes információnak tűnik, bár hallottam pár mendemondát róla, de akkor igaz is ezek szerint. Másban is hasonlítunk?
     Dominic meglátásai mindig pontosak, nem jellemző rá a sok pályakezdőt elrontó jóhiszeműség, így nem félek megkérdezni a véleményét- valódi nyomozásba soha nem engedném belefolyni, de itt most csak latolgatásról van szó. Az ifjabbik Balmoralt csak látásból ismerem, eddig nem kerültem vele munkakapcsolatba, bár úgy tartjuk, az a szerencsés, aki soha nem kerül, és azt mindenképp hozzá kel tennünk, hogy olykor a legsötétebb éjszakában ég a legfényesebb gyertya.. Ne szaladjunk így előre.
     - Köszönöm, most nagy kő esett le a szívemről. - mosolyodom el az unokák gondolatára - Igen, értesültem róla, hogy nyíltan nem volt az előző rezsim kedvezettje, de az idei prefektusi gárda... finoman szólva is kihívásokkal teli, ezért aztán örülök neki, hogy legalább az egyik kérdőjel nem visszafelé sül majd el. De a témánál maradva: ezek szerint a fiatal hölgy a tág baráti köröd tagjaként értelmezhető?
     Pontosan megvolt a beszédem minden eshetősége a fejemben, most azonban kicsit tanácstalannak érzem magam mégis. Röviden kiigazítom az ingem nyakát, bár nem sok egyenetlenséget találok rajta, Dominic válasza alatt igyekszem újrarendezni soraimat.
     - Tulajdonképpen valami tényleg fontosról szerettem volna beszélni, és látod, sikeresen eltértem tőle. - lapogatom meg a vállát az asztal felett, mielőtt tényleg bezárnám a beszélgetés ezen körét - Talán édesanyád már elmesélte a megismerkedésünk történetét, és emlékszem, milyen szörnyen zavarban voltam annak ellenére, hogy az apám már korán elmagyarázta a hódítás művészetét.. Szeretném, ha tudnád, bármi problémád merül fel, fordulhatsz hozzám bátran, bármi is legyen a tárgya. Tényleg bármi.. Nem tudsz olyat mondani, amiben nem állnék melletted.